„Mikor e sorozat tervét szerkesztője elém tette s megkérdezett, hogy melyik tájhoz ragaszkodom, gondolkodás nélkül mutattam a déli Tiszavidékre, Tiszántúl s egyben Magyarország »viharsarkára«, ahol az elmék és a szívek sohasem tudtak belenyugodni a meglévőbe, a megvalósult Magyarországba. Ez a nép mindig készen volt a fölkelésre, hogy újra kezdje életét, mely
ezer év óta dermedten áll kísérletek és gyorsan elbukó országos szándékok tüzében és ködében”
– Féja Géza kezdi így a Viharsarok című szociográfiai munkáját 1937-ben, és a címadás alapján terjedt el a Viharsarok kifejezés a Körös-Maros köze vidékére, idővel aztán szinte egész Békés megyére, és gyakran emlegetik: a Viharsarok fővárosa Békéscsaba. Errefelé „portyázott” most a Partitúra stábja Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós műsorvezetőkkel és Novák Péter rendezővel.
Az október 31-i műsorban beszélgetnek – többek között – Klimó Károly festőművésszel, aki Békéscsabán született, s aki szerint „a művész agya szörnyű szerkentyű, állandóan darál és üzemben van, úgy él, hogy a feje folyton tele van ragyogó művek fantáziaképével…”
A Partitúra forgatásáról készült további képekért kattints:
Természetesen rátérnek a műsorban arra is, miként alakult ki Békéscsaba, amelyet annak idején Nagy Csabának is neveztek, később lett Békés Csaba, majd összevonással: Békéscsaba. Fényes Elek földrajzi író nevezte a várost „Európa legnagyobb falujának”.
A Partitúra betekint a megújult Munkácsy-kiállításra is, aztán a szlovák tájházba, majd a Meseházba, amely 1988-ban Schéner Mihály Munkácsy-díjas képzőművész álmaként valósult meg. Schéner művészete önmagában egy sajátosan szép mesevilág. Nem maradhat ki a néptánc sem a műsorból. A Mlinár családban hagyomány a néptánc, átörökítik a generációk. Békéscsaba kulturális életének egyik büszkesége ez a család. Már most legendásak.
Hutanu Emil werkfilmjében a forgatás kulisszái mögé leshetünk be:
hírlevél
