Gerzson

Karácsonyi különlegesség Kayamarral

2012.12.06. 18:10

Programkereső

December 16-án a Nádor Teremben mutatkozik be a különleges technikájú és rendkívüli improvizációs készségű fiatal énekes-zeneszerző.

Lehet-e élőben is élvezni az "egy ember - sok oktáv - sok szólam" - koncepciót? Ez a tavaly ilyenkor felkapott, majd az utóbbi hónapokban a CD-készítés miatt visszavonult énekessel kapcsolatos legnagyobb kérdés. Bár a Sziget Fesztiválon már három koncerten is találkozhattunk a Kayamar művésznéven jegyzett Magyaróvári Viktorral, a december 16-i koncert klasszikus bemutatkozásként értékelhető, amelynek célja, hogy erre a kérdésre adjon választ. 

Ahogyan a Sziget Fesztiválon, most is saját szerzeményeit adja majd elő illetve többféle improvizációra is számíthatunk: egyedül ("McFerrin-módra"); állandó partnerével, Göncz Renátával; egy a klasszikus zenében eddig még kevésszer használt kiegészítő, a felénekelt szólamokat rögzítő és visszajátszó looper pedál segítségével vagy éppen a közönség témáira. Az egyórásra tervezett karácsonyi koncerten mutatják be Songs in the wind című CD-jének anyagát is, amelyet a huszonéves holland szövegíró, Robert Keder verseire komponált és énekelt fel.

Merre tovább, Kayamar? Ki lehet-e használni az írásban és felvételen valóban jól hangzó különleges adottságokat a reflektorfényben is? Megáll-e a Nádor Teremben, ami a Szigeten sikeres tudott lenni? 

December 16-án kiderül!