Hella

Építők

2016.07.11. 08:28 Módosítva: 2016-07-11 08:44:51

Programkereső

A magyar operakultúrát számos legendás személyiség gazdagította és ápolta az elmúlt kétszáz évben. Intendánsok, karmesterek, zene- és főigazgatók, koreográfusok, rendezők, énekesek, hangszeresek és nem utolsósorban zeneszerzők. Az építkezés ma is folyik, de vannak tátongó repedések, amelyek mielőbbi javításra szorulnak.

A legnagyobb magyar kulturális intézménytől elvárható, hogy minden korosztályt megszólító, minél több társadalmi réteg számára elérhető, a külföldi közönség számára is vonzó, minőségi programok széles spektrumát kínálja, amelyek estéről estére lélekmelengető, gondolatébresztő, szórakoztató, újszerű vagy épp katarzisig ívelő élményt nyújtanak; akár új művek megrendelőjeként, akár klasszikus nagyoperák megújítójaként katalizátora kell legyen a zenei életnek. Felmerülhet a kérdés, hogy az Opera ezeken felül milyen szerepet vállalhat a műveltség kiszélesítéséért. OperaKaland és Nagykövet programjain, diákoknak szóló pályázatain, gyerekfoglalkozásain kívül milyen mélységekben érintheti az edukáció területeit, hogyan és miként tehet azért, hogy kiművelt fők foglaljanak helyet a színpadon innen és túl?

A Magyar Állami Operaház 2016/17-es évadának egyik kampányfotója
A Magyar Állami Operaház 2016/17-es évadának egyik kampányfotója

Kocsár Balázs főzeneigazgató szerint elvitathatatlan felelőssége van az Operának ebben a kérdésben. „Hetedik éve vagyok adjunktus a Pécsi Tudományegyetemen, ismerem a budapesti, szegedi, debreceni oktatás működését is és az ott odaadással dolgozó kollégákat. De az az egyszerű tény, hogy az opera mesterképzés csupán kétéves, sajnos behatárolja a diákok lehetőségeit.

Nagyon nagy szükség van arra, hogy ahogyan a világ nagyobb operaházaiban, a budapesti intézménynek is legyen egy operastúdiója, amelynek az lenne a feladata, hogy az iskolából kikerülő, tehetséges, énektechnikailag képzett muzsikusokat énekes-színészi feladatok elvégzésére tovább tanítsa és megismertesse őket az operarepertoárral. Létre kell jönnie egy hídnak, ami a tényleges, már dolgozó művészeket összeköti a fiatalokkal, sőt vonzó életpályamodellt kínál” – fogalmazott a zeneigazgató.

Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Fotó: Juhász Attila / Magyar Állami Operaház

Ugyanez a probléma érinti a zenekari és kórustagokat is, mert az iskolai képzés során alapvetően szóló- és kamaradarabokon sajátítják el a szakmai tudnivalókat. Egy operaházi meghallgatáson ezért nagy előnyt jelenthet a kiváló kottaolvasási képesség, ami biztosíték arra, hogy az új kollégák mielőbb be tudnak kapcsolódni egy-egy kész produkcióba.

„Az énekkarról szólva ezzel együtt természetesen a színpadra nem szolfézsbajnokoknak kell kiállniuk, hanem művészeknek, akiknek hangigénye ugyanolyan kell legyen, mint az operaénekeseknek – tette hozzá Kocsár Balázs. – Míg egy szólistánál a karmester igyekszik az árokban lévő együttest úgy irányítani, hogy ne fedje az énekszólamot, addig a kórusnak a zenekari hangzást is át kell tudnia énekelnie, estéről estére. Ehhez nagyon komoly technikai felkészültség kell.”

A jelenlegi tagok képzettségének és gyakorlatának nívóját jól jelzi, hogy a Ház professzionális énekkarának művészei évről évre kamaraoperák szólistáiként is bemutatkoznak. Gounod Mireille, Giordano Fedora és Rota A florentin kalap című vígoperája után idén a Bécsi Filharmonikusok alapítójának, Otto Nicolai főműve A windsori víg nők kerül sorra.

A fiatalon elhunyt zeneszerző halála előtt két hónappal, 1849 márciusában Berlinben sikeresen bemutatott darabját több mint tíz év elteltével fedezte fel a nemzetközi zenei élet. A New Yorkban és Londonban is népszerű kompozíciót utólag a romantikus vígopera előfutárának kiáltották ki. Az Opera hatvan év után idén ismét műsorára tűzi a kompozíciót, amelynek felfrissítéséről a saját színműveket is jegyző, színikritikusként és dramaturgként is dolgozó Markó Róbert fog gondoskodni.

Az odafigyelés nagy mestere volt négy fiú és egy leány édesapjaként Szokolay Sándor zeneszerző is, aki nem csak saját gyermekei sorsát viselte a szívén. Több mint százórányi komponált zenével – s benne négy mese- és hét operával –, több évtizedes, a Zeneakadémián végzett tanári tevékenységével, valamint rádiós szerkesztőként és televíziós lektorként dolgozva sokat tett a zenei műveltség és ízlés általános szintjének emeléséért. A Lorca-dráma nyomán írt Vérnász című első operája Kossuth-díjat és kiterjedt nemzetközi érdeklődést hozott a számára, így második nagyszínpadi műve különösen erős fókuszt kapott.

Szokolay Sándor
Szokolay Sándor

A Hamlet hangjegyekre való fordítása már a főiskolai éveiben foglalkoztatta, a formaterv és szövegkönyv Franciaországban, az Atlanti-óceán egy kis szigetének sajátos ihletésében született, de maga a komponálás – sokszor párhuzamosan a Vérnász alkotásával – tíz évig tartott. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy négy különböző nyelvű adaptációban és az eredeti Shakespeare-szövegen is szótagról szótagra végighaladva létrehozza művét. „Arany János fordítása összehasonlíthatatlanul a legtökéletesebbnek bizonyult, még magas és mély magánhangzói is pontosan követik az eredetit” – árulta el anno a zeneszerző.

A The Times kritikusa is igen részletesen és elismerően tudósított. „Hamlet monológja (»Lenni vagy nem lenni«) lenyűgözően lebeg a parlando ének és az énekes beszéd között. Vannak lírikus részek is, különösen Ophelia őrülési jelenetében. A Szellem szerepe homályszerű, elektronikus úton létrejövő, hullámzó hangzással van aláhúzva, ezzel hátborzongató, másvilági hangulatot kölcsönözve neki. A szerző a nem dodekafón hangzást megtartja az olyan »extrovertált« jelentekre, mint a szereplők színre lépése. A másik fontos pont, ami át tudja segíteni a be nem avatott hallgatót a strukturális bonyolultságokon, a különösen szuggesztív és képzeletdús zenekari kezelés.”

Szokolay Sándor

Minden Szokolay-opera ősbemutatójának helyszínén, a Magyar Állami Operaházban e darab koncertszerű előadásával és élő lemezfelvételével emlékeztek a zeneszerző születésének nyolcvanötödik évfordulójára május 19-én. Szokolay Sándor eredetileg misszionárius szeretett volna lenni, így mindig a lélek művelését tartotta legfontosabbnak. Diákjait arra tanította, hogy „a művészet nem hobbi, nem szórakozás, ezt mindig meg akartam értetni a tanítványaimmal, ahogyan azt is, hogy a zene jobbá teszi az embert, ez egészen biztos”. Tehát repedések ide vagy oda, az Operaház 1884 óta áll, és mindig lesznek tehetséges mesteremberek, akik a kisebb javításokon túl nagyobb építményeikkel bővítik az opera mint zenei műfaj intézményét.