A csillagászati katalógusokban C/1811 F1 jelet viselő üstökös körülbelül 3095 évenként látható a Földről. Utoljára 1811-ben észlelték, tehát legközelebb 4906-ban számíthatunk rá. Az a Liszt Ferenc nevű zenei üstökös azonban, aki az égi jelenség feltűnésének évében született, egyszeri és megismételhetetlen tüneménynek bizonyult.
A "Vándorélet" első fordulójának feladatai Liszt születéséhez, doborjáni gyermekéveihez kapcsolódtak. A középiskolás versenyzők többek között arra is rájöhettek, hogy mi lehet az összefüggés a C/1811 F1 üstökös és Liszt egyik későbbi repertoárdarabja, egy híres Beethoven-mű között. A feladatok és a megfejtések szeptember 27. éjféltől a nagyközönség számára is elérhetők a verseny honlapján, a szeptember 28-án induló második forduló pedig Bécsbe viszi a verseny csapatait, hogy egy legendás homlokcsók kapcsán megkíséreljék az áthatolást a történeti dokumentumok sűrű bozótosán.