Géza

Vokális zene - diáknak, tanárnak

2011.04.13. 19:00

Programkereső

Két kiváló lemez és az éneklés szeretete.

A zenetanítás során - legyen az iskolai énekóra, vagy szolfézs - rendszeresen szembesül azzal a tanár, hogy a vokális zene mennyire furcsa a diákok, növendékek számára. Bár a mai divat szerint rengeteg zenét hallgatnak (a minőséget és a „hogyan"-t ne firtassuk), ha művészi tolmácsolással találkoznak, az bizony mosolyra fakasztja őket. Szintén ne firtassuk, hogyan jutottunk el addig, hogy a diákok nagy része életében nem hallott még egy dalt vagy áriát. A zenetanítás másik sarkalatos pontja - ha túljutottunk a zenetörténet nagy részének tárgyalásakor - a kortárs zene (vagy nem is annyira kortárs) megismertetése.

Harminc évvel ezelőtt még ismerték a gyerekek az Aida győzelmi indulóját, a Szózatot, Bánk második felvonásbeli áriáját az orosz mozgalmi dalokkal együtt, manapság egy népdalra is rácsodálkoznak, milyen szép. Az iskolán kívül szinte már nincs közös éneklés, csak az éppen „menő" számok hallást rongáló dübörögtetése, füldugóval, ami megint csak a közös élmény rovására megy.
Valamifajta megoldást mégiscsak kell találnia a tanárnak, hogy kissé közelebb hozza a gyerekeket a vokális zenéhez, ez bonyolultabb az általános iskolákban, és a középiskolákban, kétségtelen, hogy a szolfézsórákon a zenehallgatásra nagyobb tere nyílik. Két kiadványra szeretném felhívni a figyelmet, mindkettőn vokális zenét hallgathatunk, az egyiken Jane Bathori énekel francia szerzők dalaiból, a másikon a hazánkban is többször szerepelt Chanticleer énekegyüttes. Egyik lemezen sincs a hivatalos tananyag által előírt művekből, ízelítőnek azonban érdemes válogatni a felvételek közül.

Az amerikai Dawn Upshaw Roussel, Honegger, Milhaud, Satie, Koechlin, Ravel, Debussy és Dutilleux dalaiból állította össze Hommage to Jane Bathori című lemezét, Jérôme Ducros közreműködésével halljuk az igazán különleges atmoszférájú, a XIX-XX. sz. fordulójának stílusjegyeivel élő rövid darabokat, mélodie-ket. De ki is volt az, aki előtt Dawn Upshaw így fejezi ki tiszteletét?

Jane Bathori
Jane Bathori

Jane Bathori (Jeanne-Marie Berthier, 1876-1970) mezzoszoprán neve feledésbe merült, pedig a tizenkilencedik század végének, huszadik század elejének rendkívül izgalmas hangzásvilágú francia vokális zenéjét tolmácsolta. A zongoraművészi diplomát szerzett hölgy az éneklést választotta, Nantes-ban mutatkozott be operaénekesként, nem sokkal később a milánói Scalába szerződtette Toscanini. 1917-ben a Théâtre du Vieux-Colombier igazgatója lett. Az 1920-as évektől sorra mutatta be a Hatok és a többi francia szerző, Ravel, Honegger, Debussy dalait. A második világháború után tanított, énekesi karrierje zárása után zongorakísérőként tevékenykedett, két könyve jelent meg az éneklésről. 1904-ben két óra alatt tanulta meg Ravel Shéhérazade-jának egyik szerepét, a kiírt énekes indiszponáltsága miatt. Argentínában is élt, ahol a francia zenét népszerűsítette. Hosszú élete - 93 évig élt - sokak számára példaértékű.

A lemezt hallgatva egészen különleges, megejtően intim, érzelmekben gazdag világ tárul elénk. Ha az impresszionista stílusjegyeket mutatja be az ember, általában Debussy zenekari műveiből válogat, ahol a hangszíneknek igen kiemelt szerep jut. A kilenc szerző dalai közül talán Honeggeré az a néhány miniatűr, amit ajánlhatok órára, nem titkoltan azért, mert egy-két percet ki tudunk szorítani, a különböző karakterű dalok közül pedig az osztály/csoport hangulatának megfelelőt választhatunk. Erik Satie dalai is rendkívül izgalmasak, egy más, kissé szarkasztikus, gunyoros világot tár elénk, erre is érdemes felhívni a figyelmet.
Jérôme Ducros nagyszerű zongorista, a szerencsések megbizonyosodhattak erről Philippe Jaroussky 2009-es márciusi, zeneakadémiai koncertjén. Ducros rendkívüli módon képes érzékeltetni a játékos hangulat mellett a nagyon mély érzelmeket, a befelé forduló lelket. Ducros pianói csodálatosak, a halk tartomány minden szegletét bejárják, rendkívül szépen fejezi ki a hangokkal ezt a csodálatos zenei korszakot. Rengeteg múlhat egy jó zongorakísérőn, egy-egy visszatartott belépés, vagy apró hangsúly, a kellő helyen használt agogika jól megfogott lezárás egy egész dalt a magasba emelhet. Az órán megemlíthetjük, mekkora szerepe van az egyenrangú partnernek, a kísérő szó nem a megfelelő, de nincs jobb rá.
A lemez koncertfelvétel, annak inkább előnyével, mint hátrányával. Az atmoszféra megteremtése, a közönség reagálása egyes dalokra (nevetés, taps a ciklus közben, köhécselés) közelebb hozhatja a hallgatót egyrészt a koncertek hangulatához, másrészt a dal intim műfajához, harmadrészt ehhez a nagyszerű, franciák által fémjelzett korszakhoz. A lemezt a magunk gyönyörűségére is érdemes beszerezni.

D834A3D5-8265-4D40-B9BE-82C50B526BDF

A másik kiadvány zenei anyaga talán könnyebben megfogható a fiataloknak, négy zenei korszakból találunk műveket, és a könnyedebb hangzásvilágot is megismertethetjük. A Grammy-díjas Chanticleer férfiénekesekből áll, ez már önmagában izgalmas a diákoknak, ha elmondjuk, hogy a szoprán szólamot is férfiak éneklik.
Andrea Gabrieli gyönyörű motettája a vokálpolifónia mellett a férfikórusok gyönyörű hangzása miatt is érdekes. Hasonlóan izgalmas a XIII. században élt Alfonso X de Castille műve, az egyre dúsuló és ritmikusabbá váló zenére jó példa, eleinte ütőhangszerek nélkül (nem csak a dob képes feszültséget teremteni), majd a középkorban előszeretettel használt csörgőkkel, egyéb hangszerekkel.
Érdekes módon a reneszánsz korszakban a kórusműveket írták át hangszer-együttesekre, a Chanticleer viszont egy zenekari Mahler-dalt, mely csodálatos, olyan gyönyörű és magas hangokat hallunk, hogy az szinte felfoghatatlan, talán ez az egyik darab, amit órán is feltehetünk. George Gershwin Summertime-ja szintén minden bizonnyal szép perceket szerezhet ebben a feldolgozásban is, ahogy a záró szám, egy spirituálé is.
Michael Glynn Agnus Dei című műve igazolja azt, hogy az egyházi zene milyen átalakuláson ment keresztül az utóbbi időkben. A szerzők keresik a szép, de mégis különleges hangzást, itthon többek között Gyöngyösi Levente, Kocsár Miklós vagy Orbán György művei is ezt az irányt követik.


Sok érdekes és fontos dolgot figyelhetünk-figyeltethetünk meg a két lemez kapcsán, talán az a néhány perc, amit erre szánunk, bőségesen megtérül.

A cikk eredetileg a Parlando 2010/6. számában jelent meg.