Az egyezményt, amely a korábban kialakult együttműködést foglalta írásba, Hajnissné Anda Éva, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest II. Tankerület igazgatója, Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója, valamint Borbély-Urquhart Julianna, az MR Gyermekkórust fenntartó Közszolgálati Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével.
Szabó László Zsolt hangsúlyozta: mindenkinek csak előnye származik ebből a megállapodásból. Az MTVA vezetői úgy gondolják, hosszú távon érdemes biztosítani a közszolgálati feladatokat ellátó, koncertező, hangfelvételeket készítő MR Gyermekkórus működését - tette hozzá.
Az MR Gyermekkórusának tagjai a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában tanulnak. A működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képviseletében Hajnissné Anda Éva felidézte: a hatvan évvel ezelőtt alapított gyermekkar tizenhárom éve kapott helyet Budán.
Kiemelte: fontos folytatni azt a hagyományt, amely a hazai és külföldi fellépésekkel büszkélkedő énekkarhoz kapcsolódik, és megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a tehetséges növendékek a tanulásban és a művészi munkában megtalálják az egyensúlyt, eszerint állítják például össze a tanárok az órarendjüket. Olyan plusz anyagi ráfordításokat is nyújtaniuk kell ezért, amelyek nélkül nem lennének sikeresek.
Borbély-Urquhart Julianna, az MR Gyermekkórust fenntartó - az MTVA tulajdonában lévő - Közszolgálati Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a közeljövőben főként a Művészetek Palotájában és a Zeneakadémián lépnek fel, de készülnek egy karácsonyi koncertre is, valamint számos kormányzati felkérést kapnak ünnepi alkalmakra.
Batta András kormánybiztos hangsúlyozta: az MR zenei műhelyek a magyar zenei élet fontos részei. A gyerekkórus munkája példa és mérték, nem csak azért, mert őrzi és életben tartja a kodályi örökséget. De - tette hozzá - még sok hasonló együttesre lenne szükség, hiszen a zenét tanulók más tárgyakban is eredményesebbek.
Borbély-Urquhart Julianna az MTI kérdésére kitért arra, hogy a kft. finanszírozza a karnagyok, a korrepetitorok, zongorakísérők és az iskolatitkár fizetését. Lényegesnek tartotta, hogy a gyerekek hangszeres oktatásának a szülőkre eső részét is átvállalja a kft., amely a fennmaradó összegből a működéshez szolgáló eszközök beszerzését állja.