Edu-Art

Újra együtt a Youtube Szimfonikusok

2010.11.16. 18:24
Ajánlom
November 28-ig töltheted fel saját készítésű próbajáték-felvételedet a videómegosztóra, ha szeretnél részt venni a Youtube-zenekar ausztrál turnéján.

A kiválasztottak 2011. március 14-20 között Sydney-ben léphetnek át a virtuális valóságból az offline előadóművészet területére. Az együttest Michael Tilson Thomas fogja vezényelni. A jelentkezés menete: a Youtube Szimfonikusok oldalán válaszd ki a hangszerednek megfelelő kötelező darabokat és zenekari állásokat, vedd fel a meghallgatási videódat, majd töltsd fel a megosztóra! A YouTube-közösség szavazatai döntik el, melyek a legjobb beküldött anyagok, a győztes zenészek pedig meghívást kapnak a Sydney-i előadáson való részvételre. A felhívás pontos részleteit ide kattintva olvashatod el, az angol nyelvű hivatalos szabályzat pedig itt található.

Anne-Sophie Mutter is javasolja, hogy nevezz

A 2009-es kiírás során két magyar zenészt választottak ki az első Youtube Szimfonikus Zenekarba. Bencze László a New York-i turnét követően így nyilatkozott a Fidelio.hu-nak: „Épp készültem feltölteni a YouTube-ra a saját bőgős videóimat, amikor megakadt a szemem a versenykiíráson, szóval azok közé tartozom, akik nap mint nap használják az internetet, és a YouTube-os felvételekből is rengeteg szerepel a kedvenceim között. Nem tudom, lesz-e folytatás, hogy hirdet-e újra hasonló versenyt a YouTube. Ha igen, biztos, hogy sokkal több jelentkező lesz, úgyhogy jóval nehezebb dolga lesz a zsűrinek."

Ha nem választanak ki, akkor se búsulj: minden érvényes nevező kap egy virtuális ingyenjegyet a Berlini Filharmonikusok digitális koncerttermébe, ahol megtapasztalhatod a Berlini Filharmonikusok egy élő előadását, és archív koncertfelvételeket nézhetsz 24 órán keresztül.

Figyelem: az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Egyesülete (JMH) és az Edu-Art magazin ráadásként különdíjat ajánl fel a magyar versenyzők részére: aki e cikkhez kommentben beküldi saját a youtube-ra már feltöltött videofelvételének linkjét (szintén november 28-ig), közönségszavazáson vesz részt. A magyar „háziverseny" győztese 2011-ben a kiírók társszervezésében megrendezése kerülő Jeunesses Ifúsági koncerten vagy más hasonló rendezvényen léphet fel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amikor Pavarottit kifütyülték a milánói Scalában

Mindenkinek lehet gyenge pillanata, még az isteni Lucianónak is, az olasz operaközönség azonban nem elnéző. 1992-ben, egy Don Carlos előadáson még őt is kifütyülték.
Színház

Folytatódik a vita az SZFE körül, ezek a legújabb fejlemények

Megszólalt a kinevezett kuratórium két tagja, az egyetem diákjai videóban válaszoltak.
Zenés színház

„A művészet szépsége, hogy korlátok között szabadok lehetünk”

Az államalapítás ünnepének előestéjén, augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon felcsendülnek a Bánk bán című opera csodaszép, minden magyar számára ismerős dallamai. A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila rendezésében létrejövő produkció főbb szerepeiben Molnár Levente mellett Fischl Mónikát és Mester Viktóriát is láthatja majd a közönség. Az előadás karmesterével, a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész Kesselyák Gergellyel a közelgő premier kapcsán beszélgettünk.
Színház

Színházi összefogás a koronavírus terjedése ellen

A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság részvételével egyeztettek a budapesti teátrumok a nézőket és a színházakat érintő ajánlásokról.
Színház

Ősbemutatókkal és különlegességekkel készül új évadára a Thália

Augusztus 10-től teljes gőzzel zajlik a munka a Thália Színházban – ettől a naptól folytatódnak a Gyilkosság az Orient Expresszen című nagyszabású produkció próbái, és hamarosan elkezdődnek a felújítópróbák is.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.