Edu-Art

Venezuelából a Cantemushoz

2015.07.27. 16:12
Ajánlom
Egy igazi egzotikus nyáresti program részesei lehetnek azok, akik augusztus 3-án 19 órától ellátogatnak a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolába, az iskola belső udvarán lép fel ugyanis a Venezuelából érkezett Schola Cantorum Ifjúsági Kórus.

A Schola Cantorum Alapítvány egy Venezuelában létrehozott nonprofit szervezet, mely több kórust is működtet. Céljuk a venezuelai gyermekek zenei képzésének előmozdítása a lehető legfiatalabb életkorban, különös hangsúlyt fektetve az össztársadalmi szempontból is kiemelkedően fontos énekkari gyakorlatra, mely a közös élményeken és értékeken keresztül ad biztos alapot az élethez a felnövekvő nemzedékek számára. Jelenleg Venezuelában 12 központban több mint 1000 gyermeknek van lehetősége ebben a programban részt venni, Caracas, Merida, Trujillo és Bolivar városaiban.

A képzés magában foglalja az énektechnika, a testbeszéd, a ritmikai és koordinációs készségek legmagasabb szintű elsajátítását Venezuela kiemelkedő, nemzetközi viszonylatban is nagy megbecsülésnek örvendő kórusvezetőinek, elsősorban Alberto Grau és a Nyíregyházán a Cantemus Kórus vendégeként már korábban is járt zenepedagógus, Maria Guinand irányításával.

A venezuelai Ifjúsági Kórus idén Spanyolországban, Franciaországban adott koncertjei után a Pécsett megrendezésre kerülő EUROPA CANTAT kórusfesztivál keretében is ad hangversenyt, majd augusztus 3-án Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskola belső udvarában megrendezésre kerülő koncerten mutatkoznak be egy hangulatos, igazi latin-amerikai programmal a közönségnek Luismar Arismendi karnagy vezetésével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ezt a 10 zeneművet ajánlja Rost Andrea a karácsonyi készülődéshez

Idén is több hazai zenész állított össze karácsonyi lejátszási listát az Aria Hotel Budapest kezdeményezésére. Rost Andrea válogatásán opera- és oratóriumrészletek szerepelnek. Hallgasd meg!
Zenés színház

Milyen volt A Nyugat lánya az Operában?

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet az Erkel Színház évadnyitó előadása, tudj’isten, hogy miért. Erről is írok, meg arról is, mit szóltak hozzá más kritikusok.
Jazz/World

Náray Erika újra a legnagyobb izraeli popdíva dalait énekli

December 21-től négy alkalommal hallhatjuk Náray Erika koncertszínházi estjét, amely Ofra Haza előtt tiszteleg. Hogyan lehet megidézni egy olyan művészt, akit ma szinte istennőként tisztelnek rajongói?
Vizuál

Hundertwasser, "a varázslatos különc" és az ablakból álló házak

Kilencven éve, 1928. december 15-én született Friedensreich Hundertwasser osztrák festő és grafikus, épülettervező, a 20. század egyik legkülönösebb képzőművésze. 
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Mindenki bűnös, aki bűnt követ el?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának december 8-i adásában Székely Csaba legújabb, a tízparancsolat ihlette színdarabjáról, a 10-ről beszélgetünk, amelynek színrevitele a Radnóti Színházban készül.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.