Hella

A belső elválasztású tizenhatod-mirigy

2011.05.06. 12:36

Programkereső

Különleges és ritka eseménynek lehetett szem- és fültanúja, aki február 23-án a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Ferencsik termébe látogatott: Rados Ferenc, az élő legenda kurzust tartott.

 Aki nem volt ott, sajnálhatja, mert nem fogja megtudni, hogy ki is az a Mrs. Doppelschlag vagy milyen a működése egy belső elválasztású tizenhatod-mirigynek.

Rados Ferenc a Weimari Főiskola 2008-as mesterkurzusán
Rados Ferenc a Weimari Főiskola 2008-as mesterkurzusán

A kurzuson elsősorban zongoristák játszottak, de délután volt egy trió is, Csemiczky Miklós darabjával. Amikor egy-egy növendékre beosztott idő lejárt, Wagner Rita ment oda a színpadhoz szólni: „idő van". Egy növendéknél azonban azt válaszolta Rados tanár úr: „Tudom, tudom - csak még nem érti." - mármint a növendék a darabot.

Ha Rados Ferenc tanítására egy nagyon jellemző mondatot kellene mondani, az az, ahogyan megfogalmazza a kifogását: „Nem értem, amit játszol" vagy „Érthető, hogy én mit nem értek?" Amíg a növendék, maga az előadó nem érti a darabot, addig a hallgató sem fogja érteni. Úgy kell tolmácsolni a művet, hogy az is megértse, aki nem ismeri azt, esetleg nem ismeri a kottát sem. A másik tényező, amellyel Rados tanár úr sokat foglalkozott, az a zongorahang, a billentés. Ennek maga Rados Ferenc a legnagyobb mestere, erről a kurzuson résztvevők megbizonyosodhattak, mikor leült a másik zongorához, megmutatni valamit. Nagyon szépen zongorázott: természetesen, magától értődően artikulált, billentett, minden hangnak értelme volt. Sokat foglalkozott a hangok „milyenségével":  „Hogy »néz ki« az a hang? Milyen? Az, hogy hangos, még nem tulajdonság." - említette többször. Egy Szkrjabin Prelűddel kapcsolatban azt mondta a növendéknek: „Ne csak szaglásszon ott az az ujj!"- ez az észrevétele is a billentésre utalt. „A rövid staccato - rossz staccato, annak elvágták élete fonalát.", "De szeretnék, de szeretnék E-dúr lenni!", „A rubato olyan, mint a víz: hol gyorsabb, hol lassabb, de nem áll meg" - az ilyen és ehhez hasonló észrevételek sokkal többet segítenek a növendékeknek, mint az, hogy „itt most hangosan, halkan" vagy „itt most ne játsszál olyan rövid hangokat" és még sorolhatnánk.

Isserlis, Rados
Isserlis, Rados

A délelőtti kurzuson az egyik növendéknek tizenhatod csoportoknál azt mondta Rados tanár úr, hogy: „ez úgy működik, mint egy belső elválasztású tizenhatod mirigy". Ezek az észrevételek tovább megmaradnak az emberben, mint az, hogy „itt most választgasd el, kisfiam". Amikor délután a triót tanította, olyan intenzitással magyarázta a vonósoknak, hogy mit kell csinálniuk, hogy egy pillanatra azt hittem, mindjárt kikapja a hegedűs kezéből a hangszerét, és megmutatja, hogyan is kell. Persze a zene univerzális. Ilyen nagy tudású embereknél pedig nem korlátozódik egyetlen hangszerre.

A kurzus nem a legideálisabb módja a tanításnak, mert annak igazából négyszemközt kellene zajlania. Egy mesterkurzuson kicsit a növendék is, kicsit a tanár is - még ha akaratán kívül is - produkálni kezdi magát, hiszen közönség előtt történik minden. Bár azt hiszem, Rados Ferencre ez nem volt jellemző. Őt nem érdekli, hogy hol tanít - mesterkurzuson közönség előtt vagy négyszemközt - és kit tanít - gyereket, felnőttet -, csak egy dolog érdekli: a zene. Ezen a mesterkurzuson még a növendékekre sem volt jellemző a „saját magát produkálni akarás", ugyanis annyira érezhető volt mindenkin a lámpaláz, hogy ez legyőzte a hiúságot, a szereplési vágyat. A kurzus mondhatni derűs hangulatú volt. Bár egy kis cinizmus volt a levegőben, mert azért Rados Ferenc Rados Ferenc marad. A közönség pedig nagyon sokat tanult, és még szórakozott is.