Edu-Art

Zongorakarnevállal kezdődik az ősz

2016.08.20. 11:12
Ajánlom
Zongorakarnevál vezeti fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyet szeptember elején rendeznek meg a Zeneakadémián.

A zenei évad őszi nyitányaként a Filharmónia Magyarország szeptember 2-11. között rendezi meg a nagy hagyományú Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt.

Zeneakadémia (Fotó Darabos Gyorgy)

Zeneakadémia (Fotó Darabos Gyorgy) (Fotó/Forrás: Darabos György)

A verseny nyitóhétvégéjén - szeptember 2-4. között - ingyenes kísérőprogram, a Zongorakarnevál hozza közel a zenét a Liszt Ferenc térre kilátogatókhoz, így alakítva közös zenei ünneppé és egyben Liszt előtti tisztelgéssé a rangos eseményt.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a zeneszerző születésének 205., halálának 130. évfordulója előtt tisztelegve idén 14. alkalommal rendezik meg. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei pedig Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

A négy fordulóból álló verseny 36 résztvevője három kontinens 11 országából érkezik. A zsűri díszelnöke Kurtág György, elnöke a dél-koreai Kun Vu Paik. A testületben a francia Michel Beroff, a Nagy-Britanniában élő Frankl Péter, a brit Leslie Howard, a francia-ciprusi Cyprien Katsatis, valamint Dráfi Kálmán, Kovács János, Mácsai János és Mocsári Károly foglal helyet, Kocsis Zoltán a szerkesztőség elnökeként vesz részt a munkában.

EDA020A2-C262-4D60-B872-424D9CF6005A

EDA020A2-C262-4D60-B872-424D9CF6005A

A 42 ezer euró (13 millió forint) összértékű díjak között közönségdíjat is átadnak. Az egymillió forint értékű különdíjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) ajánlotta fel.

A verseny különdíjainak sorában a fidelio.hu egy fiatal magyar zongoristának biztosít majd bemutatkozási lehetőséget.

A szervezők tájékoztatása szerint a zongoraverseny alapos felkészülést igényel a jelentkezőktől, a résztvevőknek Liszt Esz-dúr zongoraversenyét, az A-dúr zongoraversenyt és a Haláltáncot is kotta nélkül kell eljátszaniuk.

02F80F3A-581C-45EF-A60D-B8FFA979654A

02F80F3A-581C-45EF-A60D-B8FFA979654A

A versenysorozat szeptember 11-én díjkiosztóval és gálakoncerttel zárul. A versenyen és a gálakoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre, vezényel Kesselyák Gergely.

A Magyar Rádió zenei együtteseinek bérletkínálata

Kapcsolódó

A Magyar Rádió zenei együtteseinek bérletkínálata

Hat bérletet kínál a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa a 2016/2017-es szezonra.

"Az egész Liszt-életművet felöleli a verseny, ami biztosítja, hogy aki itt esélyesként elindul, pályája során repertoárjának fontos részeként gondol majd a zeneszerző munkásságára" - idézte a közlemény Szamosi Szabolcsot, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatóját.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Vizuál

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.