Auguszta

A sikerélmény lehetősége

2013.11.01. 07:30

Programkereső

Nemcsak a művészvilág köszönhet rengeteget a világhírű hegedűművésznek, Yehudi Menuhinnak és barátjának, a csellista Werner Schmittnek, hanem azok a hátrányos helyzetű gyerekek is, akik a két művész által megálmodott Musique Europe (MUS-E) programnak köszönhetően, a művészettel való nevelés által önbizalmat kapnak és sikerélményeket szerezhetnek. A berni konzervatórium igazgatója, Werner Schmitt a Zene Világnapján, október 1-jén beszélt a kezdeményezésről. INTERJÚ

- Jeles évfordulót ünnepelhet az idén húszéves Musique Europe (MUS-E) program, melynek megálmodása Yehudi Menuhin és az Ön nevéhez fűződik. Mesélne a kezdetekről?

- Még 1992-ben beszélgettünk Gstaadban, Menuhin svájci otthonában arról, milyen eszközökkel lehetne és kellene a művészetek társadalmi értékét emelni. Az együttgondolkodásnál és az ötletelésnél azonban nem jutott tovább a dolog. Nem sokra rá viszont Párizsba utaztunk Federico Mayor, az UNESCO akkori igazgatójának társaságában, akinek nagyon tetszett az elképzelésünk, bár hozzátette, hogy a megvalósítás egy konkrét program keretein belül egyszerűbb és sikeresebb lenne. Így 1993-ban összehívtunk Gstaadban egy konferenciát különböző országok zenei tanácsainak tagjai és szakértői számára, ahol a Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány (International Yehudi Menuhin Foundation) keretein belül létrehoztuk a MUS-E multikulturális mintaprogramot, mely a művészetekkel való nevelésen keresztül elfogadásra, együttműködésre és önképviseletre tanítja a kisiskolásokat. Ezen a konferencián egyébként Csébfalvi Éva - aki abban az időben a Magyar Zenei Tanács ügyvezető titkára volt - képviselte az Önök hazáját, Magyarországot.

Werner Schmitt
Werner Schmitt

- Az alapítás utáni legfontosabb feladat pedig az volt, hogyan juttatják el az osztálytermekbe a programot. Mennyire jelentett ez nehézséget a 90-es évek elején?

- Pénzügyi okok miatt nemcsak kezdetben volt nehéz, hanem most is az. Emellett néha maguk a pedagógusok is elzárkóztak a dologtól, hiszen a MUS-E bevezetése az ő részvételüket is megköveteli. Sokan nem szeretik a változást, a reformokat, így tartanak magától a programtól is, amikor viszont belekerülnek a rendszerbe, rájönnek, hogy hosszútávon rengeteget nyújt. A gyerekek ugyanis motiválttá válnak a foglalkozások által, és sokkal könnyebben lehet velük dolgozni. A MUS-E programban való részvétel azt jelenti, hogy a művészek - pedagógusok segítségével - heti két órában különböző művészeti ágakban tartanak foglalkozást kisiskolásoknak. Távolról sem az a cél, hogy ennek nyomán profi táncosokat, képzőművészeket, színészeket vagy akár zenészeket neveljünk belőlük, hanem az, hogy rámutassunk, milyen készségek, képességek birtokában vannak, ezáltal pedig növeljük az önbizalmukat és az önértékelésüket. Megadjuk nekik a sikerélmény lehetőségét. Alkalmuk nyílik kifejezni önmagukat, elfogadni a másik értékeit és mindenfajta versengést mellőzve megtanulnak együttműködni. A kisebbségek, a hátrányos helyzetben lévők esetében ez különösen fontos.

- Hogyan kerülhető el a konfliktus, ha adott egy pedagógus, aki eleve tart a változástól és egy művész, aki nem feltétlenül rendelkezik tapasztalatokkal a gyerekekkel való foglalkozást illetően?

- A program során egy koordinátor ügyel arra, hogy meglegyen az egyensúly a művészek, a pedagógusok és a gyerekek között - ezt egyébként viszonylag könnyű megtalálni, ugyanakkor előfordulhatnak nehézségek. Fontos, hogy előzetesen felkészítsük a művészeket, mert, ahogy Ön is mondta, sok esetben először foglalkoznak gyerekekkel, és itt a legnagyobb hangsúly a foglalkozáson van. Ez ugyanis nem munkát, hanem egy olyan fajta inspirációt, együttgondolkodást jelent, melynek során a gyerekek biztonságban és jól érezhetik magukat, a művészek pedig erőt meríthetnek belőle. Sőt a pedagógusokat is megváltoztatja, és pozitív hatással van az egész oktatási intézmény életére. A művészet nyitottá teszi az embereket.

A MUS-E programja a Müpában
A MUS-E programja a Müpában

- Hol alkalmazzák a legsikeresebben a MUS-E programot? Az eszközöket tekintve van különbség az országok között?

- Úgy hiszem, Spanyolországban működik a legeredményesebben, ahol országos népszerűségnek örvend: szinte alig van már olyan oktatási intézmény, melyben ne alkalmaznák. Jelenleg tizenhárom államban vagyunk jelen, Izraelt és Koszovót is beleértve. A függetlenségét nemrég kiharcoló Koszovóban óriási szükség volt a programra, így magam indítottam útjára ott a kezdeményezést két és fél évvel ezelőtt. Az eddigi eredményeik biztatóak. A programnak egyébként egységes iránymutatásai vannak, amelyek alkalmazkodnak a helyi kulturális vonásokhoz és társadalmi helyzethez - ezeket minden országnak figyelembe kell vennie. Európa egyik legjelentősebb értéke ugyanis a kulturális sokszínűségben rejlik. A MUS-E nyomán a gyerekeket is megtanítjuk arra, hogy tiszteljék ezeket a különbségeket - így válhatnak igazi európai polgárokká.

- Az esetek többségében hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgoznak. Melyik volt a legmeghatóbb pillanat, amit a programnak köszönhetően átélt?

- Nehéz megmondani, hiszen mindig nagyon megható látni, hogyan nyílnak meg az emberek a művészetek által. Számomra ez a legfontosabb feladat, amit hosszú évek óta a társadalomért végzek. Erőt ad. Amit nagyon hamar megtanultam a programnak köszönhetően, az az, hogy a gyerekek mindenhol nyitottak, ha komolyan veszik őket. A MUS-E-módszerbe sok dolgot emeltünk át Kodály Zoltán tanításaiból, aki többek közt azt vallotta, hogy a falusi tanítónak sokkal fontosabb feladata, szerepe van, mint egy világhírű karmesternek - ez, azt hiszem, mindent elmond. Egyébként teljesen más erről beszélni, mint megélni, részt venni egy ilyen foglalkozáson, ahol közvetlen benyomásokat szerezhet az ember annak működőképességéről és hihetetlen erejéről, a gyerekekre gyakorolt hatásairól.

A MUS-E nyílt napja
A MUS-E nyílt napja

- Ha már Kodályt említette, azt se felejtsük el, hogy Magyarország az elsők között kezdte alkalmazni a programot 1994-ben.

- Magyarország rendkívüli tehetségeket nevelt ki a világ számára remek zenepedagógusainak munkája révén, és az ő hagyatékukkal hihetetlen példát állít mindenki elé. A legfontosabb, hogy ezt a fantasztikus tradíciót folytassa, az pedig, hogy az ország szinte a kezdetektől tagja a MUS-E szervezetének, még jelentősebb üzenetet közvetít a művészetek és a művészetekre való nevelés fontosságával kapcsolatban.