Fidelio Tours

Arany János és Erkel Ferenc is megfordult az 1740 körül épült Kondorosi Csárdában

2020.07.15. 17:15
Ajánlom
A nyolc út találkozásánál épült csárdát megörökítette műveiben Petőfi Sándor, Jókai Mór és Móricz Zsigmond is. A térség egyik legnevezetesebb turisztikai látványosságaként működő múzeumot most felújították.

A Kondorosi Csárda 1740 körül épült, és előszeretettel látogatták egykor olyan betyárok is, mint Rózsa Sándor. A múzeumként működő látványosságot kormányzati és uniós támogatással újították fel 62 millió forintból, az ünnepélyes átadóra július 15-én került sor.

96360837_2691360081138262_8294479805978509312_o-170456.jpg

Kondorosi Csárda Múzeum (Fotó/Forrás: Kondoros)

A munkálatok során felújították a műemléki épület homlokzatát, elvégezték a nyílászárok cseréjét, javítását, korszerűsítették a fűtési rendszert és napelemeket telepítettek. Restaurálták Mihály Árpád és Cs. Pataj Mihály Betyárok rohama a szabadságharcban című nagy méretű festményét és a látogatóknak interaktív tárlat mutatja be a korabeli csárdavilágot és a betyárok korát.

A műemléképület rekonstrukciója több ütemben történt meg, a most megvalósult fejlesztés mellett egy a mai kor követelményeinek megfelelő kiállítást is létrehoztak, amely még több turistát vonzhat a településre.

kondoros-170417.jpg

A felújított Kondorosi Csárda Múzeum csárdája (Fotó/Forrás: MTI/Rosta Tibor)

Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere kifejtette, a projekt részeként a csárda felújítása mellett a település kulturális értékeit bemutató hagyományőrző központot alakítanak ki a lovasközpont szomszédságában, a helyi tó partján pedig rendezvényhelyszín épül. A projekt része a Batthyány-Geist-család kápolnájának a felújítása is.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Meztelenre vetkőzni még az orvos előtt sem!

Láthatóvá válnak a cselédlányok, szegényebb sorból való asszonyok hétköznapjai, a kor egészségügyi, higiéniai, sőt erkölcsi viszonyai. Szécsi Noémi legutóbbi kötetében dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplói alapján enged bepillantást a 19. század végén és a 20. század elején élő nők életébe.
Fidelio Tours

Több mint félszáz program a Zempléni Fesztiválon

Komolyzenei és jazzkoncertek, színházi és irodalmi estek, kiállítások mellett családi és gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket augusztus 14. és 23. között.
Jazz/World

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Zenés színház

Fontos, hogy a magyar lelkünk is benne legyen ezekben az előadásokban

A Budavári Palotakoncert meghívott vendégeként augusztus 8-án két erdélyi művész, Hary Judit és Fülöp Márton is szívhez szóló, emlékezetes élményt nyújtó produkciókkal készül megajándékozni az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. A Kolozsvári Magyar Opera művészeivel a közelgő gála kapcsán arról is beszélgettünk, hogy határon túli magyarokként miért kiemelkedő fontosságú számukra ez a találkozás és maga az operett műfaj.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Fidelio Tours palkonya

Palkonya Hangjába cumbia, jamaikai ska-és reggae vegyül

Utazz velünk zenei világkörüli útra Magyarország legszebb fesztiválhelyszínére! Légy részese három napon át egy egészen egyedülálló élménynek, minifesztiválunkon!
Fidelio Tours magazin

Kodály Zoltán gondolata ihlette Veszprém legújabb miniszobrát

A népszerű gerillaszobrász, Kolodko Mihály legújabb alkotása egy vagány utcazenész Veszprém egyik forgalmas pontján.
Fidelio Tours galéria

A fürdődivat történelmét mutatja be a német bikinimúzeum

A Bad Rappenau-i BikiniArt Museumban a látogatók a gyapjúból készült magasan zárt fürdőkosztümtől a nagyon apró kétrészesig megismerhetik a fürdőruhák több mint száz éves múltját 1880-tól napjainkig.
Fidelio Tours ajánló

Több mint félszáz program a Zempléni Fesztiválon

Komolyzenei és jazzkoncertek, színházi és irodalmi estek, kiállítások mellett családi és gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket augusztus 14. és 23. között.
Fidelio Tours velence

A korábbinál kevesebb utast szállíthatnak a velencei gondolások

Az ágazatra vonatkozó új szabályozás csökkenti az egyszerre szállítható utasok számát a cél pedig a turisták biztonságosabb szálltása.