frenák pál táruslat

2016 május 28., 11:17
Tánc interjú Szerző: Kovács Péter

Maurer Milán: „Lélekből kell építkezni”

A Frenák Pál Társulat fiatal művésze 22 évesen a kortárs tánc ismert és kiemelkedő tehetségű figurája, akinek érzékeny és impulzív mozgásvilága nem csupán a nézők, de a szakma megbecsülését is elnyerte. Legutóbb őt választották az egyik legígéretesebb pályakezdő táncosnak. Erről, a klasszikus gyökerekről, az önmagára találásról, valamint az új, UN című előadásról is faggattuk őt.
2013 május 27., 09:34
Tánc intime Szerző: Hegedűs Claudia

Frenák Pál: "Minden az energiáról szól, ami pedig a libidóból táplálkozik"

Hosszú idő után ismét hazatalált a Frenák Pál Társulat mérföldkőnek számító darabja, az InTimE. A Trafóban 2008 decemberében bemutatott táncmű az évek során bejárta fél Európát, meghódítva többek között a francia, belga, olasz, lengyel és dán közönséget is. Az emberi kapcsolatok sokrétegűségét boncolgató előadásra június 6-án az Átrium Film-Színházban ülhet be a közönség. INTERJÚ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Denis Villeneuve már a tökéletességet ostromolja – megnéztük a Dűne második részét

Az első fejezethez hasonlóan a Dűne: Második rész ugyancsak összművészeti remekmű lett, amelyben a szórakoztatás és a művészi koncepció varázslatos összhangba került. Denis Villeneue nagyeposza egy valódi audiovizuális orgia, amely minden alkotóelemében a tökéletességre törekszik.
Klasszikus

Kér egy csésze Bachot?

Az Anima Musicae Kamarazenekar rendhagyó Bach-estre hívja az érdeklődőket az Óbudai Társaskörbe március 21-én, a mester 339. születésnapja alkalmából.
Színház

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Pintér Béla és Horváth János Antal az idei kitüntetettek

A Radnóti Zsuzsa dramaturg alapította elismerést idén Pintér Béla érdemelte ki több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért. Különdíjat kapott Horváth János Antal, a Loupe Színházi Társulás alapítótagja.
Klasszikus

Tiszteletbeli lovagi címmel tüntették ki Vlagyimir Jurovszkij karmestert

A Bajor Állami Opera főzeneigazgatója és a Berlini Rádiózenekar művészeti vezetője tizenhárom évig vezette a Glyndebourne-i Operafesztivált, és tizenöt évig állt a Londoni Filharmonikus Zenekar élén.
Színház

Miért kell eljutni a tragédiáig? – Budaörsön rendezi meg a Hamletet Alföldi Róbert

Megtartották a h.ml.t. című előadás próbáját. Shakespeare drámáját április 20-án mutatják be a Budaörsi Latinovits Színházban, de a premiert még megelőzi egy nyílt próba márciusban, a Színházak Éjszakáján.

Nyomtatott magazinjaink