A VI. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny 2014. március 25-30. között a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Fricsay Ferenc Hangversenytermében (Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.) kerül megrendezésre.
A verseny célja, hogy a zongora szakos hallgatók és ifjú művészek Bartók Béla szülővárosa - Nagyszentmiklós - közelében, Szegeden bemutatkozhassanak. A két város már évek óta tartalmas kapcsolatot ápol, melyet e versennyel is szeretnénk tovább gazdagítani. Az is cél, hogy a tehetséggondozáson túl pódiumlehetőséghez juttassák az arra legméltóbb muzsikusokat.
A verseny háromfordulós. Az elődöntőben és a középdöntőben szóló műveket, a döntőben egy versenyművet kell előadni. Az első és a második forduló anyagának tartalmaznia kell a négy felsorolt egység mindegyikéből (a, b, c, d) egy-egy művet vagy válogatást.
A műveket - kivéve a II. fordulóban Tóth Péter Hangnem nélküli keringőjét - kotta nélkül kell előadni.
I. forduló (maximum 25 perc):
a) egy virtuóz Scarlatti-szonáta,
b) egy Liszt Ferenc-mű,
c) válogatás Bartók: Gyermekeknek című sorozatából (I-IV. füzet),
d) egy mű vagy válogatás a felsorolt Bartók-darabok közül:
Tizennégy bagatell, op. 6, BB 50 (válogatás)
Tíz könnyű zongoradarab, BB 51
Három burleszk, op. 8c, BB 55 (I., II., III. burleszk)
Allegro barbaro, BB 63
Román kolinda-dallamok, BB 67 (I., II. sorozat)
Román népi táncok, BB 68
Szonatina,BB 69
Három rondó népi dallamokkal, BB 92 (I., II., III. rondó)
II. forduló (maximum 35 perc):
a) Tóth Péter: Hangnem nélküli keringő (Kontrapunkt Zeneműkiadó),
b) egy etűd Chopin, Rahmanyinov, Szkrjabin, Prokofjev, Dohnányi vagy Ligeti művei közül,
c) egy Debussy-mű vagy - műciklus,
d) egy mű vagy válogatás a felsorolt Bartók-darabok közül:
Két román tánc, op. 8a, BB 56 - 1. Allegro vivace
Két román tánc, op. 8a, BB 56 - 2. Poco allegro
Szvit, op. 14, BB 70
Tizenöt magyar parasztdal, BB 79
Etűdök, op. 18, BB 81
Improvizációk magyar népdalok fölött, op. 20, BB 83
Zongoraszonáta, BB 88
Szabadban, BB 89 (I., II. füzet)
Mikrokozmosz, BB 105, V., VI. füzet
III. Zenekari döntő - egy versenymű a felsoroltak közül:
Mozart:G-dúr zongoraverseny, K 453
Mozart: d-moll zongoraverseny,K 466
Mozart: C-dúr zongoraverseny, K 467
Mozart: A-dúr zongoraverseny, K 488
Liszt: A-dúr zongoraverseny
Liszt: Esz-dúr zongoraverseny
Liszt: Haláltánc
Bartók: III. zongoraverseny
A döntőben közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester vezényletével.
A gálahangversenyt a romániai Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban tartják.
A verseny zsűrije:
Nádor György - a zsűri elnöke (HU) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritus zongoratanára
Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész (HU)
Mocsári Károly zongoraművész (HU)
Felicia Stankovici zongoraművész (RO), a Temesvári Vest Egyetem Zenei Fakultásának professzora
Csíky Boldizsár Erkel-díjas zeneszerző (RO), a Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Fakultásának tanára
Részvételi feltétel és jelentkezés:
Jelentkezhet bármely ország fiatal zongoristája, aki 1979. január 1. után született.
Az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny 1-3. helyezettjei nem indulhatnak.
Jelentkezési díj: 30.000 Ft.
Számlaszám: 57400217-10117688 Fontana Credit Takarékszövetkezet.
A jelentkezési díjat visszalépés esetén nem térítjük vissza.
A szállás és ellátás költségeit mindenki egyénileg rendezi.
A jelentkezési lap letölthető a www.music.u-szeged.hu honlapról, melyet e-mailben csatolt fájlként kérjük elküldeni Kalmár Zoltán részére a [email protected] email-címre.
A versennyel kapcsolatos művészeti jellegű kérdésekkel keressék Prof. Dr. Kerek Ferencet a [email protected] e mail címen.
A verseny díjai:
1. díj: 500.000 Ft
2. díj: 400.000 Ft
3. díj: 300.000 Ft
100.000 Ft különdíj az SZTE Zeneművészeti Karának legjobb eredményt elért hallgatója részére.
50.000 Ft különdíj a kötelező mű, Tóth Péter: Hangnem nélküli keringő legjobb előadásáért.
Ezeken kívül különdíjak és koncertmeghívások odaítélésére is sor kerül.
Jelentkezési határidő: 2014. február 3.