Edu-Art

Tizenöt településen zajlik majd az Europa Cantat

2015.06.24. 14:06
Ajánlom
Bővül az idei Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozó helyszíneinek köre: Pécs mellett további tizennégy település adhat otthont a július 24. és augusztus 2. között sorra kerülő fesztivál programjainak - jelentette be az eseményt lebonyolító Europa Cantat 2015 Nonprofit Kft. ügyvezetője június 24-én egy pécsi sajtótájékoztatón.

Móczár Gábor szavai szerint a változtatást az indokolta, hogy számos környékbeli településen mutatkozott igény a rendezvények befogadására és a kórusok fellépésére. Nagy Csaba, a Baranya megyei közgyűlés fideszes elnöke elmondta: bekapcsolódik Pécsvárad, Harkány, Pellérd, Mágocs, Bóly, Kisjakabfalva, Mohács, Szentlőrinc, Paks, Siklós, Szigetvár, Komló, Sellye és Kozármisleny, utóbbi kettőben két-két koncertet is terveznek. Az új rendezvényhelyszínekkel az ott dolgozó zenepedagógusok és tanítványaik sok évtizedes munkáját is el akarják ismerni.

Móczár Gábor szólt arról, hogy a kórustalálkozó előkészületei a végéhez közelednek. A szakmai programokra több mint négyezer embert, köztük énekeseket, karnagyokat, zeneszerzőket várnak. Rajtuk kívül ezerötszáz zenész, továbbá háromszáz protokollvendég is hivatalos a baranyai megyeszékhelyre. A kórusok délelőttönként műhelymunkában vesznek részt, délutánonként és esténként nyilvános koncerteket adnak. A közönség százhuszonhat produkciót láthat és hallhat. Ebből tizenhat a Kodály Központban lesz, ahova kedvezményes jegy megvásárlásával lehet belépni, a többi koncerthelyszín előzetes regisztrációt követően, vagy szabad helyek függvényében fogadja az érdeklődőket. Az ügyvezető kitért rá, hogy a tervezett koncertek mellett július 26-án megrendezik a Pécsi kórusok éjszakája nevű eseményt, amelyen a kórustalálkozó résztvevői a pécsi székesegyháznál hatvan fellépés keretében, különleges megvilágítás közepette mutatkoznak be a városlakóknak és az ide érkező turistáknak.

Móczár Gábor megjegyezte, hogy a fesztiválnak a Kodály Központ előtt szoborral, Pécs tíz pontján pedig az éneklésre emlékeztető köztéri padokkal állítanak maradandó emléket. Az eseménysorozat hétszáz millió forintba kerül, ebből több mint háromszáz milliót a kormány és Pécs önkormányzata biztosít. Közölte, hogy a tapasztalatok szerint a fesztivál jó hatással van a helyi gazdaságra, azzal számolnak, hogy a résztvevők a kormányzati és az önkormányzati támogatás dupláját költik el Pécsett. Nagy Csaba megjegyezte, hogy a szervezőknek párját ritkító programokat sikerült összeállítaniuk, amelyek között nemcsak kórusok koncertjei lesznek, hanem erkélyzenék, nemzetiségek zenéjét, táncát bemutató fellépések is.

Az Europa Cantat Fesztivált 1963-ban rendezték meg először francia és német karnagyok kezdeményezésére a második világháború utáni ellentétek feloldására. Az azóta nemzetközi mozgalommá fejlődött rendezvényt háromévente tartják több ezer énekes részvételével, akik karnagyokkal, karvezetőkkel és zeneszerzőkkel közös műhelymunkában vesznek részt, majd műhelyzáró koncertek keretében mutatják be az együttes munka eredményét. Pécs egy hónap múlva másodszor adhat otthont a világ egyik leghíresebb kórusfesztiváljának, amelynek 1988-ban első szocialista országbeli városként volt a házigazdája. Szakemberek szerint a rendezés újbóli elnyerése elismerése a magyarországi, azon belül a pécsi kórushagyományoknak, az itt folyó magas színvonalú munkának.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Vizuál

A pápa szeretőjét, a rettegett feministát ábrázolja Velázquez elveszettnek hitt festménye

Majdnem 300 évig azt hitték, elveszett vagy megsemmisült az a portré, ami a történelem egyik legbefolyásosabb nőjét, Donna Olimpiát ábrázolja a világ egyik legnagyobb hatású festőjének ecsetvonásain keresztül.
Könyv

Hallgass egyperceseket Örkény István előadásában!

Színdarabok és interjúk felvételei mellett felolvasások hanganyaga és fotók is elérhetőek az OSZK honlapján, amelyet a ma negyven éve elhunyt író, dramaturg emlékének szenteltek.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.