Fidelio Tours

7 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

2020.05.26. 09:30
Ajánlom
A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.

A Hegyestű

landscape-tree-nature-mountain-sky-cliff-1273053-pxherecom-120935.jpg

A Hegyestű (Fotó/Forrás: PXHere)

A Hegyestű különleges alakját emberi tevékenység, a bazaltbányászat okozta, így feltárult a hegy belső szerkezete. A 337 méteres csúcsra érve bemutatóhelyen ismerhetjük meg a történetét. Autóval a Zánka-Köveskál közti műútról, Monoszló irányába kanyarodjunk, majd jobbra letérve a keskeny bekötőútra, érünk fel a bejárati sorompóhoz. A legközelebbi buszmegálló a Monoszlói elágazás, innen kék ösvényen kell eljutni a helyig. A sárga ösvény Monoszlóról izgalmasabb túrát jelent.

 

A zalaszántói sztúpa

stupa-1125878_1920-120706.jpg

A zalaszántói sztúpa (Fotó/Forrás: Pixabay)

Az első közép-európai buddhista szentély üde színfolt a Balaton északnyugati csücskétől néhány kilométerre. A sztúpa a béke, a megvilágosodás szimbóluma, a hagyomány szerint körbesétálni az óra járásával megegyező irányban szokták. A hófehér szentélyben egy Buddha-ereklyét is őriznek, az ide látogatók nyílt meditáción is részt vehetne hétvégén délelőttönként. Ha gyerekekkel érkezne, jobb ügyelni a csendre. Ételt és italt vigyünk magunkkal.

 

Kopasz-hegy

A Káli medencében fekvő hegyet a mindszentkállai Rákóczi utca felől kell megközelíteni, ahol egy igen hosszú lépcső vezet a hegytetőre – a helyi nyelvek szerint annyi foka van, mint ahány nap az évben (valójában „csak” 277). Érdemes kora délután feljutni a csúcsra, akkor a legszebb kilátás.

 

A balatonboglári gömbkilátó

Balatonboglarigombkilatopixabay-140242.jpg

Balatonboglári gömbkilátó (Fotó/Forrás: Pixabay)

Évente tízezreket vonz Balatonboglár gömbkilátója, amely a helység legmagasabb pontján, 165 méter magasan áll. A szerkezet az 1958. évi brüsszeli világkiállításra készült, Kádár István tervezte, majd Boglárra került és díszkivilágítást kapott. Az 1980-as években felújították, néhány éve újra látogatható, belépő ellenében lehet feljutni.

 

Öreghegyi körtúra

Orvenyes_Watermill_02-120227.jpg

Az örvényesi Vízimalom (Fotó/Forrás: Wiki)

Az Öreghegyi körtúra útvonala Aszófőtől Örvényesig vezet el, nagyjából 8 km hosszúságú. Az utat végigkíséri a balatoni panoráma. Az Aszófői önkormányzattól vagy a vasútállomástól lehet indulni, táblák segítenek az eligazodásban. Útba esik a Fodorvin borház, az aszófői Emlékpark a Turul szoborral, a településen kívül található az ország egyik legnagyobb téltemető állománya. Örvényes egyik érdekessége a ma is működő vízimalom, amelyről már 13. századi feljegyzések is vannak, kerekét a Pécsely-patak mozgatja.

 

Endrődi Sándor-kilátó

Idén nyáron érdemes előnyben részesítenünk az erdei és falusi kiránduló-útvonalakat, természetesen a szemetelés és hangoskodás mellőzése mellett.

Ne feledjük, hogy az erdő nem az ember felségterülete, hanem számos állatfaj egyre zsugorodó otthona.

A csopaki Erdődi-kilátóhoz is rövid erdei szakaszon, a Nosztori-völgyön keresztül vezet az út kék jelzésű ösvényen. A 112 magas kilátóról belátni a Balaton keleti medencéjét.

 

A Balatongyöröki Szépkilátó

ABalatongyorokiSzepkilato-115914.jpg

A Balatongyöröki Szépkilátó (Fotó/Forrás: balatongyorok.hu)

Nem túlzás kijelenteni, hogy a balatongyöröki Szépkilátó az egyik legszebb panorámát nyújtja a magyar tengerre. Szépségét még Eötvös Károly is említi 1855-ös útikönyvében:

Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor ezt a tündérországot megláttam… Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna, lelkemet ihlet, gyönyör ragadta el. Soha nem láttam még ehhez hasonló gyönyörű tüneményt.

A Tapolcai medence tanúhegyeitől a szigligeti várig tárul elénk a táj. A kilátó a 71-es útról megközelíthető, nagy kiterjedésű parkoló segíti az autósokat. Természetesen mi ajánljuk az ide vezető gyalogos útvonalakat. A kilátó alatt a Római-forrást tekinthetjük meg, amely egykoron egy római fürdő vizét táplálta.

Fejléckép: A Badacsony a déli partról (fotó/forrás: poszarobert / Pixabay)

Guller Zoltán: „Látjuk a fényt az alagút végén”

Kapcsolódó

Guller Zoltán: „Látjuk a fényt az alagút végén”

Fidelio Tours néven indult el új rovatunk, amelyben a magyarországi és európai turisztikai trendekkel foglalkozunk, most leginkább azzal: a járvány miatt hogyan tud ismét elindulni a turizmus – elsősorban Magyarországon. Ennek kapcsán Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatóját kérdeztük, aki – miként fogalmaz – már látja a fényt az alagút végén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Plusz

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Vizuál

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Tánc

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Fidelio Tours riport

A Népsziget Cowboya – Budapest különleges Állatparkjában jártunk

„Samu, viselkedj!” – szól rá szelíden a törpemalacra Soltész János, aki éppen locsol, amikor megérkezem. Röfögés, kutyaugatás és nappali kakaskukorékolás fogad a helyen, ahol olyan érzésem támad, mintha egyszerre csöppentem volna a Macskajaj és A Durrell család forgatására. Az Állatpark üzemeltetője, több mint negyven éve, önerőből, saját pénzén tartja fenn a fővárosban egyedülálló helyet, ahol többféle védett állatfaj is otthonra leltek már az évek során.
Fidelio Tours magazin

Bevinni a tengert a városba – A fővárosi strandfürdők története 

Zárt kabinokban, úgynevezett úszó-kocsikban fürdőzött a magyar polgár az 1800-as évek elején a Duna-fürdőkben, hogy így rejtse el testét a kíváncsi tekintetek elől. Noha ezek a szerkezetek az igazi testmozgást nem tették lehetővé, de legalább kikapcsolódhattak egy kicsit  a vízparton a nyári hőségben. 
Fidelio Tours ajánló

5+1 hely a fővárosban, ahol úgy érezheted, mintha nyaralnál

A nyári időszakban, munka után kikívánkozik az ember a természetbe, lazulni egy kicsit. Cikkünkben összeszedtünk néhány olyan helyet, ahová kiszabadulva úgy érezhetjük, mintha nyaralnánk: holdbéli tájon kalandozhatunk, jógázhatunk a naplementében, tóparton hallgathatunk koncertet vagy éppen a Dunánál nézhetünk klasszikus filmeket, a csillagos égbolt alatt.
Fidelio Tours interjú

„A lemondás nem öncélú, szabadság születik belőle” – karácsonyi interjú egy bencés szerzetessel

Sokan beszélnek kereszténységről, a karácsony pedig a legfontosabb vallási ünnepünk. De mit jelent Jézus Krisztus születése egy olyan embernek, aki az életét mindenestül Istennek ajánlotta fel? Bakonybélbe utaztam, hogy találkozzak Baán Izsákkal, a bencés monostor perjelével, akitől olyat is kérdezhettem, amiről általában nem holmi újságcikkekben szoktunk olvasni.
Fidelio Tours magazin

Csillagtúrák Magyarország tájain

A nyári hőségben legtöbbünk szívesen kirándulna a szabadban, hátrahagyva a forró városi környezetet. Papp János, a Centrál Színház színművésze szinte az egész országot bejárta már, ezért arra kértük, hogy ajánljon néhány gyalogos és biciklitúrát azok számára, akik szabadidejüket a természetben töltenék.