Edu-Art

Várják a pályázatokat a Nemzeti Tehetség Programra

2016.04.29. 13:14
Ajánlom
A Nemzeti Tehetség Program az idén 2,8 milliárd forinttal támogatja a tehetséges fiatalokat, a 42 felhívásra május 2-ig várják a pályázatokat.

Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a programról tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a támogatások forrását a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok adják. Tavaly 330 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, így a felajánlásokból 1,4 milliárd forint gyűlt össze, amit a kormány ugyanekkora összeggel egészített ki. Ebből a 2,8 milliárd forintos keretből támogatja idén a kormányzat a tehetséges fiatalokat. Kiemelte: az idei újdonság, hogy most határon túli szervezetek pályázatait is várják.

09C24C3B-4F3D-4CAE-82CA-F2D7F7A36B33

09C24C3B-4F3D-4CAE-82CA-F2D7F7A36B33

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy ebben az évben is lehetőség van a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjpályázatra is nevezni azoknak a kiemelkedően tehetséges fiataloknak, akiknek kiemelkedő képességeik továbbfejlesztésében van szükségük többlettámogatásra, eszközökre vagy akár utazási költségtérítésre. Szintén idei újdonság, hogy elindult a Tehetségek Magyarországa fejlesztési program is, amelynek keretében a magyar tehetségeket segítő szervezetek szövetsége és az Új Nemzedék Központ összesen 6,5 milliárd forint értékben kezdi meg tehetségtámogató munkáját, és a következő öt évben segíti a tehetséges magyar fiatalokat.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy 2009 és 2015 között 7500 projektet támogatott a kormányzat összesen 9,5 milliárd forint értékben, amely 300-350 ezer fiatalnak nyújtott segítséget képességeik kibontakoztatására.

Horváth László, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója elmondta, a Fonóban a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően olyan sorozatokat tudnak megvalósítani, mint a szerdánként zajló, 20 éves múlttal rendelkező táncház sorozat, a kéthetente zajló roma táncház, vagy a Te+Te program, amelyben fiatal zenészek mestereikkel együtt lépnek színpadra.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója arról beszélt: a program segítségével a Hagyományok Háza a tehetséges gyerekek ismertségének növelését támogatja, valamint olyan esélyegyenlőség programokat szervez, amelyek keretében már eltűnőben lévő hagyományok, mesterségek "visszatanítását" segítik elő.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.