Kulcsár Janka: "Nem gondoltam volna, hogy énekesekkel fogok dolgozni"

- Nem ezt szántam első kérdésnek, de mivel bokasérüléssel fekszel az ágyban, megkerülhetelen: mi lesz a szeptember 15-re tervezett koncerttel?  

- Attól függ, kell-e a bokámat műteni. Még Németországban történt a baj, most várom az orvosi szakvéleményt. Ha fel tudok menni a színpadra, játszani fogok. Lehet, viccesen nézek majd ki begipszelt lábbal, de nem hagyom cserben az énekeseket. (Lapzárta után érkezett a hír: Janka bokája eltört, és az orvos megtiltotta számára a gipszben való koncertezést. A Moltopera Reloaded koncertet így kényszerűségből október 7-ére halasztották!)

- Akkor csak óvatosan, de azért ugorjunk a történet elejére. Hogyan kerültél be a Moltoperába?

- A diplomakoncertem másnapján hívott fel Ágoston László, a Moltopera társulatigazgatója - mint kiderült, egy közös ismerősünk ajánlott neki. Kezdetben nem nagyon hittem a dologban, féltem, hogy a nagy lelkesedésnek hamar vége szakad. Aztán a közös munka meggyőzött. Azt hiszem, hónapok múltán, az első koncert után lettem „teljes jogú" tag.

- Egy zongorista számára mi a kihívás abban, hogy egy operatársulattal dolgozzon? Nem alárendelt szerep énekeseket kísérni?

- Egyáltalán nem - aktív, kreatív alkotói munka a kísérőé. Igaz, sohasem gondoltam volna, hogy egyszer énekesekkel fogok dolgozni.  Az operákkal való foglalatosság talán a korrepetitori szakma legnehezebb részterülete, mert itt több nyelven, sokféle emberrel kell tudni együttműködni - rengeteget tanulok az énekesekkel, az énekesekről, az énekesektől.  Ráadásul olyan munkatársam van Tőri Csaba karmester személyében, aki zeneileg és emberileg is inspirál.

- Mennyire töretlen a lendületetek? Sikerült megcsinálni, amit a kezdetben ígértetek?

- A Moltopera jelenleg még nem végeredmény, még potenciál. A lényeg a megfelelő mennyiségű és minőségű munka, megfelelő időbeosztással. Természetesen ezt még nekünk is tanulnunk kell; járatlan ösvényen sokszor fordulnak elő nem várt akadályok.

- Mire gondolsz?

- A magyar zenészeknek rengeteg görccsel, lelki-testi szorongással és szakmai gáttal kell megküzdeniük. Nehezített pálya ez, ahol a mindennapi megélhetési problémák mellett a közeg sem mindig a legkedvezőbb, nagyon sok tehetséget fojt meg. Azt hiszem, nekünk, fiataloknak nagyon meg kell küzdenünk azért, hogy egyéniségek maradhassunk, és önerőből jussunk egyről a kettőre. (Komoly)zenei pályán talán még jobban, mint máshol. Az a kérdés, hogy a fiatal magyar zenészek mernek-e nagyot álmodni, és tudnak-e dolgozni is érte, vagy elcsábítja őket a hamarabb kifizetődő, igénytelenebb munka. A Moltoperában le akarjuk vetni a szemellenzőt, és segíteni szeretnénk egymást, hogy magasabbra tudjunk nézni, mint azt a helyzet engedné. Ez persze - divatos szóval élve - unortodox út, ráadásul a körülményeink sem adottak. De látjuk, hol a cél, és úton vagyunk felé.

- Hogyan jellemeznéd a szeptember 15-én október 7-én bemutatkozó új tagokat? Te dolgozol velük a legtöbbet.

- Rendkívül jó adottságok, csillogó szemek, nyitottság. Egyelőre még keresik a helyüket és ismerkedünk egymással, de az első benyomások maximálisan pozitívak. Sajnálom, hogy Foki Dániel és Leigh Michelow nem tud velünk lenni a Nádor Teremben, de mindkettejüket külföldi szerződés köti. Azt hiszem, ez önmagában is jelent valamit.

- Nem félsz, hogy a korai terhelés tönkreteszi ezeket a hangokat?

- Alapszabály, hogy senki sem kaphat olyan szerepet, amit nem bír el, továbbá hogy semmit és senkit sem szabad erőltetni. Emellett fontos, hogy hagyjunk teret a szabad, ösztönös fejlődésre, és felejtsük el a sablonokat. Ésszel, füllel, őszinteséggel és bizalommal ez is megoldható - rajtam nem fog múlni.

- November 3-án álltok a közönség elé a Varázsfuvolával a Művészetek Palotájában. Nem csalódás, hogy csak három bemutatkozó koncert után játszik a társulat először operát?

- A kérdés az, hogy csalódás-e, ha egy tíz hónapos társulat - minden szponzori segítség nélkül! -  még csak az első bemutatójára készül a Művészetek Palotájában. Szerintem nem. Hosszú távra tervezünk, és a megfelelő (szak)emberek összegyűjtése nem könnyű feladat. A próbarendek, a próbák kialakítását, a számonkérések módját-milyenségét és a felelősség szétosztását még csak tanuljuk. Ráadásul hibázunk is közben, mert ilyet még nem csináltunk. De rosszindulatú, aki ezt dilettantizmusnak tartja - ki haragudna a gyerekére, ha elesik az első lépések megtétele közben?