- Hogyan zajlott a Young Composers Meeting?

- El kellett küldeni néhány darabot előzetesen, aztán a zsűri a jelentkezők közül ezek alapján kiválogatott tizenhat embert, akiket meghívtak Apeldoornba. Ott az Orkest de Ereprijs zenekar és a hágai konzervatórium énekesei számára kellett írni egy három perces darabot, amiket egy hétig próbáltunk, majd a hét végén egy koncerten mutatta be mindenki a művét. Ezeket értékelte a zsűri.

- Te milyen darabot írtál?

- Az a címe hogy No. Egy régi ötletemet valósítottam meg benne: egy csaj áll és nyafog. Innentől kezdve nekem majdnem mindegy volt, hogy melyik konzis énekes lányt választom a "szerepre", nem számított a hangfaj, hiszen nem kellett énekelnie, csak affektálva nyafognia.

- Ez inkább színészi, mintsem énekesi feladatnak tűnik...

- Igen, habár én nem szeretek zenészeket rákényszeríteni színészi feladatokra, csak hogyha van hozzá affinitásuk. Itt mondjuk majdnem minden azon állt vagy bukott, hogy hogyan tudja megvalósítani az énekes az elképzelésemet. Féltem is a próbák elején, mert úgy tűnt, hogy nem fog menni, de aztán a hágai énektanár szakmai utasításokkal rávezette arra, hogy hogyan lehet esztétikusan elnyafogni azt a szöveget, amit előző éjjel írtam. Nagyon vicces, ám tanulságos is volt hallani ezeket az instrukciókat. 

- Ez a fajta radikalizmus mindig jellemző rád? Tehát ha írsz egy darabot, akkor törekszel arra, hogy legyen benne valami meglepő elem?

- Nem. Nekem csak az a fontos, hogy én magam elégedett legyek a végeredménnyel és merjem bevállalni azt az ötletet, ami az eszembe jut. Ha koppanok, akkor koppanok, de legalább tudom, hogy mit nem csinálok meg többször. A megúszástól borsódzik a hátam. Szerintem a művészet és a zene halála az, ha valaki azért nem mer megvalósítani egy izgalmas elképzelést, mert fél, hogy mit szól majd hozzá a tanára, vagy a közönség, vagy akárki más. Egyébként iszonyatosan izgultam pont emiatt a darabom első próbáján, mert éreztem, hogyha ebből bármi nem fog jól elsülni, az nem csak rossz lesz, vagy unalmas, hanem iszonyatosan ciki is. Az első eljátszás után azt hittem, hogy agyonlövöm magam, annyira rosszul szólt. De aztán minden gond megoldódott, és szépen el tudták játszani a zenészek.

- Sokszor használsz olyan zenei megoldásokat - például disszonanciát -, ami szerintem teljesen szokatlan egy átlag zeneélvezőnek. Nálad mennyire szempont az, hogy az avatatlan füleknek is kellemes hangzásokat varázsolj?

- Amit én írok, az az én fülemnek kellemes. A legfőbb szűrő én magam vagyok, ha nekem nem tetszik, ahogy megszólal a darabom, akkor mehet a kukába az egész. Egyébként bízom benne, hogy néha sikerül az avatatlan füleknek is kellemes hangzásokat varázsolnom.

- Meg tudod fogalmazni, hogy alapvetően mi vezérel, amikor zenét szerzel?

- Ez sok mindentől függ. Általában van egy ötletem, amibe beleszeretek, és azt próbálom kiteljesíteni a komponálás során. Az nem zavar, hogyha megosztóak a darabjaim, szerintem ez az egyik legjobb dolog, ami történhet. Az egyik legszélsőségesebb reakciókat kiváltó darabom a Wait című dal, ami nagyon speciális helyet foglal el a szívemben. Ebben a darabban egy énekes és négy gitár van és mind a négy gitáros mellett ül valaki, aki menet közben elhangolja a gitárokat. Erre nagyon sokan mondták, hogy borzalmas és elviselhetetlen, ugyanakkor sokan mások teljesen el voltak ragadtatva tőle.

- Amikor ezt a zenét hallgattam, azt gondoltam: énekes legyen a talpán, aki egy ilyen kíséretre tisztán tud énekelni.

- Szerintem abszolút támogatja a kíséret az énekest, csak nem feltétlen a megszokott módon. Annyira eltoltam a határait a szóló-kíséret viszonynak, hogy gyakran nem felismerhető már első hallásra, hogy az énekes kifejezetten támogatva van. Talán tűnhet is úgy, hogy az énekes és a gitárosok egymás ellen játszanak, holott ez nincs így, én hallom a "harmóniát".

- Úgy vettem észre, hogy az elektronikát sem veted meg. Milyen a viszonyod vele?

- Kedvelem, de "randira nem hívtam még el", még kicsit félénk vagyok. Igazából ez is egy eszköz. Ha van egy olyan ötletem, amihez kell elektronika, akkor használom. De ez nem elvárás. Én nagyon örülök neki, hogy létezik elektronika, mert általa rettenetesen kitágulnak a lehetőségek egy zeneszerző előtt. Rengeteg olyan hangzás van, amit hangszerekkel nem lehet előállítani és nagyon jól kiegészíti az akusztikus hangszerek adta lehetőségeket.

- Miért választottad az amszterdami zeneszerző képzést?

- Mind szakmai, mind személyes okokból úgy éreztem, hogy jót fog nekem tenni, hogyha elmegyek egy másik országba tanulni. Az egyik ok az volt, hogy szerettem volna Richard Ayresnél tanulni, aki ott tanít. Másrészt szükségét éreztem egy légkörváltásnak.

- Mire készülsz most?

- Bejutottam a Gaudeamus Prize-ra, ami egy nemzetközi zeneszerzés verseny Utrechtben.  Elég nagynevű verseny, úgyhogy most, hogy sikerült bejutni a döntőjébe, illene alaposan felkészülni.  Egy ütőhangszerekre komponált darabot kell írnia minden döntősnek, amit a verseny egyik rezidens zenekara, a Slagwerk Den Haag fog előadni.