Luca, Ottilia

Menekültet változtatott szuperhőssé Mundruczó

2017.05.19. 16:09

Programkereső

Péntek este tartják Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjének hivatalos bemutatóját a Cannes-i Filmfesztiválon, a magyar nézők pedig június 8-tól láthatják a mozikban.

Aryant, egy fiatal menekültet meglövik a határon.

A menekülttábor kórházában kiderül, hogy ettől képessé vált a levitációra.

 A tábor racionális, meghasonlott orvosa, Dr. Stern lehetőséget lát a fiúban. Megígéri, hogy kimenekíti a táborból és szerez neki útlevelet, a fiú pedig elfogadja a kétes szövetséget. A mozi nem az amerikai szuperhős alakokból merít, hanem a vallás, hit és a csoda kérdéskörét vizsgálja egy olyan világban, melyet az alkotói nem szántak aktuálpolitikainak, de a valóság utolérte a filmet.

"Nem menekültfilmet akartunk készíteni, hanem kontextusként használni a ma krízisét a csoda újragondolásához. Miközben finanszíroztuk a filmet, valósággá vált minden" - vázolta kétségeit a rendező.

Sokáig azon is vitatkoztunk, hogy így megszabad-e csinálni. Nem vált-e túl aktuálissá, én magam ódzkodom az aznapi ideologikus történetektől.

"Sokkal inkább hiszek a klasszikus nagybetűs művészetben, ami úgy működik, mint a víz a betonnal, felőrli, szétmállasztja. A konkrét és politikai művészet számomra mindig kicsit érdektelen marad. Ezért amikor átdolgoztuk a forgatókönyvet, megpróbáltunk újra távolabb is kerülni, mind történetben mind filmnyelvileg."

Mundruczó már a film címével egyértelműen jelezni akarta, hogy európai történetről van szó. A Jupiter címben szereplő holdja a Galilei felfedezte, Európa. "Egy válságban lévő Európában játszódik, azon belül is Magyarországon. Ugyanakkor

szerettem volna, hogy megjelenjen egy kortárs science-fiction gondolat. 

Ezért a műfajért gyerekkorom óta rajongok, ez talán tetten érhető a korábbi munkáimban is, a  Fehér Istenben , vagy a  Szelíd teremtésben  is " - magyarázza a rendező. " Az idegenség gondolatával is játszottunk, azzal, hogy ki hol idegen, az valóban csak nézőpont kérdése. A Jupiter olyan messzeségben van, ahonnan már érdemes újra feltenni a kérdéseinket Istenről, csodáról, idegenségről."

Mundruczó Kornél ötödik alkalommal szerepel a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjában. Május 17-től 28-ig tartó jubileumi, 70. fesztiválon pénteken este mutatják be a Jupiter holdját, ami 18 másik alkotással versenyez az a fődíjért, az Arany Pálmáért. 

A sajtó képviselői már csütörtökön este megtekinthették a filmet. A teltházas sajtóvetítés után

az újságírókat megosztotta a lélegzetállító és lenyűgöző látványvilágú, pergő tempójú kétórás akciófilm:

 néhányan pfujoltak, mások viszont tapssal jutalmazták a magyar versenyfilmet - számolt be az MTI tudósítója, amit az Index munkatársa is megerősített. A neves filmes szaklapok (Variety, az IndieWire, a Hollywood Reporter) hosszú kritikát közöltek, melyekben főleg az operatőr, Rév Marcell munkáját dicsérik. 

The Guardian című brit lap írásában Peter Bradshaw kritikus kifejtette, hogy szerint nehéz a filmet műfajilag behatárolni: nem egyértelmű, hogy az alkotás "a menekültellenes paranoia szatírája, vallási parabola a bűnről és megváltástörténet, vagy pedig a szuperhős-mítoszt feldolgozó szerzői film". A kritikus szerint a Jupiter holdja "nem hibátlan film, de a csillagokba tör".

Jupiter holdja

Főszereplők: Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Balsai Mónika, Cserhalmi György

Operatőr: Rév Marcell, Vágó: Jancsó Dávid, Látvány: Ágh Márton, Írta: Mundruczó Kornél, Wéber Kata, Rendezte: Mundruczó Kornél

Mozibemutató: 2017. június 8., Játékidő: 123 perc, Korhatár: 12E

A filmfesztiválon idén különösen erős a magyar részvétel.

Az Arany Pálmáért futó Jupiter holdja mellett Kristóf György első játékfilmje, az Out című alkotás a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be. Szentpéteri Áron Láthatatlanul című alkotása a vizsgafilmek válogatásában szerepel. 

Hatvanegy évvel a cannes-i világpremier után pénteken újra bemutatták Fábri Zoltán Körhinta című alkotását a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programban, a Cannes Classics-ban.