Edu-Art

Utazni vágyó kézművesek kerestetnek

2012.02.19. 16:43
Ajánlom
A Dél-Koreában ősszel megrendezésre kerülő folklórfesztiválra 2012. február 28-ig jelentkezhetnek kézművesek is.

A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége (CIOFF Hungary) pályázatot hirdet kézművesek számára a CIOFF World Folkloriádán való részvételre.

A világfesztivál az UNESCO határozatainak szellemében a kultúrák sokszínűségét kívánja megjeleníteni a résztvevő országok hagyományos népművészeti örökségének bemutatásával. Az események között nemzetközi játéknap, nemzeti napok, és még számos esemény várja a látogatókat. (A rendezők 10 millió vendéget várnak.) A fesztiválon bemutatkozó táncegyüttesek mellett országonként legfeljebb 4 kézműves is tagja lehet a kiutazó delegációnak.

A rendezvény időpontja és helyszíne: 2012. szeptember 31 - október 15. (14 nap kinn tartózkodás), Anseong, Dél-Korea

A jelentkezőkkel szemben támasztott elvárások:

- a árusítás mellett kötelező gyerekfoglalkozás tartása;
- kommunikáció-képes angol nyelvtudás (tolmács nem utazik a csoporttal);
- túlsúly nélkül kivihető csomag: 30 kg/fő (mely tartalmazza az árut és a foglalkozáshoz szükséges anyagokat);
- az utazási költséget és a magyar delegáció propaganda költségét a szövetség pályázat útján kívánja biztosítani;
- a kézművesek hozzájárulási költsége: 100.000 Ft. Az ott tartózkodás teljes költségét (szállás, háromszori étkezés) a rendezők biztosítják.

A pályázók a rendezvény helyszínrajzát, tervezett programjait megtekinthetik a szövetség honlapján (www.cioff.hu) vagy a www.nesz.hu oldalon.

A jelentkezéssel együtt beküldendő:
- szakmai önéletrajz,
- gyermekfoglalkozás tervezete.

Jelentkezési határidő: 2012. február 28.

A jelentkezéseket az alábbi címre kell küldeni: neszfolk@nesz.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Tánc

„Ha valaki harisnyában is férfi tud maradni, az igazán férfi”

Balázsi Gergő Ármin, a Magyar Nemzeti Balett szólistája kapta a Tánc Világnapján Az évad legjobb férfi balettművésze-díjat. Ennek apropóján kérdeztük őt hivatásról, szerepálmokról, stresszkezelésről.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.