Valér

Próbajáték a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarnál

2015.10.12. 14:19

Programkereső

A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar november 11-én tart meghallgatást Budapesten.

A zenekar jövő évi két koncertkörútjához fiatal muzsikusokat keres, a budapesti próbajáték a Jeunesses Musicales szervezésében november 11-én 10 órától lesz a Régi Zeneakadémia Kamaratermében.

1986-os alapítása óta a Gustav Mahler Jugendorchester a világ egyik legnevesebb ifjúsági zenekarává vált. Claudio Abbado azzal a céllal alapította az együttest, hogy Kelet- és Nyugat-Európát összekösse, hiszen ez volt az első olyan ifjúsági zenekar, amely a keleti blokkból is fogadott fiatal muzsikusokat. 1992-ben a zenekar minden 26 év alatti európai zenész számára nyitottá vált.

A jelentkezésre, illetve a próbajátékra előírt zenekari állások és a szólódarabok listájának letöltésére ide kattintva van lehetőség.