Fidelio Tours

Régmúlt nyarakat idéz a Partitúra dél-balatoni adása – Videós ajánló

2020.06.17. 11:30
Ajánlom
Kulturális időutazásra csábítjuk olvasóinkat a siófoki riviérára! A Partitúra stábjával ellátogattunk a Kálmán Imre Emlékházba, Balatonbogláron a Gömbkilátóban a BARA zenekart hallgathatjuk meg, de benéztünk a bábonymegyeri méhészetbe is. Ha pedig déli part, akkor természetesen: Kultkikötő! Tartsanak velünk június 20-án este 7 órától a Fidelio Facebook oldalán!

A Partitúra kulturális kalandsorozat első adását 2018. szeptember 5-én vetítette a Duna tévé. A Novák Péter rendezésében, Miklósa Erika és Batta András műsorvezetésével készülő műsorból két széria készült el, és már éppen elkezdték volna a harmadik sorozat forgatását – ám a koronavírus közbeszólt.

Az alkotók azt remélik, hogy folytathatják majd a Partitúrát az egészségügyi korlátozások feloldása után. Addigi viszont néhány rész újranézhető: az ismétlések szombatonként este 7 órától követhetők a Fidelio.hu Facebook oldalán a Duna tévé engedélyével.

Most szombaton, június 20-án este 7 órától a Balaton déli partján kalandozhatunk újra a Partitúra stábjával!

DSC_1126-152957.jpg

Batta András, Miklósa Erika és Horváth Péter a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)

Az adásban ellátogatunk Siófokra, a Kálmán Imre Emlékházba, Balatonszárszóra, ahol Dorogi Péterrel, az Intim Torna Illegál zenekar tagjával találkoztunk, Balatonbogláron a Gömbkilátóban a Bara zenekart hallgattuk, sőt benéztünk a bábonymegyeri méhészetbe is.

Siófok az én városom, és a Balaton az én igazi hazám

- vallotta Kálmán Imre. A Partitúra dél-balatoni adásának ismétlésében kulturális időutazást teszünk a siófoki riviérán Kálmán Imre és Karinthy Frigyes nyomdokaiban. Beszélgetünk az operettkirály lányával, Kálmán Yvonne-nal, találkozunk a Budapesti Operettszínház bonvivánjával, Vadász Zsolttal és Horváth Péter rendező, íróval, valamint feltűnik az adásban az azóta elhunyt Karinthy Márton is, aki a Karinthy család balatoni kötödéséről mesél.

A Balaton déli partjára ellátogató rész bemutatja a Siófoki Művészeti Iskola növendékeit és a népzene- és néptáncoktatásra szakosodó Méta tábort is. A BARA zenekar a balatonboglári Gömbkilátóban játszik nekünk, a vitorláskikötőben gasztronómiai ínyencségekkel ismerkedhetünk meg, míg a bábonymegyeri méhészetben méhekre írt szimfóniák ringatnak el minket.

DSC_1325-152958.jpg

Tóth Zoltán, Miklósa Erika és Batta András a Partitúra forgatásán (Fotó/Forrás: Gál Bereniké)

Kultkikötő

Ha pedig a Balaton déli partján járunk, akkor immár tizenöt éve tervezhetjük a pihenésünket a Kultkikötővel, a régió leghosszabb kulturális programsorozatával, amely idén is gazdag kínálattal jelentkezik: öt helyszínen (Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonboglár, Balatonfenyves, Badacsony) közel 50 színházi- és zenés produkció várja a felnőtt közönséget, míg a gyerekeknek közel 80 programot kínálnak.

A Kultkikötő ide évadáról itt írtunk bővebben>>>

Kalandozzunk együtt virtuálisan Magyarországon!

Fejléckép: Gál Bereniké / Fidelio

7 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

Kapcsolódó

7 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.

Így készült a Partitúra balatoni adása

Így készült a Partitúra balatoni adása

Werkvideó-sorozatunkban a Partitúra kulisszái mögé pillantunk be, ezúttal a Balaton déli partjára kísértük el Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsorát. 

Partitúra

Partitúra – kulturális felfedezőút nyitott szívvel, együtt. Ez a mottója a Virtuózok zsűrijéből is jól ismert páros, Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András zenetörténész műsorának. A Partitúra alkotói Novák Péter rendezésében olyan országos túrára csábítják a nézőket, ahol a muzsika és más művészeti ágak, a hagyományok és az új teremtések, a mesterek és a fiatal tehetségek turistajelzését követhetik nyomon.

Pozsony, Kassa, Szabadka, Eszék, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad és egy speciális, a geopolitikai helyzet okán idehaza rögzített kárpátaljai adás szerepelnek a Partitúra immáron 6. szezonjában.

Az új évad 2026. február 15-től, tíz héten át, a Magyar Turisztikai Ügynökség hivatalos YouTube-csatornáján jelentkezik.

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Fidelio Tours riport

A Népsziget Cowboya – Budapest különleges Állatparkjában jártunk

„Samu, viselkedj!” – szól rá szelíden a törpemalacra Soltész János, aki éppen locsol, amikor megérkezem. Röfögés, kutyaugatás és nappali kakaskukorékolás fogad a helyen, ahol olyan érzésem támad, mintha egyszerre csöppentem volna a Macskajaj és A Durrell család forgatására. Az Állatpark üzemeltetője, több mint negyven éve, önerőből, saját pénzén tartja fenn a fővárosban egyedülálló helyet, ahol többféle védett állatfaj is otthonra leltek már az évek során.
Fidelio Tours magazin

Bevinni a tengert a városba – A fővárosi strandfürdők története 

Zárt kabinokban, úgynevezett úszó-kocsikban fürdőzött a magyar polgár az 1800-as évek elején a Duna-fürdőkben, hogy így rejtse el testét a kíváncsi tekintetek elől. Noha ezek a szerkezetek az igazi testmozgást nem tették lehetővé, de legalább kikapcsolódhattak egy kicsit  a vízparton a nyári hőségben. 
Fidelio Tours ajánló

5+1 hely a fővárosban, ahol úgy érezheted, mintha nyaralnál

A nyári időszakban, munka után kikívánkozik az ember a természetbe, lazulni egy kicsit. Cikkünkben összeszedtünk néhány olyan helyet, ahová kiszabadulva úgy érezhetjük, mintha nyaralnánk: holdbéli tájon kalandozhatunk, jógázhatunk a naplementében, tóparton hallgathatunk koncertet vagy éppen a Dunánál nézhetünk klasszikus filmeket, a csillagos égbolt alatt.
Fidelio Tours interjú

„A lemondás nem öncélú, szabadság születik belőle” – karácsonyi interjú egy bencés szerzetessel

Sokan beszélnek kereszténységről, a karácsony pedig a legfontosabb vallási ünnepünk. De mit jelent Jézus Krisztus születése egy olyan embernek, aki az életét mindenestül Istennek ajánlotta fel? Bakonybélbe utaztam, hogy találkozzak Baán Izsákkal, a bencés monostor perjelével, akitől olyat is kérdezhettem, amiről általában nem holmi újságcikkekben szoktunk olvasni.
Fidelio Tours magazin

Csillagtúrák Magyarország tájain

A nyári hőségben legtöbbünk szívesen kirándulna a szabadban, hátrahagyva a forró városi környezetet. Papp János, a Centrál Színház színművésze szinte az egész országot bejárta már, ezért arra kértük, hogy ajánljon néhány gyalogos és biciklitúrát azok számára, akik szabadidejüket a természetben töltenék.