Edu-Art

Útjára indul a Budapesti Fuvola Akadémia

2016.02.10. 12:53
Ajánlom
Az első rendezvényre 2016. március 11. és 13. között kerül sor a Budapest Music Centerben és a Concerto Zeneházban.

A világ szinte valamennyi pontján tartanak a fuvolával kapcsolatos szimpóziumokat, fesztiválokat, találkozókat. Magyarország ebből a szempontból az egyik kivétel volt – mindeddig.

Emily Beynon

Emily Beynon (Fotó/Forrás: Roland Krämer)

A Budapesti Fuvola Akadémia életre hívásával a szervezők egy új gondolkodásmód mentén szeretnének fejlesztő programot kínálni minden fuvolásnak, aki elmélyültebben és tudatosabban szeretne foglalkozni hangszerén keresztül a zenével.

A pontos program elérhető az esemény honlapjáról ide kattintva.

Az inspiráció minden muzsikus számára meghatározó. A fuvola szempontjából kevés természetesebb közeget lehet elképzelni az autentikus játékmódoknál. A Magyarországon is rendkívül népszerű tradicionális ír fuvola nálunk egy eddig még be nem mutatott területe a hangszer művészetének.

A klasszikus képzettségű ír származású, de Londonban élő Eimear McGeown mindkét arcát megmutatja, budapesti koncertjén klasszikus és ír fuvolán is játszik egyaránt. A klasszikus darabok mellett lesz néhány magyarországi bemutató, de a koncert kétség kívül legérdekesebb részét az tradicionális ír fuvola jelenti majd. Rendhagyó módon a magyar fuvolásoknak lehetősége lesz egy mesterkurzus keretén belül megismerkedni az ír fuvolával, az ír fuvolatechnikával is.

A művészeti vezető:

Szilágyi Szabolcs Elek Tihamér osztályában diplomázott, majd Londonba ment, ahol a Royal College of Music posztgraduális képzésén folytatta tanulmányit Susan Milan irányításával. Ugyanekkor a művész személyes meghívására látogatta Sir James Galway szemináriumait Svájcban. 1995 óta a Concerto Budapestben fuvolázik, de tagja volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának is. Az elmúlt években rendszeresen közreműködött a világ legjelentősebb szakmai rendezvényein.

Szilágyi Szabolcs

Szilágyi Szabolcs

2012-ben szólóestet adott a Galway Fesztiválon Svájcban, olyan művészek társaságában, mint Andrea Griminelli, Denis Bouriakov, Philippe Bernold vagy Jim Walker. 2013-ban mindamellett, hogy koncertezett a National Flute Association éves közgyűlésén New Orleansban, részt vett a legjelentősebb amerikai fuvolaverseny, a Young Artist Competition zsűrijének munkájában is. 2014-ben a Balassi Intézethez tartozó Pekingi Magyar Kulturális Intézetben mutatta be programját, valamint előadással egybekötött koncertet adott a pekingi Népi Egyetem Művészeti Karán. 2015-ben a Kanadai Fuvolás Társaság közgyűlésén mutatta be Párhuzamos életek című műsorát Torontóban.

Míg tőlünk nyugatabbra a rekreációs technikákat kreditrendszerben sajátíthatják el a hallgatók a művészeti egyetemeken, addig sajnos nálunk még az akkreditáció is várat magára. Ez alkalommal a nálunk kevéssé ismert Feldenkrais módszer kerül bemutatásra.

Niall O'Riordan, a szintén ír származású és Londonban élő fuvolaművész, kvalifikált Feldenkrais módszer oktató is egyben. Így a fuvolások egy fuvolástól tanulhatják meg milyen technikák segítségével lehet leküzdeni a hangszertanulásból adódó nehézségeket.

9DAB8F77-7089-4D38-9AAE-9C1E3FB9A957

9DAB8F77-7089-4D38-9AAE-9C1E3FB9A957 (Fotó/Forrás: Schiller Kata)

Természetesen a szakmai program fókuszában a rendezvény díszvendége áll. A Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam szólófuvolása, a Holland Fuvolaakadémia alapítója és művészeti vezetője a Budapesti Fuvola Akadémia meghívásának eleget téve érkezik első ízben Magyarországra.

Emily Beynon állandó kamarapartnerével, Andrew Westtel koncertezik Budapesten. Mindamellett, hogy három tematikus mesterkurzust tart az Akadémián, a művésznő egy különleges hangvételű koncerten mutatkozik be a magyar közönség számára. Miss. Beynon a személyéhez legközelebb álló darabokat szedte csokorba.

Nagy megtiszteltetés az Akadémia számára, hogy Magyarországra érkezik a világ talán legismertebb és az egyik legjelentősebb fuvolakészítő cége, a Wm. S. Haynes Company. Alan Weiss, a cég utazó nagykövete előadást tart a Haynes fuvolagyár történetéről, bemutatja a cég filozófiáját, valamint a magyar fuvolások megismerhetik a jelenlegi modellcsaládot. Mindezek után egy rövid hangversenyen megszólal a legendás aranyfuvola.

Jó hír a köznevelésben dolgozó pedagógusok számára, hogy a Metronom Kft. akkreditálta a Budapesti Fuvola Akadémia három napos rendezvényét a 120 órás pedagógus továbbképzési programba, így a továbbképzésre jelentkező tanár kollégák a programon való részvétellel 30 órás tanúsítványt szerezhetnek.

Az eseménysorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

NKA csak logo.png

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.