Valér

Dobszay Ágnes: "̎Csak a legjobbat!"

2013.06.09. 07:06

Programkereső

A Zeneakadémia Vörösmarty utcai épületének harmadik emeletén egy különleges, sokak számára szinte ismeretlen világ található: az Egyházzene Tanszék, melynek új vezetőjével és oktatójával beszélgetett a Figaro riportere. INTERJÚ

- Aki Magyarországon zenét tanult, annak szinte biztos, hogy ismerősen cseng a Dobszay név. Milyen volt Dobszay László családja gyerekfejjel?

- Érdekes, sokgyerekes család volt. Én voltam a legidősebb, 6 kisebb testvérrel. Mindig nagy volt a nyüzsgés, sok mindent csináltunk, és természetesen a zene is fontos szerepet töltött be az életünkben.  Mindenki játszott valamilyen hangszeren, volt, aki többön is, testvéreim közül sokan ma is énekelnek kórusban, de muzsikus végül csak én lettem. Édesapám nagyon jó apa volt, annak ellenére, hogy a rengeteg féle munka miatt hét közben szinte alig láttuk. Ha viszont otthon volt hétvégén, maximálisan velünk foglalkozott. Nagyon jó ötletei voltak a közös programokra, kirándulásokra.

Dobszay Ágnes
Dobszay Ágnes

- Ha csak azt nézzük, hogy a liturgikus gyakorlattól kezdve a népzenén és partitúraolvasáson át a legkülönbözőbb zenetörténeti korszakokon keresztül a szakmódszertanig milyen sokféle tárgyat oktat, már az is széles skála. Mi vezette a pályaválasztásban?

- Eredetileg nem is zenésznek készültem. Nagyapám nagynevű gyerekorvos volt, és én 17 éves koromig az ő nyomdokait szándékoztam követni, így egészen addig a fizikát és a biológiát is komolyan tanultam. Aztán 17 éves koromban rájöttem, hogy nagyon messze van az, mire az ember ténylegesen a gyerekekhez és az orvosláshoz jut, és addig rendkívül sok mindent kell csinálni, ami nem tartozik ehhez szorosan.  Ez elbizonytalanított, és mivel akkoriban már elég sokat foglalkoztam zenetörténettel, érdekelt az elemzés, kutatás, a gimnázium utolsó évében a zenetudományi szak mellett döntöttem.

- Volt különösen kedves területe?

- Eleinte legtöbb ismeretem a középkorról volt, a felvételikor a barokk zene, különösen Buxtehude foglalkoztatott.  De igazán nem szakosodtam. Azt hiszem, hogy a sokféle oktatott tárgy együtt teszi ki az egészet, szükség is volt rá, hogy többféle korszakban elmélyedjek, és mivel a kicsiktől az egyetemistákig minden korosztályt tanítottam, a tanítás módszereinek lehetőségei is felkeltették az érdeklődésemet.

- Legtöbben idővel szakosodnak egy-egy korosztályra.  Az ön esetében sokáig együtt volt a többféle iskolatípus.

- Meglepő módon a nagyokkal kezdtem. Friss diplomával az ELTE ének-zene tanszakán kezdtem tanítani nálamnál egy-két évvel fiatalabbakat. Eleinte partitúraolvasást és a zenetörténet mások által nem tanított korszakait, aztán lassanként az egész zenetörténetet. A kisgyerekekhez úgy kerültem, hogy a Budapesti Énekes Iskola tanáraival akadémista korom óta szoros volt a kapcsolatom, sokat ötleteltünk az énekes iskolai képzés lehetőségeiről, és a 90-es évek elején Bubnó Tamás kérésére másodállásban én is bekerültem a tantestületbe, mint kórus-hangképző és kisegítő karnagy, majd kaptam egy énekes osztályt. Az utóbbi években került be az életembe az eddig hiányzó 12-18 éves korosztály a zeneiskolai zeneirodalom tanítás által.

- A zenélésnek egy különleges gyakorlata a liturgikus szolgálat.  Miben más ez, mint az átlagos zenész fellépései?

- Nem koncert, itt a zene természetes részlete egy nagyobb folyamatnak. Kicsit olyan, mint egy színház, egy összművészeti alkotás, aminek nagyon komoly lelki tartalma van. Ezt kell megéreztetni minden résztvevővel, hogy mindamellett, hogy a zenei résznek maximális színvonalúnak kell lennie, bele kell illeszteni egy nagyobb folyamatba.  A zene nem önmagáért van, hanem valamit szolgál.  Ez nagy előnyt is jelent a koncertpódiummal szemben: általában nincs olyan stressz, mint a színpadon, és azok is, akik egyébként lámpalázasak, itt kiváló teljesítményt tudnak nyújtani, a kicsi gyerektől a felnőttig.  A közösség élménye, és a közös ügy szolgálata nagyon fontos.  Ez nem háttérbe szorítja a zenét, hanem nagyobb kontextusba helyezi, sokkal többféle figyelmet feltételez. Nagyobb lelki jelenlétre van szükség, soha sem lehet steril. A technikai profizmusra törekvő zenélés sokszor pont ezt a lelki mondanivalót szorítja háttérbe, pedig a kettőnek együtt kell létezni.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

- Van valamiféle vezérelve a tanításban? 

- Talán az, ami Kodálytól is sokszor elhangzott, hogy csak a legjobbat. Nem szeretem a tandarabokat kisgyerekeknél sem. A kicsik is meglepően igénylik a minőségi műveket, és ha nem is tudják rögtön az egészet befogadni, fontos, hogy a teljességgel találkozzanak. A liturgia erre jó alkalmat ad. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy a liturgikus szolgálatot mindig a felnőttekkel közösen végezzük. Ott nincs tanár és diák, mindenki partner. Ez nevelő erő is: látják, hogy nem beszélek róla, hanem csinálom; hogy ugyanazt az ügyet szolgáljuk, ki-ki tapasztalata és tudása szerint. Itt a tanszéken is így van, a tanárok gyakran énekelnek a hallgatók vezetésével.

- Ez a vezérelve az énekes iskoláknak is. Miben más egy ilyen iskola, mint például egy ének tagozatos?

 - A többségében csak heti két énekóra van, szerencsés esetben van mellette zeneiskola is, és a szolfézs tanárral együtt lehet működni ezen a téren. A zenei alapismereteken kívül egy speciális ismeretanyagot is el kell sajátítani, és azt a liturgia keretében rendszeresen meg is kell szólaltatni, már első osztályos kortól. Ez elég intenzív munkatempót kíván. Ugyanakkor sokat segít, hogy a tanultakat használják az életben, a nagyobbakkal együtt zenélnek. Egy idő után egyre többet megértenek belőle, és egyre könnyebben tanulják. A sok anyag, sok éneklés önmagában megtanítja a kottaolvasást. A harmadikos-negyedikes gyerekek között teljesen természetes, hogy az ügyesebbeket ki lehet állítani, mint egy-egy gregorián tétel szólistáját. Az új kerettantervek közé bekerült az énekes iskolás kerettanterv, így nagy remény van arra, hogy a jelenleg működő 5 énekes iskola mellet továbbiak is létrejöjjenek, még állami iskolákban is mutatkozik erre szándék.

- Február elsejétől az Egyházzene Tanszék vezetője. Milyen tervek vannak a tanszéken a következő évekre?

- A célkitűzés továbbra is az, hogy a magas szintű elméleti és zenetörténeti ismeretek mellett komoly zenei gyakorlatra és liturgikus, teológiai ismeretekre tegyenek szert a hallgatók. Minket is érint az osztatlan képzés indulása, hiszen az egyházzene tanári szak párosítható lesz az ének-zene tanári szakkal. A másik fontos cél, hogy továbbképzéseket indítsunk azon énektanárok számára, akiknél az iskolában átállnak az énekes iskolai képzésre. Az a tapasztalat, hogy aki az ilyen énekes iskolákban nő fel, zenét kedvelő, művelő, koncertlátogató közönség lesz, és ez a zenei élet szempontjából nagyon fontos. A zene szeretetét gyakran már nem otthonról hozzák, de hazaviszik! A kicsi gyerekeket a szülők szükségszerűen elkísérik a liturgikus alkalmakra, és egy idő után akkor is felébred bennük a zene iránti érdeklődés, ha egyébként sosem jártak koncerten. A Deák Diák Iskolában például így alakult meg a szülői kórus.

- Mennyire vesz részt ebben a sokirányú zenei tevékenységben a családja?

- A férjem szintén zenetörténész. Jelenleg a Bartók Rádió intendánsa, ami másfajta tevékenység ugyan, de lelke mélyén megmaradt zenetudósnak. Hajdanán egyébként ő is tanított ó itt protestáns műzenét.  A fiam műszaki egyetemista, évekig trombitált, időnként még most is összejárnak a tanárával fújni, két kórusban is énekel, mindenféle zenét hallgat a komoly és a könnyű műfajban egyaránt. A lányom a tanítóképzőre jár, ügyesen zongorázott évekig, majd kamasz korában föllázadt és abbahagyta. Ő is szokott itt-ott énekelni.  Ugyan nem ének szakirányos a tanítóképzőn, rendszeresen korrepetálja az oda járókat zenei témákban.