Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával 24 882 184,- Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesítette az Európai Unió a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0296 "Zene mindenkinek" című projektjét, mely 2013. június 1. és 2014. május 31. között került megvalósításra. Az Intézet az összeget a közoktatásban résztvevő gyerekek óvodai és iskolai zenei oktatásának megújítására és fejlesztésére fordította.
A Kodály Intézet összesen hat partnerintézménnyel kötött egy tanévre szóló megállapodást a projekt keretében szakkörök, versenyek és vetélkedők elindításáról. Foglalkoztak néptánc oktatással, ének-zeneelmélettel, vagy akár olyan különleges témával, mint Szőnyi Erzsébet Makrancos királylány című meseoperájának bemutatásával. Mivel a szakkörök legtöbb esetben kis létszámúak voltak, így kiemelt lehetőség nyílt a tanulók egyéni képességeinek fejlesztésére is. Annak érdekében, hogy az óvodai és iskolai szakkörök még magasabb szinten folyhassanak, több művésztanár is részt vett a projektben. Az ő feladatuk az órák megfigyelésére és a szakmai tanácsadásra terjedt ki. A programhoz a magyar zenepedagógia olyan elismert szakemberei csatlakoztak, mint Szabó Dénes, Barabás Edina, vagy Tóth Árpád, illetve néptánc szakértőként Tímár Mihály. A tánc számos készséget fejleszt a gyerekekben, a zenetanulást pedig különösen támogatja azzal, hogy a ritmikus mozgás által egész testükben érzékelik a kísérő zenét. A szakkörök mellett sor kerülhetett népdaléneklési, kamaraének és bicíniuméneklési, valamint hangszeres versenyekre. A pályázatnak köszönhetően továbbá közel 2 millió Forint értékben tudott vásárolni a Kodály Intézet olyan szakkönyveket, melyek segítséget nyújtottak a foglalkozásokon résztvevő pedagógusok és diákok számára egyaránt.
A programban résztvevő iskolák több szempontból is nyertesei voltak a projektnek. Részben olyan szakköri munkát folytathattak, amelyek anyagi támogatására egyébként nem nyílt volna lehetőségük, versenyeket valósíthattak meg, amelyek finanszírozása az iskolák jelenlegi helyzetében mindig nagy nehézségekbe ütközik, de leginkább a művésztanárok részvétele tette jelentőségteljessé a pályázati programot. Segítségükkel a tanárok és óvodapedagógusok értékes szakmai tapasztalatokkal lettek gazdagabbak, valamint a legmagasabb színvonalú továbbképzésben részesülhettek. Mindez összhangban van a Kodály Intézet a magyar zenei közoktatás tartalmi-módszertani megújítására vonatkozó, az új Nemzeti Alaptanterv által inspirált célkitűzéséveivel.
A Kodály Intézet a következő néhány évben egy általános és középiskolákból, valamint gyermek és ifjúsági kórusokból álló partnerintézményi hálózatot kíván maga köré építeni, olyan hálózatot, amelynek intézményi és egyéni tagjai igénylik a megújulást, s a Kodály Intézet támogatására tartanak igényt. Olyan partnerintézményekre van szükség, ahol az igazgatótól kezdve a fizika tanárig mindenki hisz a zenei nevelés erejében, s ehhez képes is megfelelő erőket mozgósítani. Olyan iskolákat keresnek, ahol a Kodály Intézetben, továbbképzésein képzett tanárok oktatnak és ahol a zenei alkotómunkához megfelelő légkör teremtődik. A kialakuló rendszerben a Kodály Intézet biztosítja az iskolai zenepedagógiai programok szakfelügyeletét, a tanárok éves továbbképzését, és közösen megvalósítandó projekteket szervezne.
hírlevél
