Edu-Art

Zeneszerzőverseny

2013.06.12. 10:43
Ajánlom
Új Magyar Zenei Fórum 2013 - a Budapest Music Center (BMC) és a Művészetek Palotája a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával zeneszerzőversenyt hirdet, amelyre ismét kamarazenei és nagyzenekari kategóriában lehet pályázni. A pályaműveket elektronikus úton kell beküldeni.

"Sikerült olyan körülményeket teremtenünk, hogy változatlan feltételek mellett kiírhassuk a harmadik Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt. A pályaművek benyújtási határideje augusztus 21." - jelentette be Gőz László, a BMC vezetője június 11-én.

A verseny szervezői ebben az évben Ligeti György emléke előtt tisztelegnek a művész születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából. A zeneszerzőktől olyan pályaműveket várnak, amelyek témáját Ligeti György művészete vagy személyisége ihlette.

A verseny létrehozóinak és a díjak felajánlóinak elsődleges célja, hogy új magyar zeneművek megalkotását ösztönözzék és támogassák. Kívánatos emellett, hogy tartós együttműködés jöjjön létre a fiatal szerzők, illetve a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között.

A kamaradarabokat szeptember 25-én a Budapest Music Centerben, a nagyzenekari kompozíciókat másnap a Művészetek Palotájában adják majd elő. A kategóriák eredményhirdetésére és az ünnepélyes díjkiosztásra az utolsó versenydarab bemutatása után kerül sor a Művészetek Palotájában. Az elődöntő zsűrijének tagjai a kamaraegyüttes kategóriában Gémesi Géza zeneszerző, Pilz János hegedűművész és Serei Zsolt zeneszerző, a nagyzenekari kategóriában Kovács László karmester, Tihanyi László, valamint Vidovszky László zeneszerző lesznek. A döntő zsűrijében Eötvös Péter és Jeney Zoltán zeneszerző, Batta András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora, Sári József zeneszerző, valamint Vajda Gergely karmester kapott helyet.

A felhívás teljes szövege megtalálható a Budapest Music Center honlapján: http://bmc.hu/#!/hirek/556

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Színház

Udvaros Dorottya: „Mintha az élet direkt adná nekem ezeket a szerepeket”

Világhírű román rendező, Silviu Purcărete állította színpadra a Nemzeti Színházban Csehov utolsó, összegző főművét, a Meggyeskertet. A román és az orosz színházi iskoláról, Csehovról és a tavaszról is beszélt a női főszerepet alakító Udvaros Dorottya.
Klasszikus

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!
Jazz/World

Mary Lou Williams, aki az ujjaival imádkozott zongorázás közben

A női zenészekről szóló sorozatunkból nem hiányozhat Mary Lou Williams, aki nemcsak azért izgalmas, mert elsőként szerzett érvényt magának női zeneszerzőként és zongoristaként, de azért is, mert beemelte zenéjébe azt a spirituális töltetet, ami a szakrális jazz anyjává avatta őt.
Vizuál

Ruben Brandt visszatért a tett helyére – interjú Milorad Krstić-csel

Milorad Krstić animált krimije, a Ruben Brandt 40 ezer néző felett jár, és közel került az Oscar-jelöltséghez. A Műcsarnokban rendezett kiállítással a kör teljessé vált, a festménytolvaj visszatért születési helyére. A művészettörténeti utalásokkal zsúfolt mozi 2018 egyik legmeghatározóbb mozzanata volt a magyar kultúrában, így alkotója bekerült az idei Kult50-be is.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.