Gerzson

Pályázatot hirdetett a KET

2012.12.13. 12:10

Programkereső

A Közép-Európa Táncszínház alkotói pályázatára január 10-ig várják a jelentkezéseket.

Az Ifjú Koreográfusok Fóruma elnevezésű pályázat nyertese (évenként 3 fiatal) lehetőséget kap, hogy az adott kereteken belül alkotó munkát folytathasson: A Bethlen téri társulat rendelkezésére bocsájtja számukra nyolc profi táncosát és próbatermet biztosít is, ahol egy héten keresztül (6 nap, napi 6 óra) kísérletezhetnek az ifjú koreográfusok. Rendelkezésére áll majd továbbá a Bethlen Téri Színház technikája és technikusa is. Ennek segítségével az műhelymunkát követő hétvégén az elkészült koreográfiákból nyilvános demonstrációt tartanak. Az eseményt a szervezők rögzítik, így az elkészült felvétel a fiatal alkotó későbbi pályázatai során jó referenciaként is szolgálhatnak. Az alkotóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy még az alkotói hét előtt tréningeket tartsanak a táncosoknak. Így az előadók megismerkedhetnek a koreográfus saját mozgásvilágával és az alkotó is megismerheti a demonstráció táncos résztvevőit.

Katonka Zoltán - Filter
Katonka Zoltán - Filter

A KET 1989-es alapítása óta nyitott műhelyként működik. Fennállása óta több mint 40 koreográfus dolgozott a folyamatosan megújuló társulattal. A társulat rendszerint olyan művészeket hív meg, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált sémák mentén és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben valósítják meg, hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva, sajátos kifejezési eszközökkel hozzák létre táncszínházi előadásaikat. A KET 2006 óta még nagyobb hangsúly fektet a koreográfusok meghívására: ekkortól kezdve Szögi Csaba művészeti vezető olyan fiatal tehetséges alkotók számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget,, mint Duda Éva, Gergye Krisztián, Hámor József, Pataky Klári vagy Réti Anna.

Levitáció - Közép-Európai Táncszínház
Levitáció - Közép-Európai Táncszínház

A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:
- Szakmai önéletrajz
- Referencia eddigi munká(k)ból (dvd)
- Két ismert művész ajánlása
- A tervezett demonstráció szinopszisát, amely tartalmazza a lehetséges alkotótárs(ak), az időpont(ok) és a szereplők létszámát is

Beadási határidő: 2013. január 10.
A pályázatot postai úton vagy személyesen a Bethlen Téri Színházba kell eljuttatni (1071 Budapest Bethlen Gábor Tér 3.)

Az IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) hetek rendezvénysorozatra 2013-ban a tervek szerint március 4. és 9., május 13. és 18. és szeptember 23. és 28. között fog sor kerülni.