Konrád

Múltidéző - Kodály Zoltánról

2012.12.17. 16:13

Programkereső

A 130 éve született mestert ugyan mindenki szófukarként jellemezte, mivel a hozzá intézett kérdésekre jó ideig nem válaszolt, s ha nagysokára megszólal, akkor is többnyire egyetlen mondattal felelt. Amit azonban mondott, az nyomdára kész volt. Emellett sok anekdota keringett róla; ezek java részét nem ráruházták, ő volt forrásuk is: egész életén át éles ésszel és csalhatatlan ítélettel találta meg a helyzetnek megfelelő mondatot, megoldást - köztük anekdotákba kívánkozókat is.

Majd' mindenki ridegnek, morcosnak, zárkózottnak, komornak, ingerültnek ítélte. "Nem volt könnyű em­ber"  mondotta Doráti Antal; "Nem volt udvarias; alaphangja volt az irónia." - jellemezte Fischer Sán­dor. Polgár Tibor szerint "csípős, gunyoros", Gergely Pál szerint "szókimondó" volt. Mérhetetlenül szigorú tanárként emlékezett rá Frid Géza. Sebestyén András szerint az érzékenyebb idegrendszerű tanítványai lemorzsolódtak: nem bírták elviselni iróniáját. Demény János is rögzítette: soha egyetlen jó szót sem kapott Kodálytól. Amint ebből is kiderül, dicséret ritkán hagyta el ajkát. Többen mondták: ha nem szólt, már elismerésnek hatott. Ha biccentett, vagy még azt is mondta: jó; akkor ez már dicséretnek számított. Ritkán mondta: nagyon szép. Jellemző erre az alábbi történet:

Egy zeneszerző-palánta egyszer kérte a Mestert, nézze meg kompozícióját. Kodály szokása szerint a tante­rem ablakánál állva kinézett az utcára, és hallgatott. Amikor a csend már kínos lett, ifjúnk bátortalanul megkérdezte, vajon otthagyhatja-e kéziratát. Újabb hosszú szünet után Kodály még mindig mozdulatlanul ennyit mondott:
- Hagyja.
Az ifjú két hét után újra megjelent. Feszengve kérdezte: - Meg tetszett már nézni a művemet?
Hosszabb szünet. Majd Kodály:
- Nem.
- Akkor... majd eljövök máskor, tanár úr... Mikor jöhet­nék?
A válasz, a szokásos szünet után, úgy hangzott:
- Egy hónap múlva.
Hősünk a megnevezett határidő után ismét megjelent. A párbeszéd nagyjából ugyanúgy folyt le, mint egy hó­nappal korábban. Újabb terminus, újabb megjelenés. Ez alkalommal a fiatalember rögtön rátért a lényegre:
- Meg tetszett nézni? Kodály, hosszabb generálpauza után:
- Meg.
A fiatalembernek felcsillant a szeme:
- Ó, nagyon köszönöm, tanár úr, igazán boldog vagyok. És... hogy tetszett találni, milyen a darab? Mamutszü­net. Egy légy zümmögött a szobában, akkor menny­dörgésnek tűnt. Amikor elhallgatott a légy, némi to­vábbi szünet után Kodály megköszörülte a torkát és - mozdulatlanul - ennyit mondott:
- Rossz...

Kodály Zoltán
Kodály Zoltán

Szűkszavúságát óráin is megőrizte: egy-egy keresetlen, de jól megtalált szóval életre szóló eligazítást adott. Egy órán az elemzésre felszólított hallgató négysorosnak vélte az elemzett, szokatlan formájú, háromsoros népdalt. Kodály indokolást kért, de az indokolás késett. Spontán beszólások következtek a hallgatóktól: háromsoros... négysoros... háromsoros. „Valaki álljon fel és indokolja meg akár az egyiket, akár a másikat” – szólalt meg Kodály. A bátrabbak egyike felállt és az elemzett dalra nyitott könyvvel a hallgatók felé fordulva, marxista szemináriumokon kipróbált elméncséggel javasolta a megoldást: ez a dal minőségileg négysoros. Kodály rezzenéstelen arccal várt egy kicsit, aztán szúrósan megjegyezte: „És mondja, nyakakitekertileg hány soros?”

Doráti mesélte, hogy egyszer fölkötött karral, gipszben ment órára. Kodály komoran kérdezte tőle, mi történt vele. "Eltörtem a karomat, tanár úr." "Hogyan csinálta?" "Leestem a lóról." "Minek ment fel?" "Nem lehet mindig csak ülni!" – válaszolt Doráti kissé ingerülten. Újabb hosszú pillantás, majd Kodály:  "Hát hiszen a lovon is csak ül."

Ha már Kodály – különösen fiatal korában – igen szűkszavú volt, akkor beszélt helyette felesége. Egy nyári napon ifj. Bartók Béla rákoshegyi kertjében ebédeltek ötösben: Kodályék és a Bartók család. Szokás szerint Kodályné vitte a szót. Kodály egyszerre csak rámutatott, egyetlen szó nélkül, a felesége előtt lévő zöld salátára, melyet erre tüstént bekapott. Talán tíz perc elteltével megszólalt Kodály: „Csak azt mutattam, hogy egy hernyó mászik rajta.”

A Kodályról szóló visszaemlékezések kiemelik, hogy idős korában is milyen fiatalos lendület hatotta át – évtizedeket letagadhatott volna korából. Amikor viszont korábban egy vendégségben megkérdezte a hegedülő házikisasszonyt, hány éve tanul zenélni, és azt válaszolta, hogy nyolc éve hegedül, Kodály közölte: „mind a nyolcat letagadhatná”. Egyébként a szellemi frissességét talán a Vásáry Tamásnak tanácsoltak miatt őrizhette meg: „mielőtt megnősülne, tanulja meg a Wohltemperiertes Klaviert minden hangnemben és három nyelvet”.

Kodályra amúgy jellemzőek voltak váratlan megnyilatkozásai. Nyolcvanadik születésnapjára huszonegy zeneszerző komponált egy-egy változatot I. vonósnégyesének valamely témájára. A neki ajándékozott partitúrákat e meglepő kérdéssel nyugtázta: „Hogyan tudtak ennyiféle kottapapírt összeszedni?”

Tamási Áron is aligha örült kérdésének: „Hogy van az, hogy Pesten annyi Tamási Áronnéval találkozik az ember?” Sándor Györgyöt nyolcévi távollét és a második világháború után mindössze így üdvözölte: „Megráncosodott!” Négyévnyi hadifogság után felkereste Kodályt Nádasy Alfonz; reakció: „Isten hozta, ugye megtanult oroszul?” Az igenlő válaszra Kodály hozzátette: „Akkor kezdjük a munkát.”

Az ellenvetésre, hogy Párizsba az UNESCO ülésére ne Lajtha László menjen ki, mert modora nyers, Kodály ezt mondta: "Lajtha olyan jól beszél franciául, hogy nyugodtan gorombáskodhat."

Kodály kedvence a siklósi olaszrizling és a fodormentatea mézzel volt, erről tanúskodnak többek között Galyatetőn eltöltött napjainak számlái. Amikor viszont bement Kádár Jánoshoz, és az megkérdezte, hogy mit kér, csak ennyit válaszolt: „még egy énekórát”.

Zárásként még egy idézet azoknak, akik esetleg kételkednének a leírtak hitelességében: „Maga nem ismeri a zeneirodalmat! Jövő szerdáig, kérem, ismerje meg.”

Források:
Sárosi Bálint: Kodály, 2007. (Elhangzott 2007. május 7-én, az MTA Közgyűlésén)
Bónis Ferenc (szerk.): Így láttuk Kodályt. Budapest, Püski Kiadó, 1994.
Kodály Zoltán: Visszatekintés. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc, Budapest: Argumentum, 2007.