Auguszta

Művészeti pályázat – 1956

2016.03.21. 12:21

Programkereső

Összesen 200 millió forint keretű pályázati felhívást írt ki az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek 60. évfordulójához kapcsolódó művészeti szakmai programok év végéig történő megvalósítására a Magyar Művészeti Akadémia.

A köztestület egyes tagozatai által meghatározott tematikába illeszkedő pályázatok leadási határideje március 31.

Az MMA közleménye szerint a pályázaton államháztartáson belüli, valamint államháztartáson kívüli civil és egyéb, jogi személy szervezetek, magánszemélyek vehetnek részt. A kulturális értékek védelmét és gyarapítását, a művészeti és történeti hagyományok megőrzését, és a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítését célul kitűző nyílt pályázaton elnyerhető támogatás összege 300 ezer és egymillió forint között mozoghat.

1956

A Művészetelméleti Tagozat a 20-21. századi magyar művészet alkotóműhelyei, keleti és nyugati orientációs pontjai témakörökben várja a pályázatokat. A támogatást konferencia, előadássorozat, kiállítás, és film megvalósítására, valamint könyv, tanulmánykötet megjelentetésére lehet elnyerni.

Az élő hagyományt ápoló, önfenntartó és közösségépítő nyitott műhelyek – táncházak, zenei, tánc és tárgyalkotó táborok, népzenét és népi mesterségeket tanító körök – pályázatait várja az MMA Népművészeti Tagozata, emellett támogatják a saját autentikus gyűjtést tartalmazó, az oktatást, és a hagyományok fennmaradását segítő korszerű szakmai kiadványok megvalósítását, valamint gyűjtemények, kiállítások és konferenciák megrendezését is.

Az Irodalmi Tagozathoz reprezentatív és tematikus kortárs irodalmi szöveggyűjtemények megjelentetése, valamint író-olvasótalálkozók, könyvbemutatók, rendhagyó irodalomórák megvalósítása céljából lehet pályázni. Emellett támogatják a jelentős kortárs és klasszikus irodalmi évfordulók, különösen az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó rendezvények szervezését is.

A Film- és Fotóművészeti Tagozat a kiírás szerint az 1956-os forradalom, a Szovjetunióba elhurcolt hadifoglyok, valamint a svábok kitelepítése témakörében vár eddig föltáratlan fotóanyagok feldolgozását, valamint dokumentum-, kisjáték- és animációs film forgatókönyv megírását, előkészítését célul kitűző pályázatokat.

A 1956-os forradalom szellemében született színházi alkotásokat, előadásokat és színháztörténeti kutatásokat támogat a pályázat keretében a Színházművészeti Tagozat, míg a Zeneművészeti Tagozat elsősorban az ifjúság zenei nevelését elősegítő komolyzenei projekt megvalósítását szeretné segíteni.

Az Építőművészeti Tagozat nyári táborok megvalósítását, könyvek megjelentetését és kiállítások szervezését támogatja a rendelkezésére álló keretből, míg az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat kiállítások, szakmai kiadványok és folyóiratok megjelentetését segíti.

A teljes pályázati kiírás az MMA internetes oldalán olvasható, valamint a honlapon keresztül lehet beadni az elkészült pályázatokat is – áll a közleményben.