freeszfe egyesület

2025 január 29., 11:30
Színház hír Szerző: Fidelio

Inkubátorházat hozna létre a Freeszfe a „pesti Jurányiban”

A négyéves fennállását ünneplő egyesület Facebook-oldalán jelentette be, hogy elindul a főváros által meghirdetett, független színházi alkotók számára kiírt pályázaton.
2025 január 10., 09:30
Színház hír Szerző: Fidelio

Ascher Tamás és Forgács Péter vezetésével színészképzés indul a Freeszfén

A hároméves képzés során a tanulók élő kapcsolatot alakíthatnak ki a fővárosi és vidéki színházakkal is. Az ötletgazda, Forgács Péter elmondása szerint diákjaik megkerülhetetlen tehetségű és szaktudású emberektől tanulhatnak majd.
2024 július 5., 11:00
Színház magazin Szerző: Varga Bence

Operaillúzió, delírium és akusztikai parádé az M3-as autópálya pillérei között

Gálhidy Sára úgy érzi, mára a színház túlságosan bekövült a négy fal közé, a támogatások állapota miatt pedig mindenki a biztonsági játékra játszik, ami a kultúra halálát jelenti. A Freeszfe végzős hallgatója ezért vizsgaelőadását az M3-as autópálya felüljárója alatt rendezte meg.
2024 március 13., 11:00
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Schilling Árpád újra itthon: a „HUXIT”-ról szóló projekten dolgozik a Freeszfe hallgatóival

Schilling Árpád művészeti vezetésével és a Freeszfe Egyesület közel nyolcvan hallgatójának közreműködésével nyitja meg kapuit a Nemzeti Rekreációs- és Integrációs Központ a CEU-n május 9-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
2023 december 12., 11:20
Színház hír Szerző: Fidelio

Mégsem vesz részt a Színházak Éjszakáján a Freeszfe Egyesület

Az egyesület azzal indokolta döntését, hogy nem tudják tiszta lelkiismerettel képviselni a rendezvény „Minden egy!” szlogenjét a színháztörténet olyan időszakában, amikor példátlan válságok, átalakulások, egyenlőtlenségek és traumák jellemzik a szakmát.
2023 november 6., 15:05
Színház interjú Szerző: Fidelio

„Sikerült a kor érzékeny pontjára tapintanunk” – Volker Lösch rendező a Freeszemle előadásáról

Volker Lösch korunk egyik legjelentősebb politikai színházcsinálója. A Freeszfe Egyesület diákjaival Elfriede Jelinek A királyi úton című művét alkalmazták színpadra, amely november 12-én és 13-án lesz látható a hazai közönség számára.
2023 szeptember 13., 14:00
Színház hír Szerző: Fidelio

A Freeszfével ünnepeltek az aranydiplomások

Miután több, idén ötven éve végzett művész bejelentette, hogy a jelenlegi Színház és Filmművészeti Egyetemtől nem veszi át a díszoklevelét, a Freeszfe által szervezett összejövetelen köszöntötték őket.
2023 május 30., 16:40
Színház hír Szerző: (va)

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Nyomtatott magazinjaink