Pandora, Gabriella

Teljes körű zenélés

2015.10.05. 12:44

Programkereső

A zenei képzés számos aspektusáról olvashatunk Dr. Don Ester kutatásában és publikációiban a hangképzésen át egészen az oktatási stratégiákig. Minél többet szerettünk volna megtudni a kottaolvasás közben végbemenő kognitív és érzelmi folyamatokról a legújabb szemmozgás-követő módszer segítségével.

- Zenész családban született?

- Nem kifejezetten zenész családból származom, bár édesanyám zongorázott, édesapám pedig trombitán játszott tinédzserként. Én egy farmon nőttem fel, édesanyám szakmáját tekintve ápolónő, de szüleim feltétlenül támogattak a zenész pályán.

- Mi motiválta, hogy zenésszé váljon?

- Nagyon korán kezdődött. Három bátyám van, egyikük hat évvel idősebb nálam, ő zongoraórákra járt. Én is mindenképp szerettem volna zenét tanulni. Amikor nyolc évesen végre elkezdhettem zeneórára járni, megállás nélkül gyakoroltam. Belső késztetésem volt, imádtam zongorázni és énekelni.

Dr. Don Ester
Dr. Don Ester

- Énekelt kórusban is?

- Igen, egy kisvárosban nőttem fel, ahol volt egy kórus és egy zenekar. A kórusunkban úgy harmincan énekeltünk, ami elég jó volt, és a zenekarban is körülbelül harmincan, ami azért kevésbé jónak számít. Szerencsére kiváló zongoratanárom volt, akitől magánórákat vettem, s igazából ő volt a fő motivációm, hogy haladjak előre ezen az úton.

- Mióta tanít?

- Azt hiszem, ez attól függ, mit nevezünk tanításnak. 1980-ban végeztem az Illinois Wesleyan Egyetemen, szóval 35 éve tanítok – 23 éve a Ball State Egyetemen. De visszatekintve hetedikes diák korom kezdetére, 13 évesen orgonán kísértem és vezettem a templomi felnőtt kórust, tehát a tanításnak ezt a formáját elég fiatalon kezdtem.

- Melyek a legfontosabb, legemlékezetesebb koncertek, versenyek vagy fesztiválok az életében, s miért?

- Mint egyéni előadóművész, azt hiszem a templomi előadások voltak a legfontosabbak 17 éves koromból. Lehetőség nyílt az Államokban a Metodista Egyházhoz tartozó fiatal gimnazisták számára részt venni egy európai körúton és énekelni a kórusban. Jelentkeztem, és felvettek. Ötven diáktársammal turnéztunk Európában két héten át. Én egy nagyon kicsi iskolából érkeztem oda, nem volt igazán színvonalas kórusunk, így ez számomra egy erősen meghatározó élményt jelentett. Volt egy karvezető, ötven hozzám hasonló énekes és mind imádtunk énekelni. Emlékszem néhány különleges koncertre Hamburgban és Németország más területein, amikor egyszerre világos lett számomra, hogy egész életemben ezt szeretném csinálni, zenélni szeretnék.

Karnagyként rengeteg ilyen élményem van. Elvittem a kórusomat Japánba, Brazíliába, és még sorolhatnám, rengeteget utaztunk. Az egész világot volt lehetőségem bejárni a kórusommal, így természetesen volt néhány nagyszabású, emlékezetes koncertem. A versenyeket illetően, azt hiszem nem vagyok kifejezetten hivatott versenyző, az előadásokban sokkal fontosabb számomra a zenében rejlő szépség és öröm.

- Van kedvenc zenei stílusa vagy zeneszerzője?

Ha a zongoráról beszélünk, valószínűleg Chopin. Kórusművek terén, vagyis inkább azt mondanám a zenében eklektikus vagyok, ahogy ezt az USA-ban mondani szoktuk. Mindenféle zenét szeretek, na jó, talán ez egy kicsit túlzás. Nem vagyok kifejezetten oda a rap-ért, de szeretem a Broadway zenéjét és a Gospelt, néhány populárisabb műfajt is, természetesen a klasszikus zenét és így tovább. Minden zenét szeretek, ami jó. De amit nagyon élvezek, az amikor csak ülök egyedül, és játszom valamit a romantikus zongorairodalomból.

- Melyek azok a legjelentősebb módszertani alapvetések az ön számára, melyekre pedagógiai munkáját építi?

- Azt mondhatom, legnagyobb hatással a Kodály-módszer volt rám, őszintén. Ennél is régebbre mehetek, a Pestalozzi módszer, a Kodály féle, a kottaolvasást megelőző, hallás utáni zenetanulás módszere itt az Egyesült Államokban, illetve Edwin Gordon, aki elismert kutatónk és egy fontos könyvet írt az 1960-as években. Én még nem ezzel a módszerrel tanultam, de amikor iskolákban dolgoztam tanárként, elkezdtem ezt a módszert megtanulni másoktól, s mára a kottaolvasást megelőző, hallás utáni zenetanulás módszertana valóban alapvetés lett számomra. Azóta pedig jelentős hatással vannak rám az elmúlt évtizedek kutatásai, agykutatások, és a jelenleg is folyó szemmozgást követő kutatás. Nagyon fiatal koromtól kezdve figyeltem, hogyan olvassa a szem a kottát, hogyan mozgott előre a szemem, amikor zongoráztam, ez mindig is lenyűgözött. Azért azt kell, hogy mondjam, pedagógiai szempontból egy másik mozgalom vált jelentőssé s bontakozott ki az elmúlt néhány évtizedben az Egyesül Államokban, az úgynevezett ‘teljes körű zenélés az előadáson keresztül'. Itt a nagy egészre fókuszálunk, az a lényeges szempont, hogy a zenész ne pusztán szépen játsszon, hanem tanuljon zeneelméletet, és természetesen kottát olvasni, s használja ezt a tudását az előadás során. Tehát ez a kettő mondható számomra fontos módszertani alapvetésnek, a Kodály féle és ez a széleskörű zenei működést gyakorló módszer.

- Mit tart pedagógiai karrierje, illetve művészi pályája legnagyobb eredményének?

- Nos, írtam egy könyvet. Nem feltétlenül gondolom, hogy ez a legtöbb, amit elértem, de ez elégedettséggel tölt el, mert sok időt vett igénybe, amíg végiggondoltam, s megformáltam a gondolataimat. De a nagy egészre tekintve a legfontosabb az, amit most az Egyesült Államokban csinálok, próbálok hatást gyakorolni, mely a későbbiekben tovább fejlődhet, ez az, amiről a könyvemben is írok, a módszerek gyakorlati alkalmazásáról, arról, hogy milyen módszer lehet használatos a hangok, és milyen a ritmus tanítására. Számos tanítványom végzett a Ball State Egyetemen, s kikerülve használták ezt a módszert nagy sikerrel a saját pedagógiai pályájukon. Szerencsésnek tartom magam, hogy bemutathattam ezt a rendszert nagy nemzeti kongresszusokon. Oktató kollégák sokan jelentősnek gondolják, s alkalmazzák saját osztálytermükben, óráikon. Azt remélem, ez azért több mint egyszerűen írni egy könyvet, s remélhetőleg pozitív változást hoz a tanítás módszertanban is.

- Mit gondol, a jelen generáció más már, mint a régebbiek?

- Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert gyakran halljuk, hogy minden generáció azt gondolja, hogy az utána következő generáció valahogy problémás, de nincs igazuk. Én azt látom, hogy mások, igen, a legújabb technológia hatása miatt. A fiatal generáció, mint például a tanítványaim igazán hozzászoktak a közösségi média használatához, számítógép, Twitter, Facebook, számítógépes játékok, s valóban, látok némi figyelemzavart, néha nehezen tudnak figyelni, koncentrálni arra, amit épp csinálnak, akár csak 3-4 percre is, szóval, igen, ezt egy valós problémának látom.

De tágabb értelemben, azt kell mondjam, nincs igazán nagy különbség. Az ember úgy tanul, ahogy azt mindig is tette, s tanulunk abból is, ahogyan tanulunk. Ötven évvel ez előtt nem tudtuk mit csinál valójában a szem, amikor olvasunk, csak találgatások voltak, sejtéseink, s most többet tudunk.

18 – 22 éves diákokat tanítok minden nap, s talán ez csak az én pozitív szemléletem, de kiváló fiatalembereknek tartom őket, s azt gondolom, nincs nagy különbség, azt a néhány kis technológiai jelenséget leszámítva. Ez azt változtatja meg, ahogyan a világra tekintenek. Abban nem látok különbséget ahogyan a zenére reagálnak, olyan erővel és szenvedéllyel, mint az én generációm, vagy az előttem lévő. A művészet egyetemes, minden időt és kultúrát átívelő. Véleményem szerint a fiatal generációt valahogyan nem érinti úgy a régmúlt nagy művészete, mint ahogyan az én generációmat, mert annyi új más dolog van, ami megérinti őket, elvonja a figyelmüket. Amerikában haszontalan tévéműsorokat néznek a koncertre járás helyett. Általánosságban, a legfiatalabb generációnál ezzel tisztában kell lennünk, alkalmazkodnunk kell, és segíteni nekik találkozni olyan művészettel, ami sodró erejű, motiválja s megérinti őket. Másként kell szemlélnünk és megközelítenünk őket, hiszen mi egy másik világban élünk technológiailag, nézze csak meg ezt a felszerelést, amit ehhez az interjúhoz épp használunk.

- Mit gondol, mi az igazi kihívás a zenei képzésben ma az Egyesült államokban, vagy akár általánosan az egyetemi szintű tanárképzésben? Mi jelenthet kihívást a zenetanároknak manapság?

- Az egyik nagy kihívás biztosan az szerintem, hogy jól érzékelhetően egyre kevesebben szeretnének zenetanárnak tanulni. Van ennek a problémának egy másik vonatkozása is, miszerint az Egyesült Államokban a zenetanárok közel nincsenek olyan jól megfizetve, mint más szakmák, s úgy sejtem ez a világ más területein sincs másképp. Szóval, amikor ezek a fiatalemberek eldöntik, mivel akarnak majd foglalkozni életük során, inkább talán a pénzt keresik, mint a kiteljesedést, önmegvalósítást, vagy az örömöt a munkájukban. Egy másik kapcsolódó jelenség az egy úgymond körforgás, újratermelődés. A diákok, akik hozzánk jönnek tanulni – és azt hiszem, ebben elég objektíven tudok állást foglalni huszonév egyetemi tanítási tapasztalattal – 18 évesen egyszerűen kevésbé képzettek zeneileg, mint a diákok tíz évvel ez előtt, akik pedig kevésbé képzettek, mint az őket tíz évvel megelőző diákok. Ez részben az állami iskolarendszerünk miatt van, ahol a művészetet már nem értékelik annyira, mint anno. És akkor, persze ez egy körfolyamat, jönnek a diákok hozzánk, akik már kevésbé magasan képzett, nem olyan jó zenészek, mint az elődeik, s nekünk az a négy évünk van, hogy jobb zenészt faragjunk belőlük. És ők lesznek a tanárok, akik majd nem tudják igazán jó zenésszé nevelni saját diákjaikat, és így tovább. A kutatásunkkal azt próbáljuk segíteni, hogy jobb tanárrá válhassanak, mint a saját tanáraik voltak. Úgy gondolom, ez a két nagy kihívás ezen a pályán.

- Hogyan lehet a zenei írástudást, műveltséget általánosan fejleszteni? A kórus alkalmas lehet erre?

- Mindenképp. Az USA állami iskoláiban a kórusban való részvétel általánosan nem elérhető hatodik évfolyamig. Véleményem szerint – és akik zeneoktatásban működnek sokan értenek egyet velem ebben – a zene művelése sokkal korábban el kell, hogy kezdődjön, mint a felső tagozatos oktatás, ahhoz, hogy hatékony lehessen. Egyértelmű, hogy minél korábban kezdjük el egy gyermek zenei képzését, annál erősebb lesz a hatása. Nálunk Amerikában hagyományosan a gyerekek az iskolában nem énekelnek kórusban 12-13 éves koruk előtt. Pedig rengeteg zenei érzékenyítő, művelő program volna lehetséges és szükséges már a kórust megelőzően is. Azt gondolom, a kórus jó eszköze a zenei művelésnek, és igazán szenvedélyesen próbálom a jövő kórusvezetőit segíteni egy jobb irányba, egy igazán hatékony útra a tanításban, és kórusvezetésben.

- Meg tudja mondani hány általános-szintű kórus van ma Indiana Államban?

- Van jó néhány közösségi kórusunk Indianaban. Az egyik legismertebb a nemzetközi hírnevű Indianapolis Gyerekkórus (Indianapolis Children's Choir).

 Ezen kívül még sok kisebb kórusunk van különböző közösségekben Indianapolisban és szerte Indianaban. Nem lennék meglepve, ha akár 40-50 ilyen kisközösségi kórus is létezne. Ezek nem iskolai kórusok, hanem helyi közösségek tagjaiból összeállt kórusok. Szóval ez egy igazán fontos kiegészítése annak, ami az iskoláinkban zajlik, mert az általános iskolákban Indianaban és az egész Egyesült Államokban a zeneoktatásra fordított idő általánosan csökkent. Ezért olyan nagy a szerepe a helyi közösségi gyerekkórusoknak.

- Mivel tölti a szabadidejét, amikor nem ír, tanít vagy vezényel?

- Elég sokat túrázom. Május végétől júliusig egy hátizsákkal a hátamon mászom a hegyeket. Nagyon magas hegyeink vannak itt az USA nyugati részén. Úgy nevezzük őket, hogy a Tizennégyesek, ezek azok a hegyek, amelyek elérik a 14 000 láb magasságot (4267,2 m). Általában nyaranta sokat énekelek, kirándulok és ezeket a hegyeket járom.