Etelka, Aletta

Szabadság és fegyelem

2010.11.23. 20:38

Programkereső

Komplexitás. Ez a legtalálóbb kifejezés azon Bach–Schumann–Anderszewski hármas jellemzésére, amelyet 2010. szeptember 30-án ismerhetett meg a Művészetek Palotájába látogató közönség.

Piotr Anderszewskit emberileg és zeneileg összetettség jellemzi. A félig magyar, félig lengyel származású zongoristára már gyermekkorában is több kultúra hatott (hisz - mint egy korábbi interjúban mondta - a nyarakat rendszerint Magyarországon töltötte nagymamájánál). Érett pianistaként több ízben ellátogatott Magyarországra, ma a világ legnagyobb koncerttermeiben lép fel.  Szavakkal nehéz körülírni, amit Anderszewski Bach-interpretációi nyújtanak. A 41 éves zongoraművész gesztusai intellektualitást tükröznek, s ha az ember oly előnyös helyre kap jegyet, ahonnan megfigyelheti kezeit is, akkor nemcsak hallja, de látja is a szabadság és a fegyelem varázslatos szimbiózisát. Anderszewski kimunkált, precíz zárlatai különös érzést váltanak ki a hallgatóságban, s a záróakkordot megelőző, hosszan elnyújtott késleltetései feloldásra vágyó tekintetek százait vonzzák a pódium felé. S minthogy ma is Bach zenéje szolgál a zongoristák "lázmérőjeként", nyugodt szívvel kijelenthetjük: Piotr Anderszewski "kicsattan az egészségtől", s méltán tekinthető Bach, ezáltal a Mindenható szócsövének.

Figyelemre méltó a koncert felépítése: ahogy a művésztől megszokhattuk, az estet Bach-művel kezdi és zárja le. E koncerten közbülső műsorszámként két Schumann-művet hallhattunk. Elsőként a Hat kanonikus etűd hangzott el, amely a komponista kontrapunkt-tanulmányairól árulkodik, hisz a mű keletkezése idejében, 1845-ben Bach zenéjével ismerkedett. Anderszewski ezzel laza átmenetet képezett a két stílus között. A szünet után, remélve, hogy a hallgatóság kényszeresen torokköszörülő harmada néhány cukorka elfogyasztását követően végre elcsitul, visszaültem a helyemre.(Reményeim kudarcba fulladtak.) Egy későbbi (1853) Schumann-mű következett, a Gesänge der Frühe, amelynek hallgatása közben hiányérzetem támadt. Azt éreztem, hogy a pianista nem szakadt el teljesen az eddigi művek szellemiségétől. Talán ezt támasztotta alá maga Anderszewski is (persze szerényen és kis túlzással), amikor ráadásszámként megismételte a darab egy részét. Ezekkel a szavakkal szólt le a színpadról: "Még egyszer eljátszom az utolsó két Schumann-tételt, mert az nagyon rossz volt". Másik ráadásszámával megmelengette a hazai közönség szívét, hiszen a sokakat zavarba ejtő magyarsággal interpretált Három csíkmegyei népdalt adta nekünk búcsúajándékul. Piotr Anderszewski kimért volt, ha Bach azt követelte meg; szárnyaló, ha Schumannt játszott és vérbeli magyar, ha Bartókkal kedveskedett. Ez a komplexitás.

 

2010. szeptember 30. 19:30 - Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Piotr Anderszewski zongoraestje

J. S. Bach: e-moll angol szvit, No. 5 BWV 810

Schumann: Hat kanonikus etűd pedálzongorára, op. 56; Gesänge der Frühe (Hajnali dalok), op. 133

J. S. Bach: d-moll angol szvit, No. 6 BWV 811