Lázár, Olimpia

Eke Angéla: "Bele kell halni"

2013.05.14. 11:00

Programkereső

A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínművész hallgatója vallott jövőképéről, eddigi szerepélményeiről, egy jövőbeni nagy párosról és arról, miért fontos még az egyetem alatt együtt dolgozni Zsótér Sándorral. Eke Angéla legközelebb május 18-án látható A gömbfejűek és a csúcsfejűek című Zsótér-rendezésben az Ódry Színpadon. INTERJÚ

- Milyen lehetőségei vannak egy bábszínművész hallgatónak? A prózai színészek mellett titeket is ugyanúgy megkeresnek?

- Most már egyre nyitottabb a "piac" - ha csúnyán fogalmazunk -, de ez azoktól az emberektől függ, akik válogatnak. Mi az osztályfőnökeinknek köszönhetően olyan emberekkel dolgozhattunk együtt, akiken keresztül kapuk nyíltak - rendezett nekünk vizsgaelőadást Alföldi és dolgoztunk Gothárral, Zsótér Sándorral, Horváth Csabával -, amelyek mind fontos találkozások voltak emberileg és szakmai tekintetben is. Én például Gothárnak köszönhetem mindkét előadást, melyekben most a Nemzetiben játszom (Amphitryon, Én vagyok a Te). Tehát úgy gondolom, egyre jobb lesz, nincs már annyira megkülönböztetve színművész és bábszínművész. Ha valaki jó és kell egy rendezőnek, azt nem fogja érdekelni, milyen szakon végzett, de tény és való, hogy az egyetemen még éreztük, hogy kevesebb figyelem érkezik felénk prózai oldalról.

Eke Angéla
Eke Angéla

- Milyen jövőkép áll előttetek? Prózai vagy bábos vonalon szeretnétek tovább haladni?

- Az osztály nagy része bábszínházban vagy ifjúsági színházban próbálkozik. Többen mennek a Budapest Bábszínházba, néhányan a Kolibribe, van, aki a kecskeméti Ciróka Bábszínházba, de ketten a Miskolci Nemzeti Színházba szerződnek, amely teljes mértékben prózai. Jómagam és Márkus Sanyi osztálytársam és "szívbéli élettársam" - úgy értem, nagyon jó barátom, akivel összefonódtunk az öt év alatt, mert nemcsak emberileg, de szakmailag is nagyjából ugyanazt képzeljük el - nem szeretnénk dönteni, hogy báb vagy próza. Én nem akarom kijelenteni, hogy nem vagyok hajlandó bábbal foglalkozni, mert ez egyáltalán nem igaz, hanem keresem a magammal és a bábbal való tökéletes harmóniát, és vannak is ehhez elképzelésem.

Tavaly volt egy feladatunk a Színműn: egyedül kellett készítenünk egy előadást, amely bármiről szólhatott, és bármit csinálhattunk benne. Ebben az előadásban kezdtem el megfogalmazgatni azt, mit jelent számomra a báb. Ez valami olyasmi, ami nemcsak gyerekeknek szól, hanem felnőtteknek is, van benne cirkuszszínház, látvány-, mozgás- és prózai színház, de egyik sem alá- vagy fölérendeltje a többinek. Azt szeretném, ha mindez jól tudna működni egyben és teljes színházi élményt nyújtana. Ezzel kísérletezgettem Kristóf Borival (az SZFE volt dramaturg hallgatója - a szerk.), és vannak is olyan visszajelzések, amelyek elég jónak minősítik az előadást. Ebben az évben három nemzetközi színházi fesztiválra is meghívták, két belgiumi fesztiválra és a stockholmi Fringe-re, ahova ezerhatszázan jelentkeztek és csak néhány előadás került be.

- Hogyan tovább, milyen elképzeléseid vannak még a jövőre nézve?

- Úgy döntöttem, hogy a szabadúszást választom, aminek mostanában negatív felhangja van, mert az él a köztudatban, hogy aki szabadúszó, arról azt gondolják, munkanélküli. Én viszont egész egyszerűen meg akarom engedni magamnak azt a luxust, hogy csak olyan dolgot vállaljak el, amit boldogan csinálok. Én most robbanok, szeretnék belecsapni az életbe, és úgy érzem, ha most lekötöm magam szakmailag, kicsit meg lennék fojtva, vagy le lennék zsibbasztva, pedig én szeretnék minél több dolgot kipróbálni. Azt sem tudom megmondani, hogy hova, milyen társulathoz mennék szívesen, hisz nem ismerem őket annyira, hogy eldönthessem, melyik lenne a nekem való közeg, de így, hogy a szabadúszást választottam, ezzel megismerhetek egy csomó csapatot. Ehhez nyilván kell egy jó nagy adag önbizalom, vagy valamiféle kitartás, hisz nincs havi fix kereset, de fiatal vagyok még, vállalom, hogy ha nem lesz munkám, nem lesz - de úgyis lesz. Egyrészt érzem, másrészt már most is nagyon sok dolog van, ami jövőre esedékes. Aztán hogy ez meddig fog kitartani, nem tudom, tehát lehet, hogy most nagy a szám, viszont fél év múlva berezelek, de egyelőre lelkes vagyok és nagyon nagy szívvel indulok neki ennek a dolognak.

Biztos az is nagy segítség, hogy Márkus Sanyi osztálytársammal, akivel közösen lépünk erre az útra, egymás lelki társai is vagyunk ebben és nagyon sok helyre kettőnket hívnak. Ilyen például az Amphitryon, de a Gólem Színházban is együtt vagyunk, a Csizmadia Tibor rendezésében megvalósuló Bányavízben (Székely Csaba Bánya-trilógiájának utolsó darabja - a szerk.) is közösen fogunk játszani, most pedig a Honvéd Állami Együttesnél próbálunk egy zenés színházi összeállításban. Egyébként nem lenne rossz, ha minket olykor-olykor együtt említenének; nagy párosok szerintem léteztek és talán mi is azok leszünk.

Eke Angéla és Spiegl Anna A gömbfejűek és a csúcsfejűek című előadásban
Eke Angéla és Spiegl Anna A gömbfejűek és a csúcsfejűek című előadásban

- Az említetteken kívül milyen gyakorlataid voltak még az utolsó két évben?

- A külsős munkáimat tekintve még szeretett előadásom a Pinceszínházban a Hát hogy szeret maga engem? című produkció. Krúdy levelezéséből összeállított történet Néder Panni rendezésében, amelyet Bozó Andival és Szikszai Rémusszal játsszuk hárman. Ez volt az első "igazi" külsős gyakorlati munkám, amelyben nemcsak statisztálni kellett, és szerencsésnek érzem magam, mert nagy feladat volt. Ebben egy tizenhat éves csitri lányt kell játszanom, amit csodálatosan élvezek, de az egész munkafolyamat nagyon érdekes volt számomra, mert itt kezdtem el először érezni, hogy azt a fajta bábos gondolkodást, amelyet az egyetemen magamba szívhattam, hogyan tudom prózai színpadon alkalmazni. Ezen kívül játszom még a Bánya-trilógia második részében, a Bányavakságban is - ez még egy meghatározó dolog most az életemben, szeretem csinálni, és már alig várom a harmadik részt.

- Jól érzem, hogy a Színművészetitől való búcsút egyfajta ki- vagy felszabadulásként értelmezed?

- Abszolút. Ha utólag elemzem az egyetemet, az első három évben - amely nagyon intenzív volt - azt gondoltam, rossz helyen vagyok, de most, hogy ez elmúlt, és vissza tudok rá tekinteni, látom, hogy az egyetemtől kaptam a legtöbbet. Darabokra, atomjaimra szedett - még életemben nem voltam olyan rossz passzban, mint az egyetemen -, teljesen ledózerolt, és azt hiszem, ez kellett, innen kell felállni. Most, hogy vége van és "kirúg" az egyetem, csodálatos megtapasztalni, hogy ez az élet, hogy ilyen a világ, ennyi fantasztikus dolog van benne, és én alakíthatom az életemet. Olyan, mintha most születnék újjá, és ezt nagyon élvezem.

- Milyen élményt jelentett számodra az idei vizsgadarabotok, A gömbfejűek és a csúcsfejűek?

- A lehető legjobbkor jött ez ötödév elején, amikor nagyon rossz passzban voltam, mivel még nem jöttem rá az előbb említett felismerésekre. Egyébként is szerettem volna Zsótérral dolgozni, mert addig nem ismertem őt, és mint utólag kiderült, kölcsönösen féltünk egymástól, de aztán elég jó találkozás lett belőle. Azt hiszem, olyasfajta szemléletet hozott be a csapatba, amivel addig nem találkoztunk. Az osztályfőnökeink minél különbözőbb szakembereket igyekeztek elhozni nekünk, amiben egyetértek velük. Nagyon fontos Zsótért még az egyetemen megtapasztalni. Egyrészt visszaadta a magamba vetett hitemet, másrészt ő maga olyan energiával és lelkesedéssel tanít, amelyet még nem tapasztaltam az egyetemen. Mikor valaki ilyen szenvedélyesen dolgozik, és látom rajta, hogy az utolsó erejét is nekünk adja, akkor egyszerűen nincs képem megtenni, hogy ne "dögöljek bele" az egészbe. Megtanított arra, hogy bele kell halni, meg kell tenni mindent, különben nincs értelme. Valami olyan esszenciát adott nekem vissza mind emberileg, mind szakmailag, amely már némileg elveszett az egyetem alatt a fáradtság, a depresszió, a kilátástalanság és a frusztrációk tömkelege miatt. Viszont mára rájöttem, hogy ez nem számít, és utólag boldog vagyok, hogy a bábosztályba kerültem, mert az osztályomban mindenki ember tudott maradni, nagy alázattal, és azt gondolom, ez mind azért van, mert egy kicsit elnyomott osztály voltunk.

Eke Angéla A gömbfejűek és a csúcsfejűek című előadásban
Eke Angéla A gömbfejűek és a csúcsfejűek című előadásban

- Milyen volt az első találkozásotok A gömbfejűek és a csúcsfejűekkel?

- Magyarországon még nem játszották a darabot, így az osztályból senki nem ismerte. A legelső olvasópróbán Zsótér maga olvasta fel az egészet, és - mondanom sem kell - neki nagyon jól állt az összes szerep. Nagy izgalommal néztünk a munka elébe, hisz még vele sem találkoztunk, nem tudtuk, hogyan dolgozik, mik a "heppjei", mire kell nála figyelni, de azt hiszem, a végére mindenkinek sikerült felvenni a fonalat. Ahhoz, hogy Zsótér át tudja adni a tudását, a brechti szöveg tökéletes volt, mi pedig a munka során rájöttünk, hogy fantasztikus a sztori. A történettel senkinek nem volt problémája, csak volt, aki nehezebben tudott ráállni Zsótérra. Ez viszont emberfüggő - szerintem csak el kell hinni, hogy jót akar, és mindent bele kell adni. Ha nem merünk rosszak lenni, nem leszünk soha jók. Ez nagyon nehéz, mert mindig a saját kis biztonsági körünkben vagyunk, és ha nem merjük rossznak mutatni magunkat mások előtt, marad a középszer. Egyszerűen be kell vállalni, félre kell tenni a gátlásokat, hisz egymás között vagyunk, erre van az egyetem.

- Mit gondolsz, mennyire van a darabnak napjainkban aktualitása?

- Szerintem a darab nagyon jól operál ezzel, hiszen szegények és gazdagok mindig lesznek. Ez aktuálisabb bármilyen politikánál, és azt hiszem, még elemibben fogalmazza meg azt a világot, amelyben élünk.

- Az egyik kritika azt írja, olyan, mintha eltartanátok magatoktól a darabot. Te mit érzékelsz ebből, jogosnak tartod a felvetést?

- Tanulók vagyunk, és minden előadással tanulunk. Nem tudom, hogy a kritika írója melyik előadást látta, de így, hogy csak havonta, sőt, most gyakorlatilag négyhavonta játsszuk, tényleg nagyon nehéz hipp-hopp beleugrani egy ennyire kemény darabba. Mindenki magában dönti el, hogy mennyire megy bele, de azt hiszem, előadásról előadásra egyre jobbak leszünk, és egyre jobban merünk. Ez ugyanis merészség kérdése is - legalábbis részemről.

Eke Angéla A gömbfejűek és a csúcsfejűek című előadásban
Eke Angéla A gömbfejűek és a csúcsfejűek című előadásban

- Azt is felrótták nektek, hogy a kellékeket - az úszógumikat és az állatokat - bábszínész létetekre nem használjátok bábként.

- Ennek praktikus oka van: ezek a gumik bemutató előtt egy héttel érkeztek hozzánk mindenféle pénzjuttatások késése miatt. Mikor megjöttek, én frászt kaptam, mert azt éreztem, nincsen arra elég időnk, hogy ezeket bábokként használjuk. Ezért végül felállítottunk egy borzasztóan egyszerű szabályt, hogy aki gömbfejű, azon gömbölyűbb úszógumi lesz, aki csúcsfejű, azon valami hegyesebb állat, és mindenki próbáljon a legalapvetőbb szinten kezdeni vele valamit. Azért is nem kezdtünk bele bonyolultabb dolgokba, mert egyszerűen nem lettünk volna kész. Tehát a gumikat nem kell egy az egyben bábnak tekinteni, ezek sokkal inkább az alteregóink.