Orbán

Minden idők legidősebb Oscar-díjasa – James Ivory, a kosztümös drámák királya

2018.03.11. 11:10

Programkereső

Két legendás alkotótársával, állandó producerével és forgatókönyvírójával aratta a legnagyobb sikereit. Ők már nem élhették meg, hogy James Ivory megkapta régóta megérdemelt Oscar-díját. Apró indiai filmekkel kezdte pályáját, majd lassan a 20. századi angol arisztokrácia felé fordult. Az Oscart végül egy meleg love story-ért nyerte, nem is rendezőként, hanem forgatókönyvíróként.

Az idei, szám szerint 90. akadémiai díjátadó gálán James Ivory megnyerte  első Oscar-díját a Szólíts a neveden forgatókönyvéért, ezzel ő minden idők legidősebb Oscar-nyertese. Christopher Plummer csúcsát döntötte meg, aki 82 évesen nyert 2011-ben a Kezdők mellékszerepéért, idén pedig ismét jelölve volt, szintén a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ivory fél évvel idősebb nála — viszont még rögtön idén rátromfolhattak volna: Agnés Varda, a Faces, Places-ért a Legjobb dokumentumfilm kategóriában jelölt rendezőlegenda egészen pontosan 8, azaz nyolc nappal fiatalabb Ivorynál. 

James Ivory veterán, régóta ismert és elismert filmes, akinek mozijai 31 Oscar-jelölést és 6 Oscar-díjat gyűjtöttek be. ezért is állt fel a Dolby Theater közönsége és éltette egyöntetű tapssal, mikor végre megnyerte a díjat.

Korábban őt magát háromszor jelölték Oscarra, mindháromszor rendezőként, és hasonló filmért: a huszadik század első felében, az angol arisztokrácia körében játszódó mozik mind a Merchant Ivory produkciós cég égisze alatt készültek.

A cég három legfontosabb figurája voltaképp a legsikeresebb Ivory-filmek alappillérei is. Az egyik Ismail Merchant indiai származású muszlim producer, egy bombay-i textilgyáros leszármazottja; a másik Ruth Prawer Jhabvala német származású zsidó forgatókönyvíró, aki Angliában tanult, majd a II. világháború alatt költözött Indiába.

A harmadik maga Ivory, akit filmjei alapján szinte mindenki angolnak gondol – pedig valójában protestáns amerikai, aki Kaliforniában született, apja pedig egy oregoni fűrésztelep tulajdonosa volt.

A színes társaságot Merchant háromfejű szörnynek nevezte, Ivory pedig egy helyen így nyilatkozott  róluk:

Mindig azt mondom, hogy a Merchant Ivory kicsit olyan, mint az amerikai kormány. Én vagyok az elnök, Ismail (Merchant) a Kongresszus, Ruth (Jhabvala) pedig a Legfelsőbb Bíróság. Ismail és én néha nem értünk egyet, ilyenkor Ruth a bíró - máskor Ruth és én veszünk össze Ismaillal, vagy épp fordítva. A lényeg, hogy egyikünk sem szól bele a másik munkájába.

Ivory a kaliforniai USC-n tanult filmezést, első alkotása egy rövid dokumentumfilm volt, ami Velence történetét mesélte el műtárgyakon keresztül. Ennek elődje szintén egy rövid doku, amit még a főiskolán készített és indiai festményekről szólt. Ivory ugyanis nagyon nagy rajongója Indiának, az indiai embereknek és az ottani kultúrának. Ez a két dolog – a rövidfilm és rajongása az ország iránt – indította be igazán karrierjét és változtatta meg életét. A dokumentumfilm egy vetítésén hozta össze ugyanis a sors Ismail Merchanttal. Ahogy a nagy találkozásoknál lenni szokott, mindkét fél máshogy emlékszik vissza: Ivory szerint ugyanis nem is a moziban futottak össze, hanem valamilyen lépcsőn, ahol Merchant leszólította őt. 

James Ivory 1991-ben (Gorup de Besanez, forrás: Wikipedia)
James Ivory 1991-ben (Gorup de Besanez, forrás: Wikipedia)

Akárhogy is történt, az, hogy megismerkedtek egymással, mindkettejük életét megváltoztatta.

Ketten együtt megalapították a Merchant Ivory Production-t, ami szép kiállítású, gondolatébresztő filmek sorát gyártotta a 60-as évektől a 2000-es évekig, főleg irodalmi alapanyagokat adaptálva.

Ivory és Merchant azonban nem pusztán alkotótársak voltak: utóbbi 2005-ös haláláig hosszú évtizedeken keresztül éltek együtt. Családi házukban pedig Ruth Jhabvala is gyakori vendég volt családjával.

A páros még első indiai filmjük készítése előtt ismerkedett meg az írónővel – ez volt a The Householder című film, amely Jhabvala regényének adaptációja. Eredetileg Ivoryék nem is ezt a filmet akarták elkészíteni. Produkciós cégük megalapításakor azt a célt tűzték ki, hogy Indiában játszódó filmeket készítenek a nemzetközi piacra. Első filmtervük egy Devgar című mozi volt. El is utaztak az országba, hogy találkozzanak a főszerepre kinézett Shashi Kapoorral, aki akkor már a hindi filmek sztárja volt. Hiába alakult jól a meeting, a pénzt nem sikerült összegyűjteni a forgatásra. Mikor azonban Merchant olvasta Jhabvala regényét, egyből tudta, hogy ezt meg kell filmesíteniük, a főszereplő pedig nem lehet más, mint Kapoor.

Felhívták telefonon az írónőt, hogy egyeztessenek a jogokról. Jhabvala viszont annyira idegenkedett a filmesektől, hogy a saját anyósának kiadva maga vette fel a kagylót.

Végül rávették egy személyes találkozóra, ahol Ivory-ék annyira elbűvölték, hogy nemcsak beleegyezett a filmadaptációba, de azt is vállalta, hogy ő maga írja meg a forgatókönyvet. 

Jhabvala viszont rossz szemmel nézte, hogy Kapoor játssza a szegény emberekről szóló filmje főszerepét: egyszerűen túl szépnek és előkelőnek találta a színészt. Erre Kapoor elment borbélyhoz, olyan frizurát kért, amilyet egy átlagos, hindi tanár hordana, majd a figura bőrébe bújva találkozott Jhabvala-val. Így sikerült is meggyőznie őt, hogy alkalmas a szerepre.

Ruth Prawer Jhabvala (forrás: Wikipedia)
Ruth Prawer Jhabvala (forrás: Wikipedia)

Arról, hogy a The Householder végül is jó film-e, megoszlanak a vélemények, az viszont egyértelmű, hogy sikeres volt. A Columbia vette meg forgalmazásra, és elég pénzt hozott, hogy Ivory-ék elkészíthessék második filmjüket, a Shakespeare-Wallah-t. Shashi Kapoor végül 6 további Merchant Ivory filmben játszotta el a főszerepet, Ruth Jhabvala pedig a Merchant Ivory oszlopos tagjává vált forgatókönyvíróként.

Ivory-ék a 70-es 80-as években nyergeltek át az indiai filmekről az angolokra. Főképp a televíziónak gyártottak adaptációkat, de néhány alkotásuk a moziig is eljutott. Ennek ellenére egészen 1982-ig nem volt állandó irodájuk Londonban, ekkor a Hőség és homok című film kedvéért költöztek át végre a szigetországba. Ez volt az utolsó indiai témájú filmjük, aminek főszerepét Julie Christie játszotta, a forgatókönyvet pedig Jhabvala írta saját regényéből. A film a Gandhi vagy épp az Út Indiába című filmekkel együtt azon 80-as évekbeli filmek közé tartozott, amelyek a brit uralmat mutatták be az országban. Merchant elmondása szerint megpróbált vele hollywoodi stúdióknál is kilincselni. De mindössze egy helyről érkezett visszajelzés, abban is ennyi ált:

Ezennel visszaküldöm Ruth Jhabvala Egyél homokot (Eat my Dust - Heat and Dust helyett – a szerk.) című forgatókönyvét.

A film forgatását a pénzügyi nehézségek hátráltatták, de végül jól a kritikusok és a nézők is jól fogadták. Az igazi áttörést viszont a két évvel később bemutatott Szoba kilátással hozta meg a Merchant Ivory-nak.

A film E.M. Forster könyvének adaptációja, és az Edward-korabeli Angliában játszódik.

Minden megvan benne, ami a következő nagy sikereikben: előkelő környezet, gyönyörű ruhák és díszletek és a mindezek közül fel-feltörő kacér érzelmek.

Egyszerre életigenlő, buja és végtelenül nyugodt és rendezett mozi. Ivory biztos kezű rendezését a kiváló színészek és a remek forgatókönyv csak tovább emelték. A Szoba kilátással óriási sikert aratott, 8 Oscar-díjra jelölték, köztük a Legjobb film és a Legjobb rendezés díjára is. Végül a kosztüm, a díszletek és Jhabvala forgatókönyve nyerte el az elismerést.

Ivory következő filmje szintén egy Forster-adaptáció volt.

Nagyon megnyugtató a hangja, és könnyű őt követni. Miért csinálsz belőle filmet, ha nem emiatt? Persze azt hiszem az én hangom is hallható azért – egyfajta duettet alakítunk, amiben ő a melódia

– nyilatkozta a rendező az íróról. 

A Szellem a házban két angol arisztokrata család kesze-kusza viszonyáról szól. A Szoba kilátással utánozhatatlan atmoszférájához nem ér fel a film, ami több mint két órás játékideje alatt többször leül és unalmassá válik. De még így is élvezet nézni, ahogy az előkelő teázások mellett, nehéz szoknyák és élére vasalt szmokingok alól elő-előtörnek az érzelmek, és a társadalmi nívó mögül fel-felcsillan a főhősök esendősége. A Szellem a házbant 9 Oscarra jelölték, Merchant és Ivory ismét nominációt szerzett a filmért és a rendezésért – viszont újfent Jhabvala örülhetett, hiszen ő meg is kapta a díjat a forgatókönyvért. A filmes puccparádétól irtózó írónő persze ismét nem jelent meg a gálán; rajta kívül Emma Thompson kapott Oscart a főszerepért, valamint a díszlettervezést is díjazták.

Szellem a házban
Szellem a házban

A Merchant Ivory aranytrilógiájának egyértelműen a harmadik darabja a legjobb. ezt nem Forster, hanem az azóta Nobel-díjas Kazuo Ishiguro könyvéből készítetették; az adaptált forgatókönyvet természetesen ismét Jhabvala írta.

A Napok romjaiba gyakorlatilag lehetetlen belekötni, annyira zseniális: Anthony Hopkins játssza az életét és lelkét is urai szolgálatába állító komornyikot, akinek világát az Emma Thompson alakította figura érkezése zavarja meg. Egy igazi komornyiknak viszont nincsenek kétségei, gondolatai vagy érzelmei. Ebben a filmben még finomabban és kidolgozottabban tűnnek fel azok a témák, amelyek a korábbi Ivory-filmeket is meghatározták: az angol arisztokrácia életmódja, a múltba való visszatekintés, a szereplők és társadalmi helyzetük, valamint környezetük közötti ellentmondásos viszony.

Ivory főhőseiben ugyanis általában az a legérdekesebb, hogyan kezelik saját érzéseiket: képesek-e hallgatni rájuk akkor is, ha ennek ellentmondanak a társadalmi normák, vagy az őket körülvevő világ. A díszletek, amelyben mozognak, a legapróbb részletekig megtervezett, szigorú és pontos helyszínek: előkelő házak, kastélyok, paloták. Bármilyen gyönyörűek, sokszor olyanok, mint egy börtön, ahonnan nincs mód kitörni – erre a Napok romjai a legjobb példa, hiszen az ódon falak között élő főhős olyannyira szolgája lett a közegnek, hogy képtelen már saját akarattal dönteni és a szívére hallgatni –, mégis csak ilyen biztonságot jelentő körülmények között képes létezni. Ez a kettős viszony teszi igazán érdekessé az Ivory-filmeket. Fura módon pont a Napok romjai nem nyert egyetlen Oscart sem, pedig 8 díjra is jelölték.

Napok romjai
Napok romjai

Ivory partnere, a producer Merchant 2005-ben hunyt el, Jhabvala, az írónő 2013-ban halt meg, így a triumvirátusból ma már egyedül James Ivory él.

A Szólítsd a nevedennel pedig végre ő is felért a csúcsra. A film remekül ragadja meg a Merchant Ivory-filmek esszenciáját, ott van benne az érzelmek intenzitásának művészi bemutatása, és az állandó játék a környezettel, ami ezúttal nem egy angol birtok, hanem egy lusta és buja vidéki olasz falucska. 

Ez azonban nem az első LGBT-s Ivory-film: az 1987-es Maurice témája is hasonló; a két film között legalább annyi a közös, mint amennyire különböznek. A Maurice több korábbi Ivory-filmhez hasonlóan egy Forster regényadaptáció, talán a leginkább rendhagyó ezek közül. Az író ugyanis homoszexuális volt, de mivel ezt saját korában nem vállalhatta, végrendeletében kötötte ki, hogy csak halála után publikálhatják a művét.

Ivory bár legalább olyan zárkózott magánéletét tekintve, mint arisztokrata főhősei, de nem csinált titkot abból, hogy a film témája fontos számára.

Alkotótársa, Ruth Jhabvala viszont nem tartotta elég jónak a regényt: szerinte az nem éri el sem Forster, sem Ivory színvonalát. Emiatt Ivory Kit Hesketh-Harvey-val együtt írta meg a forgatókönyvet. A film kockázatos vállalkozás volt: akkoriban tetőzött az AIDS-korszak, a homoszexuális kapcsolatot pedig korábban alig ábrázolták annyira nyíltan, mint ebben a filmben. Ivory azonban bátor volt: ugyanaz a korszak, ugyanaz a helyszín, és ugyanazok az érzelmek vannak benne, mint a legsikeresebb filmjeiben – mondta. A Maurice azonban egy nehéz és tragikus románc története, ami azt is pontosan jelzi, abban a korban mennyire voltak elfogadóak az emberek egy meleg love story iránt.

Ezzel szöges ellentétben áll a 2017-es Szólíts a neveden. Persze a homoszexuális kapcsolatok elfogadása továbbra sem ideális, de a filmet, ami már inkább az első, nagy szerelem érzékeny és életigenlő bemutatása, egyáltalán nem övezték botrányok, hiába ugyanaz a témája mint a Maurice-nak. A film André Aciman regényének adaptációja, a jogokat Ivory szomszédai, Peter Spears és Howard Rosenman vásárolták meg. Ivory-t először executive producernek kérték fel, majd a forgatókönyv megírását is rá bízták, sőt, egy ideig úgy tűnt, a rendezést is elvállalja. Ekkor csatlakozott Luca Guadagnino a projekthez producerként. Nehezen találtak befektetőket a filmhez, így Guadagnino beszállt társrendezőnek a költségek csökkentése miatt – ez a társrendezős szisztéma viszont még kevésbé volt vonzó a pénzembereknek. Végül Guadagnino meggyőzte Ivory-t, hogy egy nagyívű, a veterán rendezőtől megszokott látványos szerelmi történet helyett az alapanyag sokkal jobban működne apró, független filmként.

Abban azonban Guadagnino biztos volt, hogy Ivory-ban van még legalább egy kiváló film. ő pedig segíteni akart ezt megvalósítani.

A Szólíts a neveden éppen ezért legalább annyira Ivory, mint Guadagnino mozija. Előbbi a forgatókönyvet klasszikus módon, írógéppel írta, eredeti elképzelése pedig sokkal merészebb volt, mint az elkészült film; panaszkodott is, hogy a végeredmény szerinte kissé prűd, és kevés benne a meztelen jelenet. Ez valószínűleg azért van, mert a főszereplők, Arnie Hammer és Timothée Chalamet szerződése is kikötötte, hogy teljesen meztelenül nem szerepelhetnek. Ivory szerint ez nemzeti sajátosság: a Szoba kilátással legendás fürdőzés-jelenetében az angol színészeknek ez nem jelentett problémát, az amerikaiaknál viszont az ilyesmi kiveri a biztosítékot.

A Szólíts a neveden az első film, amit Ivory csak írt, de nem rendezett. A sors iróniája, hogy pont ezzel a mozival kapta meg rég megérdemelt Oscarját, Jhabvala nyomdokain járva a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. Társa, Ismail Merchant Oscar nélkül halt meg, de Ivory-hoz hasonlóan őt is négyszer jelölték a díjra. Köszönőbeszédében Ivory nem felejtette el megemlíteni az ő és Jhabvala nevét sem, akik végigkísérték őt szinte egész pályája során. 

(Az eredeti videót időközben eltávolították. Ivory köszönőbeszédét sajnos gyenge képminőséggelitt lehet megtekinteni. - a szerk.)

Időközben kiderült, a Guadagnino, az alapanyagot jegyző Aciman, valamint a főszereplők részvételével máris gőzerővel folyik a Szólíts a neveden folytatásának előkészítése. Ebben Ivory viszont már nem akar részt venni. Na nem azért, mert túl idősnek tartja magát – saját elmondása szerint jelenleg is egy új forgatókönyvön dolgozik, amit maga szeretne rendezni. Egyszerűen szeretné elengedni ezeket a karaktereket. Őket Ivory többi emlékezetes figurájához hasonlóan folytatás nélkül sem felejtjük el. Elég csak a barackos jelenetre visszaemlékeznünk — vagy Ivory a gálán viselt, a főhőst ábrázoló ingére, amiért az egész internet megőrült.