A Párizsban a legnagyobbak között induló, de mára kissé elfelejtett Francois Fiedler (Fiedler Ferenc) festményeiből mutat be kiállítást december 5-től a Budapesti Francia Intézet, míg a 2001-ben elhunyt franciaországi magyar festő életművéből a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria jelentetett meg három nyelvű monográfiát.
Rameau harmincegy ismert színpadi műve négy csoportba sorolható. A csoportok pediglen a következők: tragédie (en musique), opera-ballet (ennek önállósult része, az acte de ballet), comédie lyrique, illetve pastorale-héroїque.
Vajon hányan vették kezükbe, az utóbbi évtizedekben, a fin de siècle egyik legnépszerűbb írójának, Maeterlincknek a darabjait? Mondjuk a Pelléas és Mélisande-ot.
A művész, miután megbizonyosodott, hogy szerelme viszonzatlan, ópiummal megmérgezi magát. A narkotikum dózisa kevés ahhoz, hogy halált okozzon, de mély álomba süllyed tőle
François Couperint családja több muzsikus tagjától való megkülönböztetésül a Couperin le Grand néven tisztelték. Négykötetnyi csembalóművet szerzett, melyek Bachra is hatottak.
Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.
Decemberben a Várkert Bazárban számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.
A dunaújvárosi Bartók Színház előadásának főszereplőjével egyebek közt arról beszélgettünk, miért fontos, hogy minden karakter igazsága megjelenjen a színpadon, valamint milyen hatással volt az ő életére ez a produkció.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.