Ervin

Lobotómiája miatt emlékszünk Hollywood legbotrányosabb sztárjára

2018.01.24. 09:42 Módosítva: 2018-01-24 09:42:15

Programkereső

Szókimondó, összeférhetetlen színésznő, aki nem képes betartani Hollywood szabályait - vagy csak egy beteg nő, aki egész életében a szeretetet és elismerést kereste? Frances Farmer a filmvilág egyik leggyönyörűbb és legellentmondásosabb színésznője volt. Mára csak kétes hírnevére emlékszünk.
frances farmer
Fotó: Picasa

Valaha a legtehetségesebb sztárnak tartották: a nagyhatalmú rendező-producer Cecill B. DeMille 1936 legnagyszerűbb filmes felfedezésének titulálta  őt, Howard Hawks, a Rio Bravo és a Párducbébi rendezője pedig a legjobb színésznőnek nevezte, akivel valaha együtt dolgozott. Frances Farmer hányattatott élete több pontján is címlapokra került: először a gimnáziumban egy írása miatt, majd a főiskolán egy utazása apropóján - végül pedig színésznőként szinte naponta. Állandó botrányok kísérték és képtelen volt alkalmazkodni a hollywoodi stúdiórendszerhez.

Ma mégsem ezek miatt emlékszünk rá, hanem a halála után évekkel megjelent, róla szóló könyv miatt, ami egészen elképesztő dolgokat állít Farmer pszichiátriai kezeléséről - 
ezek közül a leghíresebb, hogy lobotómiát hajtottak végre rajta. 
Frances Farmer publicity (1)
Fotó: Wikipedia

Frances Farmer 1913-an született Washingtonban, egy család negyedik gyermekeként. Zűrös gyerekkora volt, szülei válása miatt többször volt kénytelen költözni, sehol sem tudott igazán gyökeret verni. 1931-ben került be először a híreke, amikor megnyert egy középiskolai íróversenyt. Cikkének címe Isten meghal volt, ami eléggé felkavarta az indulatokat, főleg mert egy tizenéves lány tollából származott

Isten halott-mondta Nietzsche, csak németül. Egyből megértettem. Nem voltam biztos benne hogy nincs Isten, de nem találtam bizonyítékot arra, hogy létezik, vagy hogy akár egy picit is érdekelném.

- mondta saját esszéjéről

francesfarmer

Pár évvel később, 1935-ben ismét vele voltak tele az újságok. Ekkor már a Washingtoni Egyetemen tanult, ahol színészettel kezdett foglalkozni, és mellette persze mindenféle alkalmi munkát vállalt, hogy fizetni tudja tandíját. Szimpatizált a kommunista ideológiával, egy balos újság, a The Voice of Action állandó olvasója volt. A lap ebben az évben egy Szovjetunióba szóló utat sorsolt ki előfizetői között, a díjat pedig Farmer nyerte meg. Édesanyja ellenezte az utat és megpróbálta lebeszélni róla, de ez csak tovább mélyítette a köztük lévő ellentéteket. Farmer mindenképpen látni akarta a Moszkvai Színházat, így elutazott.

Ezután már nem csak azzal vádolták, hogy ateista, hanem azzal is hogy kommunista. 

Színészi karrierje igazán ez után az utazás után indult el. A Broadwayn akart játszani, ezért New Yorkba ment, a színházaktól viszont továbbküldték a Paramount stúdió egyik tehetségkutatójához. Próbafelvételeket készítettek róla, amik olyan jól sikerültek, hogy 22. születésnapján már egy hétéves szerződéssel a zsebében repülhetett Hollywoodba. Úgy kezdte filmes karrierjét, mint a legtöbbet: olcsó B-filmekkel. Időközben beleszeretett Leif Erickson színészbe, akivel össze is házasodtak. Hamar megkapta viszont a lehetőséget nagyobb filmekben is: első komolyabb mozija a Rhytm on the Range című western volt Bing Crosby-val. A siker után mégis kölcsönadták őt az MGM stúdiónak, ahol szerepet kapott az Egy gazdag ember regénye című Howard Hawks-William Wyler drámában 1936-ban.

A film Oscar-díjat is nyert, Farmert szerette a közönség és a kritikusok is - ő mégsem volt boldog. Komoly színésznőnek tartotta magát, és nem tetszett neki hogy csak széplányokat játszhat, és a külseje miatt beskatulyázták. Hollywood egy zárt, hierarchikus rendszer, ahol nem nézték jó szemmel, hogy egy kezdő színésznő hangot ad elégedetlenségének. Ráadásul Farmer képtelen volt beilleszkedni a felszínes bájolgásokkal, kötelező  médiamegjelenésekkel teli színészi életbe sem. Nem jelent meg az előrt sajtóeseményeken, és az se tetszett neki, hogy a hírverés miatt a pletykalapok rendszeresen összeboronálják a színésztársaival.

Nem tett lakatot a szájára, bevallotta, hogy utálja ezt az egész felhajtást, a ráaggatott ruhákat csak kényszerből hordja, és a flancos kocsik is csak a színjáték részei.

Nem csoda hogy hamar partvonalon kívül találta magát.

A keleti partra menekült abban a reményben, hogy a felszínes szerepek után végre komoly színészi feladatok várnak rá a színházban. Az áttörést a Group Theatre társulat Golden Boy című darabja hozta el számára. A kritikusok kezdetben fanyalogtak, mert nem szokták meg a drámai szerepeket a színésznőtől. Amikor viszont a hatalmas siker miatt az előadás nemzetközi turnéra indult, már mindenki éltette őt. Titokban összejött a darab írójával, Clifford Odets-cel is. A férfi viszont nemsokára ejtette őt, amikor a társulat lecserélte egy ismeretlen színésznőcskére, akinek szülei bőkezűen támogatták a társulatot.

Farmer teljesen összetört, rájött, hogy csak hírneve miatt volt rá szüksége a színháznak.

Ezután már nem mert sehol elköteleződni: a Broadway és Hollywood között egyensúlyozott, viszont két szék között a földre esett. A Paramount folyamatosan vagy kölcsönadta, vagy csak apróbb szerepeket bízott rá, darabjait pedig néhány előadás után levették a műsorról. Idegállapota folyamatosan romlott, 1939-re már féltek vele dolgozni: borzalmas volt a munkamorálja, és az alkohollal is egyre több problémája volt. 1942-ben a stúdió kirúgta őt, amiért nem vállalt el egy felkínált szerepet. Egy évvel később a házassága is tönkrement.

[PINTEREST] 5a65d005de3af

Zuhanórepülésbe kezdett: elkapták ittas vezetésért, majd azért, mert nem fizette be a bírságait. De az igazi pofon az volt, amit saját maga osztott ki: 1943-ban a filmstúdió egyik fodrásza beperelte, mert forgatás közben kiütötte az álkapcsát. Úgy nézett ki, Farmer teljesen összeomlott: rátámadt az intézkedő rendőrökre, a tárgyalás során végig hisztérikusan viselkedett, megpróbált elszökni.

Törték már össze a szíveteket?

- siktotta, miközben elvezették. Pszichiátriai intézetbe utalták, ahol mániás depressziós pszichózist, egy másik kórházban pedig paranoid szkizofréniát állapítottak meg nála. Megszökött, később pedig, amikor kiengedték, rátámadt anyjára és megszökött az apja elől is. Stoppolni és vándorolni kezdett, míg a rendőrök ismét el nem fogták - ezzel megint címlapokra került. 1945-ben került be a Western State kórházba, ahonnan 5 évvel később látszólag gyógyultan távozott.

Alkalmi munkákat vállalt, úgy tűnt, rendbe jött.

Senkit sem okolok a bukásomért... azt hiszem megnyertem a harcot és már a magam ura vagyok!

- nyilatkozta. Több interjút készítettek vele, tévéműsorokba hívták, ő pedig minden alkalmat megragadott hogy bebizonyítsa: már meggyógyult. Tagadta, hogy az alkohollal vagy droggal valaha problémája lett volna. A színházba is visszatért, és egy utolsó filmszerepet is kapott: ez volt a The Party Crashers, amit írója úgy jellemzett, mint

ócska B-film vad tinikről és hülye felnőttekről.

Arra viszont elég volt a film, hogy javítson kicsit renoméján - kapott is egy saját tévéshowt egy helyi kis adón, Frances Farmer bemutatja címen.

[PINTEREST] 5a65f20bb5087

A színpadon viszont végre komoly szerepeket is kapott: Csehov Sirályában és egy Dürenmatt-darabban is játszhatott.  1964-ben viszont megváltozott a viselkedése: ismét nehezen kezelhető volt, állandó dühkitörések gyötörték. Sokak szerint egy tévéinterjú hozhatta elő belőle személyiségének ezt az oldalát: az NBC The Today Show című talkshowjába hívták meg, ahol sötét múltjáról és balhéiról faggatták. Nem sokkal később már azzal került a hírekbe, hogy ittasan árokba hajtott, a kiérkező rendőröknek pedig színpadi figuráját magára öltve felelgetett. Később annyira szégyellte magát emiatt, hogy nem akart újra színpadra állni. Pedig a hírverés jót tett a színháznak, a következő előadásra minden jegy elkelt. Végül rábeszélték a szereplésre, és utolsó fellépésén élete legjobb alakítását nyújtotta. Végül 56 évesen, 1970-ben hunyt el nyelőcsőrákban.

Halála után sem csitultak körülötte a kedélyek. Kenneth Anger underground filmes Hollywoodról szóló leleplező botránykönyvében  külön fejezetet szentelt Farmernak. Posztumusz megjelent önéletrajzában pedig az állt, hogy teljesen félrekezelték a pszichiátriákon, és brutálisan bántak vele: saját ürülékével etették, és szexrabszolgaként kezelték.

Az ápolók megerőszakoltak, patkányok rágcsáltak és mérgezett ételt tömtek belém. Párnázott cellában tartottak fogva kényszerzubbonyban, és szinte belefojtottak a jeges fürdőbe

- írja Farmer az egyébként kétes megítélésű könyvben. Máig találgatják, mennyire igaza a vádak, és mennyire egy beteg elme képzelgései.

A legnagyobb botrányt viszont William Arnold 1978-as, Shadowland című könyve kavarta. Ebben jelent meg először, hogy Farmeren a Western State kórházban lobotómiát hajtottak végre. Ennek a különösen kegyetlen orvosi eljárásnak a lényege, hogy egy tűszerű, hegyes eszközzel a szemüregen keresztül megszaktják az agy frontális lebenyének összeköttetését az agy többi részével. Arnold állítása hamar szárnyra kapott, és a Farmerről szóló 1982-s Francescímű filmbe is bekerült. Ez eredetileg a könyv alapján készült volna, de végül összebalhéztak a jogokon, így nem hivatalos adaptációként jegyzik; Jessica Lange-ot Farmer, Kim Stanley-t pedig a színésznő anyjának megformálásáért jelölték érte Oscarra. 

Az újságok persze utánamentek a könyv állításainak, de semmi bizonyítékot nem találtak, hogy a beavatkozást valóban végrehajtották volna a színésznőn. Farmer családja szintén tagadott: szerintük valóban tervezték a brutális eljárást, de ők ehhez nem adták engedélyüket, így végül nem is történt meg. Az újságíró-kutató Jeffrey Kauffman elég alaposan utánajárt a Shadowland-ben leírtaknak, ezen az oldalon tételesen megcáfolja gyakorlatilag minden bekezdését, és felteszi a kérdést: ha Arnold a legegyszerűbb önéletrajzi adatokat tekintve sem pontos, miért hinnénk el az orvosi kezelésről leírtakat?

Akárhogy is volt, Frances Farmer alakja végérvényesen összeforrt a lobotómiával. Tavaly a Mindhuntercímű krimisorozatban is említést tettek rá. Neve ott van a leghírhedtebb, de a leggyönyörűbb színésznők között is, akik valaha betették a lábukat Hollywoodba. Személyisége és mentális betegsége miatt képtelen volt alkalmazkodni a rendszerhez - a tehetség pedig önmagában ritkán elég az érvényesüléshez.