Alfréd

Véget ért az előválogatás az EUYO-ba

2013.02.18. 14:20

Programkereső

Február 10-ig adhatták be jelentkezésüket azok a 14 és 24 év közötti fiatalok, akik tehetséget éreznek magukban ahhoz, hogy egy éven át Európai Unió Ifjúsági Zenekarának tagjaként turnézzanak. Az esélyesek között közel száz magyar fiatal van. Magyarországon az előmeghallgatást követő felvételi 2013. március 7-én lesz.

A legfeljebb 140 fős zenekarba minden évben kerülnek be kiemelkedő magyar zenésztehetségek is. Idén közel 100 magyar fiatal adta be jelentkezését a Hungarofest KultúrPont Irodájánál a február 16-17-i előmeghallgatásra. Az unió huszonhét tagállamában szervezett meghallgatások márciusban zárulnak le.

Kodály Zoltán Ifjúsági Zenekar
Kodály Zoltán Ifjúsági Zenekar

Az EUYO (European Union Youth Orchestra) magyarországi meghallgatásait 2003 óta szervezi a Hungarofest KultúrPont Irodája. Dóka Tibor Gyula, a Hungarofest ügyvezető igazgatója kiemelten fontosnak tartja zenei tehetségeink támogatásának minden formáját, mert egy ilyen lehetőséggel fiatal zenészeink az egész világ előtt bemutatkozhatnak. "A Hungarofest elkötelezett a zenei tehetséggondozás mellett, hiszen az EUYO szervezése mellett évről-évre a Klassz tehetségek programunk keretében is támogatjuk az ifjú talentumokat, a legkisebbek zenei nevelését pedig a Csokikoncertek eseménysorozattal igyekszünk elősegíteni" - mondta el az ügyvezető.

Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003-ban vettek részt először magyar zenészek, ők a közelgő csatlakozás és a budapesti turné kapcsán nem próbajáték, hanem meghívás alapján kerültek a zenekarba. Székely Edit, a hazai meghallgatásokat szervező KultúrPont Iroda vezetője kiemelte: "A KultúrPont Iroda feladata, hogy segítséget nyújtson mindenkinek, akiben megvan a zenei tehetség. Segítünk végigmenni a sikerhez vezető úton, az út végén pedig mi is büszkék lehetünk a fiatalokra. " A szervezők és zenészek együttműködését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavalyelőtt 8, tavaly pedig 4 fiatal magyar muzsikus került be rendes tagként az EUYO csapatába: Standi Hajnalka (hegedű), Mohai Bálint Döme (fagott), Kett Péter (trombita), Major Bence (ütőhangszer). A tartalékos tagok közé pedig tizenhárom magyar fiatalt választottak be 2012-ben.

Magyarországon a válogatás két lépcsőben történik. A magyar zsűri most hétvégén lezajlott előmeghallgatásán túljutottak lehetőséget kapnak, hogy az EUYO nemzetközi szakembere előtt is játsszanak és megmérettessenek. A február 16-án és 17-én tartott előmeghallgatásra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen került sor. A magyar zsűrit Gál Tamás karmester, a Zeneművészeti Egyetem Karvezető Tanszékének docense, Hőna Gusztáv a Zeneművészeti Egyetem Fúvós Tanszékének vezetője, Kertész István a Vonós Tanszék tanszékvezetője és Sebők Erika a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fúvós tanszékének fuvola tanára alkotta. A szakmai zsűri minél több fiatal zenésznek igyekezett lehetőséget adni a következő fordulóba való továbbjutással. A rostán túljutottak között legnagyobb arányban a fúvósok voltak, ami a zsűri szerint nem véletlen, hiszen felkészültségük kiemelkedő volt a mezőnyben.

Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar
Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar

"Mivel az EUYO egy „zenekari toborzó", fontos, hogy az esetlegesen szólókarrierre készülők is kipróbálhassák a zenekarban való játszás örömét. Ezekből a megmérettetésekből csak tanulni lehet. Jó színpadi gyakorlat ez mindenki számára, aki zenei pályára készül" - mondta el a zsűri egyik tagja.

Az EUYO-meghallgatások döntő fordulója Európa-szerte általában októbertől a következő év márciusáig tart. Magyarországon az előmeghallgatást követő felvételi 2013. március 7-én lesz. A nemzetközi zsűri képviseletében Peter Stark hallgatja majd meg a magyarokat. A brit karmester és tanár több éve a londoni Royal College of Music professzora és művészeti vezetője a West of England Philharmonic Orchestra and Parnassus együttesének. A világ szinte minden pontján vezényelt már Ausztáliától Malajziáig.