Edu-Art

Újra Művészeti Akadémia, mesterkurzus és kortárszenei verseny Szegeden

2011.06.14. 16:35
Ajánlom
Július 7-15. között rendezik meg az SZTE Zeneművészeti Karán a VII. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzust valamint a III. Kortárszenei versenyt.

Az alap- és középfokon tanító zenepedagógusok és  művésztanárok  főiskolai  és  egyetemi  tanulmányaik  során  szerzett ismereteinek bővítését, frissítését és új szempontok szerinti rendezését célul kitűző mesterkurzus-sorozat egyúttal akkreditált továbbképzésnek is minősül. A Kerek Ferenc zongoraművész művészeti vezetésével működő nyári akadémia oktatói - akik az egy hét során szinte minden este koncerten is fellépnek - között lesz Marton Éva, Andrejcsik István és Szecsődi Ferenc is, a kurzusok résztvevői számára párzuhamosan megrendezendő III. Szegedi Kortárszenei Verseny zsűrijének elnöke pedig Hollós Máté lesz. Részletes információk a kurzusokról és az oktatókról, valamint a jelentkezési feltételek ide kattintva, illetve a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara honlapján olvashatók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Színház

Szarka Gábor az SZFE-ről: „Egészen megdöbbentő állapotokat találtunk”

Péntek este Szarka Gábor a Hír TV Magyarország élőben című műsorában reagált az elmúlt napok SZFE-vel kapcsolatos híreire és vádjaira, hangsúlyozva, hogy minden intézkedés a hallgatók érdekeit szolgálja.
Vizuál

9+1 műalkotás az amszterdami Rijksmuseumból, amit egyszer újra látni akarunk

Rembrandt, Vermeer és Avercamp festményei, több korszak fajanszkerámiái, babaházak és csendéletek sajttal, gyümölccsel. Szabadon böngészhető az amszterdami Rijksmuseum gyűjteménye az interneten. Tíz must-see műalkotást válogattunk össze az alábbi cikkben, amiket látni akarunk az újranyitás után.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Vizuál

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.