Az In Medias Brass második díjat nyert japánban, a 2011 májusában megrendezésre került 7. Osaka Nemzetközi Kamarazene Versenyen. A megmérettetésre 29 országból 211 különböző formációjú kamarazenei együttes jelentkezett, ám ebből csak harminckettőt hívtak meg. A 2010 januárjában alakult In Medias Brass saját kategóriájában tíz együttessel mérte össze a tudását a háromfordulós versenyen, amelynek zsűrijét nagynevű művészek alkották. A döntőbe egyedüli rézfúvós együttesként jutottak, és koncertet adtak Osakában, az Izumi Hall színpadán.
Az öt fiatal művészből álló együttes - amelynek tagjai: Kresz Richárd és Nagy Antal Endre - trombita, Benyus János - kürt, Stürzenbaum Róbert - harsona, Ifj. Bazsinka József - tuba a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végeztek - megalakulása óta aktívan versenyez: 2010-ben Dél-Koreában és Passauban, néhány héttel ezelőtt pedig a szlovéniai Stanjelben nyertek első díjat. Sikereiknek köszönhetően 2010 decemberétől az In Medias Brass a német B&S hangszergyár támogatásával professzionális mesterhangszereken játszik.
A kvintett az elkövetkező hónapokban újabb zenei megmérettetéseken vesz részt Olaszországban, Franciaországban és Portugáliában; emellett önálló koncertjeik lesznek Dél-Koreában, Németországban, Szlovéniában, Olaszországban, és Svájcban; valamint 2011 decemberében egy 12 koncertből álló sorozattal jelentkeznek Magyarország különböző városaiban.
Az In Medias Brass kiemelt célja - amint arról a csapat egyik tagjával készített interjúnkban is szó esett - , hogy a megkezdett munkát folytatva koncertjeikkel örömet szerezhessenek a közönségnek, a kortárs zeneszerzőket inspirálva, és a meglévő repertoárt újragondolva színesíthessék és bővíthessék a rézfúvós zene irodalmát, eközben pedig minél magasabb szinten művelhessék az igényes kamarazenét. Rövid fennállásuk során szerzett díjaik sorát, valamint egyik próbájukon készített videónkat megtekintve nem kétséges: már most is igen magas szintet képviselnek.