Fidelio Tours

Már újra látogatható a Fővárosi Állatkert

2020.05.22. 10:35
Ajánlom
Ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol azonban egyelőre korlátozzák a maximális napi látogatószámot és további óvintézkedésekkel is igyekeznek megakadályozni a koronavírus terjedését.
elefant-103330.jpg

Neki is meg kell szoknia majd a tömeget (Fotó/Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert)

A kijárási korlátozások feloldását követően, hatvanhat nap után újranyíló állatkert egyelőre naponta legfeljebb 2500 jegyet értékesít, kizárólag online elővételben, hogy elkerülhető legyen a jegypénztárak előtti sorban állás - közölte az intézmény. Azon bérleteknek, amelyek érvényessége fennállt 2020. március 15-e és május 19-e között, vagy ebben az időszakban járt le, 66 nappal meghosszabbodik felhasználhatósága.

A szerdai újranyitást követően a beltéri bemutatóhelyek, állatházak és más beltéri létesítmények átmenetileg még zárva tartanak. 

A bevezetett óvintézkedésekre egyrészt a látogatók egészségének védelmében van szükség, de szempont az is, hogy az állatkerti állatok is fokozatosan szokhassanak hozzá a nagyközönség újbóli jelenlétéhez.

Nem nyit meg az állatkert Holnemvolt Vár nevű zónájának teljes területe sem, mert az itt lévő bemutatóhelyek, köztük például az állatsimogató, olyan jellegűek, ahol indokolt a fokozott elővigyázatosság. Egyelőre elmaradnak a látványetetések, állattréningek és más, időpontra meghirdetett olyan közönségprogramok is, ahol egy időben nagyszámú látogató gyűlne össze ugyanazon állat férőhelyénél. Az állatkert területén működő vendéglátóhelyek a másutt is érvényes szabályok szerint működnek majd, ám a főbejáratnál a csomagmegőrzés higiéniai okokból, átmenetileg szünetel.

98176093_10156980228975896_40229223494844416_o-150345.jpg

Szerdától ismét várja a látogatókat (Fotó/Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert)

A Budapesti Állatkertben az elővigyázatosságból bevezetett korlátozások mellett is bőven van látnivaló.

A hazai állatkertek közül itt látható a legtöbbféle állat, ráadásul számos kölyök és fióka cseperedik most a kert területén.

Egy részük, például az ázsiai vadkutya-kölykök, a feketehattyú-fiókák vagy a kis pelikánok az elmúlt két hónapban születtek, de a február végén világra jött kis tapírt is csak az interneten közzétett kisfilmeken láthatta eddig a közönség.

Ahhoz, hogy az állatkert a koronavírus szempontjából biztonságos terület maradhasson, az intézmény azt kéri, hogy aki betegség tüneteit észleli magán, halassza későbbre a látogatást. Az állatkert területén javasolt a szájmaszk viselése, továbbá a gyakori és alapos kézmosás, a mosdóknál, kézmosóhelyeknél elhelyezett fertőtlenítő folyadékok utánpótlásáról ezért folyamatosan gondoskodnak.

A szokásosnál is nagyobb nyomatékkal kéri az állatkert, hogy az állatokat a látogatók semmivel se etessék, még zoo-csemegével sem, amelyet ezért nem is árusítanak.

Az intézmény legfrissebb intézkedéseiről a honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A Budakeszi Vadaspark is várja a látogatókat a biztonsági szabályok életbe léptetésével.

A Kárpát-medencében őshonos állatokat bemutató intézmény hétköznap 9 és 17 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 9 és 18 óra között tart nyitva. 

A vadaspark két hónappal meghosszabbítja azon látogatóinak bérletét, akiknek 2020. március 16. és 2021. március 15. között jár le.

 

A biztonság érdekében a Vadaspark új látogatói szabályokat léptetett életbe. A park területén - az egy háztartásban élők kivételével -

kötelező a legalább másfél méteres védőtávolság betartása, ajánlott az orrot és szájat eltakaró védőmaszk használata,

és javasolják a bankkártyával vagy SZÉP-kártyával történő fizetést. A Vadaspark dolgozói, - ahogy azt az Állatkert esetében is láthattuk - a frekventált pontokon és a játszótereken kézfertőtlenítőket helyeztek ki és nagy gondot fordítanak az illemhelyek és a látogatói tér tisztán tartására, ezért kérik a látogatókat, hogy fokozottan ügyeljenek e helyiségek, terek tisztaságára.     

A Dinó Park és a KávéZoo szintén kinyitott, azonban a Kecskesimogató kivételével az állatsimogatók zárva lesznek, az állatbemutatók és látványetetések pedig ideiglenesen szünetelnek. A Vadaspark közösségi média-felületein továbbra is nyomon követhető a park állatainak élete. Élő bejelentkezések várják az érdeklődőket, és folytatódik a legkisebbeknek szóló Vadasparki Mesesorozat, a hónap állatával készült képzeletbeli interjúk, feladványok, valamint játékok is.

Vacratot_040-150058.jpg

A zenélő malom (Fotó/Forrás: wikipedia)

A járványhelyzet enyhülésével a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert három szabadtéri gyűjteménye is látogatható nyári nyitva tartás szerint, naponta 8-18 óráig.

Természetesen itt is be kell tartani az egészségügyi előírásokat. Ezek itt olvashatóak részletesen. Az ország leggazdagabb botanikai gyűjteményében most épp a tavaszi virágzás végét és a nyári elejét figyelhetik meg a látogatók. Virágoznak az embermagasságú, Ázsia hegyvidéki lejtőin honos korbácsliliomok, a Kínában honos és a "virágok királyának" nevezett fás bazsarózsák különféle fajtái és az idén először látható szakállasnőszirom-gyűjtemény példányai.

A kert ligetes részén különleges látványt nyújtanak az amerikai származású, halvány lila virágú prérigyertyák. Még nyílik az amerikai virágsom, illetve már virágzik a kerti hibrid illatos fűszercserje is. A tavak partján sárgállanak a Magyarországon is honos mocsári nőszirom virágai. A kányabangiták tányérszerű fehér virágcsoportjai pedig egyes fajtákon kivételesen méretesek. A Rózsakertben egynyári virágok, a Tornácosház oszlopai között pedig muskátlik várják a látogatókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Október 21-én búcsúztatják Novák Tatát

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfusról nyilvános búcsún emlékezhetnek meg tisztelői, az Erkel Színházban rendezett megemlékezésen.
Könyv

Per Petterson: Tizennyolc évesen azt gondoltam, ha nem válok íróvá, boldogtalan ember leszek

Per Petterson a PesText vendégeként érkezett Budapestre szeptember végén, a programsorozat előtt beszélgettünk vele írói indulásáról, gyermekkoráról, valóság és emlékezet furcsa viszonyáról, valamint az önmagukat megíró regényekről.
Plusz

Grecsó Krisztián tart rendhagyó tárlatvezetést a Közlekedési Múzeum kiállításán

A Magyar Műszaki és Közlekedési és Múzeum Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben címmel nyitotta meg idén szokásos éves időszaki kiállítását. Október 16-án az ismert író a tárlat ihlette szövegeivel kalauzolja végig a látogatókat.
Klasszikus

Találkozások – zeneszerző-kapcsolódásokra fókuszál az Orosz Zenei Fesztivál

Hatodik alkalommal rendezik meg három városban az Orosz Zenei Fesztivált Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. A program idén a Találkozások témakörére épül, a fesztivált végigkísérők abba tekinthetnek be, hogyan hatottak egymásra a művészek.
Vizuál

A kortárs magyar festészet három generációjának művei töltik meg a Pesti Vigadó tereit

Október 13. és november 24. között lesz látható az Élő Magyar Festészet című nagykiállítás a Pesti Vigadóban. A megnyitón három szakmai díjat is átadnak majd.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Fidelio Tours riport

A Népsziget Cowboya – Budapest különleges Állatparkjában jártunk

„Samu, viselkedj!” – szól rá szelíden a törpemalacra Soltész János, aki éppen locsol, amikor megérkezem. Röfögés, kutyaugatás és nappali kakaskukorékolás fogad a helyen, ahol olyan érzésem támad, mintha egyszerre csöppentem volna a Macskajaj és A Durrell család forgatására. Az Állatpark üzemeltetője, több mint negyven éve, önerőből, saját pénzén tartja fenn a fővárosban egyedülálló helyet, ahol többféle védett állatfaj is otthonra leltek már az évek során.
Fidelio Tours magazin

Bevinni a tengert a városba – A fővárosi strandfürdők története 

Zárt kabinokban, úgynevezett úszó-kocsikban fürdőzött a magyar polgár az 1800-as évek elején a Duna-fürdőkben, hogy így rejtse el testét a kíváncsi tekintetek elől. Noha ezek a szerkezetek az igazi testmozgást nem tették lehetővé, de legalább kikapcsolódhattak egy kicsit  a vízparton a nyári hőségben. 
Fidelio Tours ajánló

5+1 hely a fővárosban, ahol úgy érezheted, mintha nyaralnál

A nyári időszakban, munka után kikívánkozik az ember a természetbe, lazulni egy kicsit. Cikkünkben összeszedtünk néhány olyan helyet, ahová kiszabadulva úgy érezhetjük, mintha nyaralnánk: holdbéli tájon kalandozhatunk, jógázhatunk a naplementében, tóparton hallgathatunk koncertet vagy éppen a Dunánál nézhetünk klasszikus filmeket, a csillagos égbolt alatt.
Fidelio Tours interjú

„A lemondás nem öncélú, szabadság születik belőle” – karácsonyi interjú egy bencés szerzetessel

Sokan beszélnek kereszténységről, a karácsony pedig a legfontosabb vallási ünnepünk. De mit jelent Jézus Krisztus születése egy olyan embernek, aki az életét mindenestül Istennek ajánlotta fel? Bakonybélbe utaztam, hogy találkozzak Baán Izsákkal, a bencés monostor perjelével, akitől olyat is kérdezhettem, amiről általában nem holmi újságcikkekben szoktunk olvasni.
Fidelio Tours magazin

Csillagtúrák Magyarország tájain

A nyári hőségben legtöbbünk szívesen kirándulna a szabadban, hátrahagyva a forró városi környezetet. Papp János, a Centrál Színház színművésze szinte az egész országot bejárta már, ezért arra kértük, hogy ajánljon néhány gyalogos és biciklitúrát azok számára, akik szabadidejüket a természetben töltenék.