Magyar Ede portréja (1910k) (Fotó/Forrás: Wikipédia)

1912. május 5-én este nyolc órakor öngyilkos lett Szegeden Magyar Ede építész a Jósika utca 14. szám alatti ház félemeletén, szerelme, Herczeg Jánosné lakásában. 35 éves volt. Revolverrel célzott a szívére. Irodájában, amely az általa tervezett Reök-palotában volt, aznap éjszaka a rendőrség egy papírdarabot talált két rajzszöggel az asztalra erősítve. Magyar Ede ceruzával írta a cetlire: „Halálomért senkit se okoljanak.” Megrendülve fogalmazott róla másnap egy helyi hírlapíró: „Végzete az a lelki egyensúlyát megbolygató szerelme volt, amely őt a házasélet és a család kötelmével hozta összeütközésbe.”

Magyar Ede tervezte azt az épületet is, amelyben Herczeg Jánosné szeme láttára végzett magával egy Browninggal. A ház ma is áll Szegeden.

Egy riporter a rendőrökkel, orvossal együtt érkezett a tett helyszínére 1912. május 5-én. Részletesen tudósított lapjában arról, amit látott: „Amint az előszoba ajtaját kinyitottuk, az első megdöbbent pillantás az öngyilkosra esett. Ott feküdt egész hosszában elnyúlva, fejjel az ajtó felé. Az orvosi vizsgálatnál levették a felső kabátját. Szürke zakóöltöny volt csak rajta. Az inge kigombolva. A feje vérzett, bizonyosan a nagy ütődéstől, amint elesett. Az ing plasztronján egy lyuk, s közvetlenül ez alatt a nyitott mellén látszik szíve fölött a kerek, vértelen sebhely. Az arc viaszsárga, de semmi kínnak a jele, semmi torzvonás nem látszik rajta.”

A Reök-palota 1907-ben, korabeli képeslapon (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Még a helyszínen halottnak nyilvánította az orvos, Schreiber Fülöp.

Az üggyel napokig és részletesen foglalkozott a helyi és az országos sajtó is. Herczegné első vallomásában elmondta: az öngyilkosság napján, vasárnap délután megjelent nála Magyar Ede. „Beszélgettünk, és semmi jelét sem láttam rajta a szomorúságnak” – idézte föl az asszony, aki később „egy szomorú dalt játszott zongorán”, és akkor „észrevett valami változást Magyar Ede arcán, aki hirtelen elhalványult, elbúsult”, meg is kérdezte tőle, mi baja. „Semmi” – felelte Magyar. Majd mégiscsak így folytatta: „Kérlek, add a revolveremet, amit neked adtam.” Nem kapta vissza. „Nem baj, mondta erre, van nekem másik is.” Ezzel kiment a lakásból. Este, valamivel nyolc óra előtt Magyar Ede ismét becsöngetett Herczegnéhez, ő kinyitotta az ajtót, az építész annyit mondott:

Aztán előrántotta a pisztolyát, s szívéhez szegezve meghúzta a ravaszt. Herczegné azt vallotta: „Nem volt köztünk összeszólalkozás. Nagyon megszerettük mi egymást.” Úgy vélte, Magyar Edét az bántotta, hogy nem tudott elválni a feleségétől, miközben ő már elhagyta érte a férjét.

A korabeli lapok tudósítói szerint Magyar Ede „Szeged modern kiépítésének egyik zseniális vezérmunkása volt, akinek remek alkotásai mostanában a legújabb és legfőbb díszei a Tisza parti metropolisnak”. Öngyilkossága kapcsán egyébről sem beszéltek Szeged-szerte, „mint azokról a szomorú családi viszonyokról, amelyek Magyar Ede fényesnek indult karrierjét, fiatal életét olyan kegyetlen hirtelenséggel örökre megszakították”.

Híradás Magyar Ede haláláról

„A tragikus vonzódás”

Az építészt szerénynek, megnyerőnek és az igazi művészembernek tartották a városban. Életének mozaikjait sétányokon, piacokon, üzletekben összerakták a szegediek, az újságok pedig közölték az életút részleteit.

Magyar Ede tizennégy évesen lett inas Ádók István gazdag, szegedi építési vállalkozónál, aki tehetségesnek találta a fiút, támogatta, hogy képezze magát. Magyar Ede építőmesteri oklevelet szerzett. Bejárta Párizst, Berlint, Münchent, tapasztalatait hazahozta Szegedre, ahol önálló irodát nyitott. Feleségül vette főnöke lányát, Rózsit. Egy kisfiuk volt. Magyar Edét később felkereste Herczeg János, hogy tervezzen családjának házat a Jósika utcában. Akkor ismerte meg az építész a nála idősebb Herczegnét. Egymásba szerettek. Mindketten elhagyták a családjukat, válni akartak. A szegediek arról beszéltek: Magyar azt hajtogatta, hogy a Jósika utcai épület „egy nagy érzés lesz, egy költemény, egy szenvedő lélek szerelmi vallomása”.

Szeged, Jósika utca 14. - A Magyar Ede tervezte ház bejárata (Fotó/Forrás: Kozma János / Wikipédia)

„A Szegeden kívül is ösmert nevű építő tragikus vonzódással viseltetett – nős, családos ember létére – egy miatta válófélben levő asszonyhoz, aki – túl az első fiatalság korán – két nagyobbacska gyermek édesanyja. Maga is válópört indított a felesége ellen, s részben a hitves ragaszkodása a házassághoz, részben Magyar féltékenysége, amellyel a szeretett másik asszony iránt viseltetett, kétségbe ejtették az egzaltáltságra hajló embert. Ezekhez az indítékokhoz valószínűleg anyagi zavarok is járultak” – összegezte egy helyi újság az öngyilkosság másnapján a városban hallottakat.

Ádók Rózsi férje halála hallatán „szívet tépő kétségbeeséssel zokogott”, írta a Szeged és Vidéke riportere, aki fölkereste a „részvétre méltó asszonyt”. Rózsi így beszélt: „Mindig sejtettem, hogy rossz vége lesz a dolognak. Én az ő kedvéért beleegyeztem már a válásba, de nem tagadom, sohasem mondtam le arról a reményről, hogy még visszatér hozzám és a kisfiához.” Az özvegy arra is célzott:

Herczeg János, az általános biztosító társaság főjegyzője Magyar Ede öngyilkosságát „az Isten ítéletének” tartotta, mondván, az építész „két család nyugalmát dúlta föl”, de megbocsátott neki, és kifejezte: „Magyar Ede zsenialitása büszkesége lesz Szegednek.”

Magyar Ede mellszobra Szegeden, a Szent István téri szoborparkban (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Az építész díszes ravatalát felesége lakásán állították föl. Az érckoporsó fehér volt. Az özvegy koszorúján ez szerepelt: „Felejthetetlen férjemnek és apukának — Rózsi és Ede.” A Dugonics utcai temetőbe vitték a koporsóját. Arról nem írtak a lapok, Herczegné részt vett-e a búcsúszertartáson. (Egyébként 2006-ban Magyar Ede sírját a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították, akkor, amikor a szegedi Dóm altemplomában gróf Klebelsberg Kuno miniszter sírját is.)

A temetés után felnyitották Magyar Ede végrendeletét, amely 1909-ben készült egy külföldi útja előtt. A kintlévőségek fedezték az adósságait, s még maradt is vagyona. Főként fia örökölt tőle, akit nagyon szeretett, és negyedrészben édesapja.

Feleségére semmit sem hagyott.

Ennek okára kitért a végrendeletben: „Hogy feleségemnek semmit sem hagyományozok, az annak a keserű szenvedésnek folyománya, amelyet oldala mellett tűrtem, és amely már-már az öngyilkosságba hajt. Apósom irigy szemmel nézte előhaladásomat, én pedig tűrtem, szenvedtem. Feleségem mindig a gazdagságát vetette szememre, ami vérig sértett, pedig szerettem őt egykor nagyon… Akkor, amikor az életet még nem ismertem. Feleségemnek halálom után megbocsátok. Csak azt kívánom s kötöm ki vele szemben, hogy az én véres verejtékkel szerzett vagyonomból egy fillért se vegyen el, se pörrel meg ne támadja végső rendelkezésemet. Úgyis van neki elég vagyona, amiből megélhet.”

Magyar Ede utolsó kívánsága még az volt, hogy kisfiáról Doránszky Károly mérnök és Reök Iván mérnök, országgyűlési képviselő gondoskodjon gyámként. (De nem vették el a kisfiút az anyjától.)

Szeged hírlapírói még sokáig visszatértek Magyar Ede tragédiájához. Írták: „Azzal a törhetetlen energiával, amellyel magát szegénysorsból fölküzdötte, folyton tökéletesedett művészetében, s ennek Szegeden nem egy szép épület lesz a maradandó emléke. Gyönyörűen érlelődött nagy reményekre olyan méltán jogosító művészete, amelynek kifejlését szánalmas végzete mindörökre megakadályozta. A meghasonlott, megtört lélek kuszaságaiba belelátni aligha lehet a tetteinek itt hagyott dokumentumai után.”

Ki az a Reök Iván?

Reök Iván

Reök Iván 1881-től a Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatal főnöke lett Szegeden. 1899-től királyi főmérnök. A budapesti Műegyetemen és Zürichben is szerzett mérnöki diplomát. Munkácsy Mihály az unokaöccse volt. A festőművész anyja (Reök Cecília) és a mérnök apja (Reök István) testvérek voltak. Munkácsy Az elítélt című képének alakját állítólag nagybátyjáról mintázta, aki egy időben nevelőapja is volt.

Ez lett a Reök-palota, egy időben itt volt irodája az építésznek is. Ő tervezte a Reök család kamaráserdei villáját is. Reök Iván érdemeihez tartozik az is, hogy ő építtette meg a Tisza menti gátat Horgosnál Magyarkanizsa felé, ő csapoltatta le az egykori Láda-tavat, és alakíttatta át termőfölddé. Mecénása volt a szegedi művelődési életnek. A korabeli szegedi sajtó gyakran adott hírt közszerepléseiről.

Egyébként Reök Iván vetette föl először még 1918-ban, hogy szerinte Algyő környékén kőolaj lehet, érdemes lenne ott fúrni. Fél évszázaddal később történt meg: 1965 júniusában Algyőn termálvizet kerestek, helyette kőolaj tört föl.

A Reök-palota napjainkban (Fotó/Forrás: Szögi Lackó / Reök)

Találtunk a Szegedi Híradó című újság 1893. február 2-i számában egy tárcát Reök Ivánról. Irodalmi értékű. Sajnos nincs feltüntetve a szerző. Talán Kulinyi Zsigmond felelős szerkesztő írhatta. Idézünk belőle:

Furcsa párhuzam: Reök Iván testvérét, ifj. Reök István jegyzőt szerelemféltésből 1910 nyarán megölték Szécsényben. A családi dráma és gyilkosság akkor ugyanúgy foglalkoztatta a hírlapírókat, mint Magyar Ede öngyilkossága két év múlva. Hetekig cikkeztek a bűnesetről.

Arany liliomok a Reök-palota lépcsőházában (Fotó/Forrás: Reök-palota)

A „magyar Gaudi”

Bakonyi Tibor építészmérnök volt az első, aki feldolgozta Magyar Ede munkásságát. Ő fogalmazott először úgy a Reök-palota láttán a hatvanas években: „Mintha Antonio Gaudi tette volna oda a szegedi körútra”. Bakonyi harcolta ki, hogy műemlékké minősítsék az épületet. „Mennyi jó épülettel lehetnénk gazdagabbak, ha a sors hosszabb életpályát biztosít Magyar Edének. Mert figyelemre méltó alkotásait élete utolsó 7-8 évében hozta létre, amely élet 35 évben volt kiszabva” – írta.

„Formateremtő és csapongó fantáziával megáldott művész volt, s erről fő művét, a Reök-palotát szemlélve, bárki meggyőződhet. A Reök-palotát a szecessziós törekvések vezető hazai mesterei, Lechner Ödön, Lajta Béla legjava alkotásával egyenértékűnek érezzük. Megtörtént az a nem egyedülálló magyar csoda, hogy szinte a semmiből, hirtelen üstökösként bontakozik ki egy alkotás és megtalálja helyét a legnagyobbak között.”