Luca, Ottilia

Hommage á Liszt a KÓTA tolmácsolásában

2011.09.24. 14:28

Programkereső

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége hatodik karvezetőversenyét konferenciával kötötték össze Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából.

verseny szeptember 14-től 16-ig tartott, a konferenciára 17-én került sor. Kollár Éva, a KÓTA elnökének köszöntője után az Angelica Leánykar kiskoncertjét hallhatta a Semmelweis Szalonban összegyűlt, főleg pedagógusokból álló közönség. Műsorukon Liszt Ferenc két motettája szerepelt, illetve sor került a komponista emlékére rendezett zeneszerzőverseny első díjasának, Tóth Péter Salve Regina című leánykari művének ősbemutatójára. Gráf Zsuzsanna, a kórus karnagya határozott, mégis nőies és könnyed stílusban vezényelt, a szólista Deák Andrea fiatal tiszta hangját tűbe lehetett fűzni.

KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Gráf Zsuzsanna és Tóth Péter
KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Gráf Zsuzsanna és Tóth Péter

Ez a rövid koncert megalapozta a konferencia családias, jó hangulatát, melyet sikerült végig életben tartania az utána következő előadóknak is. Szőnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerző és a KÓTA tiszteletbeli elnökének személyes visszaemlékezésével folytatódott az ülés. Felszólalásának A gondoliertől a h-moll szonátáig címet adta - nem nehéz kitalálni, hogy Liszthez fűződő viszonyáról mesélt a hallgatóságnak. Humoros előadásában képet kaphattunk a '30-as-'40-es évekbeli polgári családok életéről, az akkori zeneoktatásról és Szőnyi Erzsébet h-moll szonáta-olvasatáról is.

KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Szőnyi Erzsébet
KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Szőnyi Erzsébet

Jól kapcsolódott visszaemlékezéshez Vásáry Tamás utána következő kis koncertje, melyhez pár magyarázó szót, személyes emléket is fűzött. Elmondása szerint azért döntött a h-moll szonáta előadása és kommentálása mellett, mert megtudta, hogy Szőnyi Erzsébet is erről fog beszélni. Az általa „Faust-szonátának" átkeresztelt h-moll szonátáról alkotott elképzelését mind szóban, mind a zongoránál bemutatta, mintegy új világot nyitva meg hallgatósága előtt. (Egyéni technikája pedig, mellyel a zongoraszéket még magasabbra állította - kis lapokat tett be a szék lába alá - mindenki arcára mosolyt csalt.)

KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Vásáry Tamás
KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Vásáry Tamás

Rövid kávészünet után két művészeti neveléssel kapcsolatos előadás következett. Az első Hoffmann Rózsa államtitkár levele (a politikus asszony nem tudott személyesen részt venni a konferencián) volt, melynek középpontjában a családi és iskolai légkör megváltoztatásának fontossága állt. (A levelet terveink szerint hamarosan leközöljük - a szerk.) A második Sonja Greiner, az Európai Kórusszövetség elnökének előadása volt az énekes zeneoktatásról. Talán a terem levegőtlensége miatt is, de kissé szunnyadó figyelemmel hallgatta végig a közönség az utánuk következő Gilbert de Greeve előadását, mely Liszt és Belgium kapcsolatával foglalkozott. Szerencsére ezt érzékelte Eckhardt Mária Liszt-kutató is, aki az egyébként rendkívül élvezetes stílusban előadott, Liszt férfikarairól szóló előadását jócskán megkurtította.

KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Eckhardt Mária
KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Eckhardt Mária

A konferencia utolsó ülésszakán Lantos István zongoraművész a Lisztre jellemző harmóniavilágról beszélt. Gazdag példatárának jó részét saját maga mutatta be zongorán, pár kiváló hangfelvétellel is megfűszerezve előadását. Utolsóként Tardy László karnagy Liszt Missa Choralis c. miséjéből, valamint más egyházi motettákból vett részéletek alapján bizonyította a szerző őszinte és ihletett törekvését az egyházzene megújítására.

KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Lantos István
KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Lantos István
KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Tardy László
KÓTA karvezetőverseny és konferencia - Tardy László

Az eseménysorozat záróhangversenyére ünnepi szentmise keretében került sor az Árpádházi Szent Margit templomban. Az egyesített kórust Eckhardt Mária, Somogyváry Ákos és Párkai István vezényelte.