Karinthy Márton születésnapja előtt tisztelegve a 6SZÍN ismét szeptember elsején nyitotta meg a 2023/2024-es évadot, amelynek idei mottója: Megyünk tovább!
Szeptember 10-én ismét feltárulnak a nézők előtt a Vígszínház ritkán látott helyszínei a Vígnapon, amelyen dedikálással és kedvezményes jegyvásárlási lehetőséggel várják az érdeklődőket.
Tizenkét bemutatóval készül az új évadban az újjászületett Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen. A teátrum szeptember közepén nagyszabású gálával indítja a szezont.
Mádi László koreográfiájával, az Audibles című táncdrámával indítja az őszi szezont a Bethlen Téri Színház, amely a régi előadások mellett formabontó új produkciókkal is kedveskedik a közönségnek.
Rendhagyó társulati ülésen ismertette a 2022/23-as évad terveit Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, hangsúlyozva, hogy bár kompromisszumokra lesz szükség, úgy készülnek, hogy minden bemutatót megtartanak.
Kilenc bemutatóval várja a 2022/23-as szezont a Turay Ida Színház, melynek új általános igazgatója mostantól Sebeők Réka, aki 15 évig dolgozott a színházban az ügyvezető igazgató mellett.
A színház történetét bemutató tárlatot szeptember 30-án, a Tanú című előadás bemutatója előtt nyitják meg. A kiállítás kapcsolódik a teátrum azon törekvéséhez, hogy visszacsalogassa a közönséget a nézőtérre.
A szeptember 2. és 4. között megrendezett Bakáts Feszt után megkezdődtek a Pinceszínház két bemutatójának olvasópróbái, valamint egy munkarendi ülés keretében hivatalosan is elindította a 2022/23-as évadát a társulat.
Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.
Decemberben a Várkert Bazárban számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.
A dunaújvárosi Bartók Színház előadásának főszereplőjével egyebek közt arról beszélgettünk, miért fontos, hogy minden karakter igazsága megjelenjen a színpadon, valamint milyen hatással volt az ő életére ez a produkció.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten.
A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.