A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az európai uniós csatlakozás kapcsán Budapest hídjainak történetét idézi fel.
Május 1-5. között számtalan családi, kulturális, zenei és fényművészeti program várja majd a látogatókat az európai uniós csatlakozás huszadik évfordulója alkalmából, a főváros több pontján.
Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Elítélte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfői határozatában Litvániát amiatt, hogy egy LMBTI témájú mesekönyvet cenzúrázott. A bírói testület úgy ítélte meg, hogy a szerző véleménynyilvánításhoz való joga ezzel sérelmet szenvedett.
A művész – képviselője útján - megerősítette, hogy az ő műve az a stencilezett házfal, amely Doverben látható, és az Európai Unió zászlóját ábrázolja, ahogy az egyik csillagot egy munkás alakja éppen leveri róla - írta meg a Guardian.
Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.