Edu-Art

Újra Madách Musical Pályázat

2012.07.08. 14:55
Ajánlom
A Madách Színház idén másodszor hirdet pályázatot új magyar musical megalkotására. Jelentkezni 2012. szeptember 3-ig lehet.

A XX. század elején magyar zeneszerzők és szövegírók nagyszerű művek sorát adták a világnak. Ezt a hagyományt szándékozott ösztönözni a Madách Színház vezetősége, amikor először 2010-ben pályázatot írt ki a legkorszerűbb színházi műfaj, a musical műfajában. Idén a Madách Színház újra meghirdeti a pályázatot.

Pályázati feltételek: A pályázaton kizárólag olyan művek vehetnek részt, melyek még nem kerültek nyilvános színpadi előadásra, továbbá a 2010-ben meghirdetett pályázatra már beadott musicalekkel sem lehet újra pályázni.

A zsűri tagjai - ugyanúgy, mint az első pályázat esetében - Malek Andrea színművésznő, Kocsák Tibor zeneszerző, Müller Péter író, Tihanyi Ákos koreográfus és Szirtes Tamás rendező, a zsűri elnöke. 

Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 3., eddig kell leadni a szerzők nevét és a darab címét. A második szakasz 2012. december 3-án zárul, amikorra is a jelentkezőknek be kell adniuk a készülő művek öt dalát, egy jelenetét, és a szinopszisát. 

A tervek szerint a pályázat a 2013/2014-es évadban fejeződik be, amikor a nyertes pályamű bemutatásra kerül a Madách Színház Stúdiószínpadán. 

A pályázat részletes leírása a Madách Színház honlapján olvasható.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.