fekete ádám

2023 április 28., 19:20
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Ascher Tamás és Fekete Ádám rendezését mutatták be az Örkényben

Ascher Tamás Jean-Luc Lagarce A várományos című darabját, Fekete Ádám pedig Hat medúza egy tepsiben címmel egy saját maga által írt szöveget állított színpadra.
2022 április 20., 16:45
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Élvhajhászból értékvesztett hős – modern Don Juan a Szkénében

A Szkéné Színház és a Komáromi Jókai Színház közös produkciójában egészen más megvilágításba kerül a híres nőcsábász, Don Juan figurája: szembesülnie kell önmagával és létének korlátoltságával.
2020 október 4., 10:10
Színház ajánló Szerző: Fidelio.hu

Megírta és most eljátssza a saját betegségéről írt történetet Fekete Ádám

Október 1-én mutatták be a Trafóban Fekete Ádám Haloktatás, márványprotézissel című előadását, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett fizikai színházi koreográfus-rendező osztályának vizsgaelőadása.
2018 október 20., 14:50
Színház kult50 Szerző: Spilák Klára

Nem provokál, mégis provokatív – Fekete Ádám

Az a fajta művészi és emberi szabadság az alapja ma is minden munkájának, amit a Táp Színháznál tanult. Fekete Ádám a KULT50-ben megjelent portréja.
2017 április 25., 09:25
Színház radnóti színház Szerző: Fidelio

Függőségek és szenvedélybetegségek a Radnóti színpadán

Dosztojevszkij színházban ritkán játszott kisregényét, A játékost egy fiatal alkotópáros Fekete Ádám és Fehér Balázs Benő adaptálja színpadra.
2015 június 6., 20:54
Színház trafó Szerző: (kzs)

Fekete Ádám az Év Titánja

Három produkció valósulhat meg anyagi és menedzsmenti támogatással a FÜGE Produkció fiatal alkotók részére kiírt III. TITÁNium színházi pályázata keretében. Végeredményét június 6-án hirdették ki a Jurányi Inkubátorházban, ahol átadták az Év Titánja-fődíjat is.
2014 november 10., 13:25
Színház magazin Szerző: (x)

Junior Prima Díj – 2012

2012-ben tíz fiatal művész - hat színész, valamint egy-egy dramaturg, balett-táncos, operatőr és jelmeztervező - vehette át a Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában.
2013 december 5., 12:20
Színház interjú Szerző: Hegedűs Barbara

"Mindig is társulatra vágytam"

Átalakul a TÁP Színház: elhagyja a rossz színház eszményét, mostantól a középszerűség színházává kíván válni. Az új társulat december 3-án mutatkozott be a Lehetetlen! című varietéelőadással.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink