Bernadett

Nagy Nóra: "A jó tanár nem önmagából indul ki"

2013.02.15. 06:59

Programkereső

Nem mindenki zenész, aki a Zeneakadémián tanít? Bizony nem! Nagy Nóra a számos nyelven végzett fordítás és nyelvvizsgáztatás mellett a zeneakadémistákat többek között angol nyelvre tanítja. INTERJÚ

- A Zeneakadémián a nem zenészek számítanak csodabogárnak. Akart valaha zenész lenni?

- Persze! Azaz zenész nem akartam lenni, de zenét tanulni nagyon szerettem volna. Volt egy örökölt zongoránk, lelkesen püföltem, de szülői uta­sításra az uszodába kellett járnom a szemközti zene­iskola helyett. Aztán eltelt 30 év, és amikor a lányom zongorázni kezdett, én is ott voltam az óráin, és évekig buzgón gyakoroltam. Sajnos lassan haladtam, de még nem adtam föl! Egyszer biztosan újrakezdem, de mos­tanában nem lenne időm rendszeresen gyakorolni, így még várok vele. Van egy visszatérő, de ebben az élet­ben valószínűleg nem megvalósuló álmom: egy nagy rét közepén csellózok iskolai széken ülve, a tehénkém nagy bociszemekkel néz, és hallgatja.

Nagy Nóra
Nagy Nóra

- Mi minden jött szóba a pályaválasztásnál?

- Csak a nyelvek és az irodalom. Óvodás koromban tudtam, hogy könyvekkel akarok foglalkozni. Mindent el akartam olvasni!

- Mikor döntötte el, hogy mely nyelveket választja?

- Nehéz kérdés volt, mert két nyugati nyelvet csak az ELTE-n lehetett szakpárként fölvenni, és ide a diplomatacsemetéket leszámítva nagyjából az orszá­gos verseny első tíz helyezettje kerülhetett be. Két jól sikerült OKTV-nek köszönhetően kezdhettem el az angol-német szakot, amihez társult a finn. Az angolt máig nem sikerült igazán megszeretnem, a gimná­ziumi angoltanárom hatására választottam, és a tőle átvett módszerekkel tanultam aztán egyedül a többi nyelvet.

- Miben rejlett ez a módszer?

- Az alaposságban és abban a mai napig tartó ér­zésben, hogy sosincs vége, mindig van hova fejlődni. A tanárnőm listát írt angliai kiadású könyvekből, és 15 évesen fölvonatoztam Zalaegerszegről Budapestre, hogy beszerezzem őket. Aztán végigtanultam a nyarat, már ami a szüleim által elvárt kerti munka és építkezés mellett maradt belőle. Nosztalgiával gondolok vissza ezekre az évekre, úgy érzem, sokkal több minden be­lefért akkor az életembe.

- Nem érezte gátlónak a fizikai munkát?

- Akkor annak éreztem, de amikor már nem kellett napi két órát úszni, néhány év kihagyás után magamtól kezdtem uszodába járni. Ma ugyanígy vagyok a kerti munkával és a sporttal - a gyerekkori kényszerpályák gyakran belénk vannak kódolva, de ha később saját választásunkból tesszük ugyanezt, akár örömforrás is lehet. Ismerek embereket, akik zeneiskolai éveik alatt alig várták, hogy abbahagyják a napi gyakorlást, aztán később mégis kézbe veszik a hangszerüket. A sport idővel számomra eszközzé nemesedett: a szellemi teljesítmény fokozásának, a koncentrációjavításnak, saját határaim tágításának az eszközévé, amire első­sorban a hosszú távok alkalmasak: egy 12 órás éjszakai úszóverseny 25 m-es medencében vagy a maratonfu­tás és az ultratávok.

- Hány nyelven beszél összesen?

- Haton dolgoztam vagy akár dolgozom párhuza­mosan, angol, német, finn volt a szakom, a neolatin nyelvek (olasz, spanyol) a szívemhez állnak közel. Volt idő, amikor a franciát csodáltam, felsőbbrendű nyelv­nek éreztem, nyilván a kultúra hatására. Legotthono­sabban a németben és az olaszban mozgok, de mindig az angol kellett leginkább belőlem. Ezeken kívül tanul­tam még sok oroszt meg egy kevés latint.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

- Merre vitte az egyetem után az útja?

- Az Iparművészeti Főiskolára (mai nevén MOME), ott tanítottam 18 évig. Oda általában többszöri próbál­kozás után kerültek a hallgatók, így a tanítványaim jó része idősebb volt nálam. Megirigyeltem őket, hogy még tanulhatnak. Fél évig irigykedtem, aztán vettem egy olasz nyelvkönyvet, és nekiláttam, olvastam jár­tomban-keltemben, akár egy regényt.

- Szeret az Akadémián tanítani?

- Nagyon. Az Iparművészetin is jól éreztem magam, de itt más a légkör. Más közeg, zártabb, rendkívül kul­turált közösség, olyan emberek, akiket együtt és kü­lön-külön is sokra becsülök és szeretek. Ha az ember kilép a járdára, ott fellökik, de itt bent nem! Nagyon jó látni az itteni hallgatók céltudatosságát, munkabírását, becsületességét és érzéseik őszinte megnyilvánulását. Rengeteget tanulok tőlük. Van egy lélektől lélekig kap­csolat sok hallgatómmal, pedig nem teszek semmi különöset ezért. Sokszor a diploma után több évvel is írnak, vagy meghívnak a koncertjükre. Az embert csodálom itt az emberekben. Az ELTE-n most végzem a doktori iskolát, de emberi vonatkozásban itt jobban érzem magam.

- Válogathat a fordítani valóban?

- Furcsa, de igen. Az majdnem mindegy, hogy fizetnek-e, és mikor, csak jó legyen. Jó kiadóknak dolgozom, illetve bárkinek, aki bármilyen szempontból érdekes könyvet kínál. Nem olvasom el előre, nekem is meglepetés a történet alakulása, sírok vagy nevetek, ha van miért. Megszeretem, hozzánövök, alig bírok megválni tőle. Így lassabb, de tartalmasabb a munka, ugyanis a fordítás eleve sokkal mélyebb értelmezés, mint az olvasás. A másik könyves munkám, hogy ki­adóknak olvasok, és lektori jelentést írok a könyvről, melyben ajánlom vagy sem a magyar kiadását. Ebben nem ismerek tréfát: díjnyertes, sikergyanús könyvek esetében gyakran oldalakon át részletezem azt, hogy (nálam) miért nem üti meg a mércét...

- Lehet ennyi nyelvet egyszerre frissen tartani?

- Most már lehet. Sok éven át nehezen váltottam egyikről a másikra, de idővel összeértek bennem.

- A sok nyelvvel, irodalommal számos ország kultúrája, érzésvilága megérintette. Nem gondolt rá soha, hogy külföldön éljen?

- Nem, soha. Bennem nagyon erősen él a magyar nyelv. A fordítónak magyarul kell elsősorban tudnia. Amikor egyetemista koromban fél évig az NDK-ban ta­nultam, a legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem vihetek magammal egy könyvtárnyi magyar irodalmat. Ma már az internet megoldaná ezt, de az egyre romló itthoni körülmények ellenére sem élnék külföldön.

tanulók - illusztráció
tanulók - illusztráció

- Ha választani kellene fordítás és tanítás között, melyik mellett döntene?

- Nem tudnék választani. Mindkettőt egyformán szeretem. De ha az Akadémián nem taníthatnék, lehet, hogy máshol nem szeretnék, a már említett ritka konstelláció valószínűsíthető hiánya miatt.

- Mit tart egy jó tanár ismérvének?

- Nehéz általánosítani. A jó tanár nem önmagából indul ki, hanem mindig az adott diák saját igényére fi­gyel, és mindenkinek úgy tud segíteni, ahogy az neki a legmegfelelőbb. A Zeneakadémián ez különösen ér­vényes. A főtárgy tanárukkal "magánórákhoz" szokott hallgatókkal néha nehéz csoportban dolgozni. Kicsit olyan, mint egy zenekar, össze kell hangolódni, de úgy, hogy mindenki jól érezze magát.

- Van-e, amit fontosnak tartana elmondani a zene­akadémistáknak?

- Nem hiszek a nagy, csak az őszinte szavakban. Azt kívánom a mostani hallgatóknak, hogy érezzék itt jól magukat, élvezzék a diákéveiket, és örüljenek, hogy itt lehetnek. Nem tartanám szerencsésnek, ha ez az érzés felsőbbrendűségi tudattal elegyedne bennük, de legyenek tisztában a jó légkör értékével, és tudatosan vigyázzanak rá. És még valami: fontos, hogy minden­ki önmagát egyre jobban megismerve megtalálja azt, amiből belső tartalékokat képezhet. Hiszem, hogy egy jó zenész soha nem tekinti magát kialakult, kész művészembernek, hanem mindig képes a megújulásra és a fejlődésre.