filmrendező

2017 június 9., 09:45
Vizuál filmrendező Szerző: (sze)

Csaknem a feledés homályába veszett az első női filmrendező

Ha férfinek születik, talán ma vele kezdődnének a filmtörténeti könyvek, de így, hogy nőnek született, egy évszázadra elfelejtette őt az emberiség. Alice Guy-Blaché volt az első nő, aki filmet rendezett.
2015 december 21., 08:44
Könyv Könyv Szerző: Gyürke Kata

"A többi jött magától"

Egyszer azt nyilatkozta, mindig csak a következő filmje érdekelte, és a következő házassága. Mintha tényleg visszafelé menne az időben, tele van tervekkel, ötletekkel. Amit a tavaly megjelent könyvében leírt, az majdnem annyi, amennyit tud magáról, mondja, és hogy most már azért újabb házasságban nem gondolkodik. Makk Károllyal beszélgettünk „Szeretni kell” című december 22-ei Müpa-estje ürügyén.
2015 július 21., 06:47
Vizuál Film Szerző: (ja)

Tudta, hogy Tarr Béla eredetileg filozófusnak készült?

Szerencsére mégis rendező lett, ráadásul a leghosszabb magyar film rendezője. A filmkészítéssel felhagyott művész július 21-én tölti be hatvanadik életévét, ezzel a portréval kívánunk boldog születésnapot.
2015 március 2., 11:14
Színház bemutató Szerző: (ja)

Hajdu Szabolcs rendezi a Maladype új bemutatóját

Elkezdődtek Hajdu Szabolcs filmrendező (Fehér tenyér, Bibliotheque Pascal, Délibáb) Ernelláék Farkaséknál című önéletrajzi ihletésű, személyes hangvételű darabjának próbái a Maladype Bázison.
2014 január 31., 14:00
Színház gyász Szerző: (va)

Mészáros Márta: "Egy zseni ment el"

Jancsó Miklós mindent tudott a filmről, a történelemről, az országról - emlékezett vissza Mészáros Márta, a pénteken elhunyt kétszeres Kossuth-díjas filmrendező korábbi felesége.
2014 január 31., 10:30
Színház gyász Szerző: (va)

Elhunyt Jancsó Miklós

A kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendezőt életének 93. évében, hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál, adta hírül a hvg.hu. A hírt korábbi felesége, Mészáros Márta is megerősítette.
2014 január 6., 14:45
Színház gyász Szerző: (va)

Pénteken búcsúztatják Maár Gyulát

Január 10-én 16 órakor a budai ciszterci Szent Imre-templomban szentelik be Maár Gyula Kossuth-díjas filmrendező hamvait - tudatta a család az MTI-vel. Az életének 80. évében elhunyt alkotó hamvaitól később, szűk családi körben vesznek végső búcsút.
2013 március 15., 18:00
Színház kossuth-díj Szerző: (va)

Kossuth-díj: András Ferenc filmrendező

Nagyon büszke vagyok és elégedett, köszönöm azoknak, akiktől kaptam - mondta András Ferenc Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, forgatókönyvíró, érdemes művész annak kapcsán, hogy pénteken Kossuth-díjat kapott.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink