Budapest számos pontján találkozhat a járókelő Kolodko Mihály szerethető szobraival, a Széll Kálmán tér közelében például Mekk Mester kapott helyet, a Várból pedig a Kockásfülű Nyúl kémleli, szükség van-e rá valahol. Most a Balatonnál is felbukkant egy alkotás: a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozatból ismert hős, a csokoládéért bolonduló Gombóc Artúr, amelynek figuráját Sajdik Ferenc alkotta meg. A szobrászművész Tihanyban, az apátság közelében helyezte ki az aprócska szobrot, amely gyaníthatóan sok nyaraló fotóján ott szerepel majd ezután.
A Kult50-be is beválogatott művész a Fidelio.hu-nak korábban elmondta, a szobrok kis mérete nagyobb szabadságot ad számára alkotóként. „A picivel megoldható az, ami a nagy szobroknál a hely, a pénz, a téma miatt nem. Szabadságot jelent az is, hogy nincs megrendelő, így én találom ki a szobrot, nincs határidő, és a helye sincs meghatározva.
Persze minden kicsi szoborra annyi időt és gondot fordítok, mint egy nagyra.
Amennyiben személyesen is felkeresnéd az alkotást, adunk még néhány tippet, mivel színesítheted a balatoni élményt:

Kapcsolódó
7 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron
A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.